A Gödör viszonylag nagy klub, bár mióta új otthonába száműzték, sokat veszített népszerűségéből: talán kevésbé feltűnő helyen van, talán szubjektív okok miatt nem érződik a régi atmoszférája, és ha a felfedezésre váró zenekarokat nem követnék a barátok és barátnők, egy efféle, Új hangok a Gödörből című és bemutató jellegű est ifjú tehetségeire a kutya sem lenne kíváncsi. De szerencsére a kisebbik színpad előtti asztalokat mind elfoglalja a többnyire barátokból álló közönség.
Az első fellépő a Éberálom nevű formáció, amely az énekes-gitáros Körmendi Richárd köré épül. Öt éve viszi hátán a változó legénységű zenekart, nemrég csatlakozott például Arday Dániel basszusgitáros, és Berezvai Marcell is éppen most ugrott be gitározni. Mivel mindkettejüket ismerem személyesen, ráadásul hallottam spontán házibuliban is zenélni őket, tudom, hogy nem ez a fő projekt az életükben. Ennek megfelelően érződik, hogy az Éberálom még nem állt össze teljesen, mégis jó koncertet látunk-hallunk.
A saját szerzemények vannak túlsúlyban, a Nirvana-feldolgozás (You know you’re right) épphogy csak elhelyezi a bandát egy képzeletbeli zenei térképen, Gotye slágerének, a Somebody that I used to know-nak az átirata meg inkább érdekes kísérlet izgalmas eredménnyel. A saját számok lendületesek, van bennük érzékenység és erő, sőt valamiféle indulat is, szerencsére jó értelemben véve. Kiforratlan még a produkció, amelyben a közösségi oldalon is elismert amerikai pop-punk és a brit indie-hatás is megbújik, meg nyilván egy kis magyar alternatív rock is, de mintha a saját hang is alakulna.
A másodikként színpadra lépő DoPa zenekarnak a puszta jelenléte meglep, de csak azért, mert előzetesen nem szerepeltek a műsorban. Később olvasok utána, hogy kik is ők, és szerencsére nem kell szégyenkeznem, hogy eddig halvány fogalmam sem volt a létezésükről: egészen frissen alakult csapatról van szó. Néhány feldolgozást ők is becsempésznek a saját dalok közé, a Lovin’ Spoonfultól a Summer in the city vagy a Red Hot Chili Pepperstől a Give it away című klasszikusokat például egész jól adják elő, és amúgy is vagány rockzenét játszanak, annyira tehát nem bánom, hogy a tervezettnél később jutok majd az ágyba.
Az estet egy harmadik zenekar, a szintén ígéretes Osonó Poszáták koncertje zárja. Nekik legalább a nevükkel összefutottam már, sőt bele is hallgattam néhány dalukba, és azt is megtudtam, hogy nemcsak évről évre, de szinte koncertről koncertre változik a felállásuk, folyton újjáalakulnak, közben szerényen, de önbizalommal és ambíciókkal telve járják végig a pesti klubokat. Mivel ez az ifjú tehetségek estje, nem szabadna meglepődni azon, hogy mennyire pofátlanul fiatalok. A zenekar szíve-lelke a dalszerző Prommer Patrik, aki a könnyűzenei hagyományoktól kissé eltérő módon nem gitárral kíséri magát, hanem a dobok mögött ülve énekel.
Az Osonó Poszátákról is elmondható, hogy sokat kell még fejlődnie, de ilyesmit könnyű kijelenteni bármelyik kezdő formációról. Valószínűleg írtak már jobb dalszövegeket a könnyűzene történetében, de el tudom képzelni, hogy Patrik is fog még, jó sorok már most is akadnak bőven, a basszus és a hegedű is rendben van, a zene pedig nemcsak melankolikus tud lenni, hanem dögösen lüktető is. És bár egyhelyben-ülősnek indul az este, néhányan elkezdenek táncolni.
Tessék, már alakul is a rajongótábor!
Szólj hozzá!