Menopauza

Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel

2014/04/11  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

Ne tessenek lapozni, nem egy szokásos főzőműsorról szól ez a kis beszámoló, csupán játék a szavakkal. Kedvenc háromtagú zenekarunk, a Konyha adott forró hangulatú akusztikus ráadáskoncertet az Instant pincében, pár nappal az MR2 Petőfi rádiós zárt körben rögzített buli után.

Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel

Mázlistaként mindkét helyen volt szerencsém megjelenni, és örömmel tapasztaltam, hogy ezek a srácok minden helyzetben képesek megtalálni a humorforrást, ami egyáltalán nem hátrány egy rockzenekar esetében.

A Szepesi Mátyás-Badics Márk-Haller Dániel-trió gőzerővel készíti második albumát, de közben nem feledkeznek meg rajongóikról sem. Legutóbbi meglepetésük számunkra az MR2 Petőfi Akusztik műsorban való szereplésük volt, ahová sajnos csak korlátozott számban fértünk be, ezért adott volt a lehetőség, hogy ugyanezt a produkciót szélesebb körben is előadhassák. A helyszín ezúttal a belváros egyik legkedveltebb szórakozóhelye az Instant. Annak is az alagsora, ami a Mole Hall nevet kapta a keresztelőn. A pici, félhomályos, retrófílinges helység alapvetően nem rossz, az egyetlen problémám a levegőhöz jutással volt, ami a koncert közepe felé már jelentős nehézséget okozott. De egy rendszeresen koncertre járó egyénnek nem szabad fennakadnia ilyen apró dolgokon, úgyhogy lépjünk is tovább.

Az akusztikus koncertekről általában azt gondolja az ember lánya, hogy szép csendben elüldögél, max némi lágy fejringatás közepette élvezkedik. Ezzel szemben a Konyha-bulikon teljesen mindegy milyen hangszereléssel szólalnak meg a dalok, egyszerűen képtelen vagyok nyugton maradni. A rádió 8-as stúdiójában nem volt egyszerű dolgom, erős koncentrációval sikerült közepesen felspannolt állapotban tartanom magam. (Remélem, ez nem kerül majd adásba.) Az Instantban viszont szabad a vásár alapon már az első pillanattól kezdve önfeledten élvezhettük a bulit, és ezzel nem voltunk egyedül. A három muskétás ismét formában volt, a koncert alatt gyakorlatilag végig szórakoztatták egymást, és persze a közönséget is. Matyi elhasználta a maradék hangszálait, Márkó szokás szerint lefejelte a dobot, Dani mindig közbeszólt, vagyis minden ment a maga módján. Az őrülethez csatlakozott Vitáris Iván az Ivan & The Parazol frontembere, akiről kiderült, hogy szintén zenész - már ami a humorizálást illeti -, és a szemtelenül fiatal, de még annál is tehetségesebb gitáros Füstös Bálint – a csendes gyilkos -, aki inkább szótlanul hallgatta a többiek kirohanásait.

A repertoár majdnem ugyanaz volt, mint egy héttel korábban a rádióban, bár kedvenc lassúzós dalunk a Mantra ezúttal kimaradt (remélem a műsorból nem fog), viszont lett helyette The White Stripes Ivánnal karöltve, ami remekül szólt, illetve az új lemez kiszivárogtatott dalaival is folyamatosan barátkozunk. Már most tudom, hogy szeretni fogom. ;) Persze a „régi” kedvencek sem maradtak el, így volt rajtunk Alvópóló, természetesen még mindig a Kiskifli póz a nyerő, ismét elhangzott reggeli ébredezés utáni első mondatom az Asszem visszafekszem, és a barátaim reakciója ha épp nem beszélek, a Mindenkinek jobb lesz így. Matyi végre nem hagyta otthon a szájharmonikát, viszont még mindig a hangosítók rémálma, és időnként komoly küzdelmet vív a technikával. De így szeretjük… Mind a három jómadarat… Mert a Konyha összehoz minket…:)

 


Képtár

  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28604
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28606
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28607
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28608
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28618
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28619
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28620
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28621
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28622
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28624
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28626
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28627
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28628
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28629
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28631
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28632
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28633
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28638
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28639
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28640
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28644
  • Jól kifőztük! – Instant Konyha vendégekkel kép 28645
 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek