Konyhanyelven az Iskolában

2013/03/04  ·   Koncertbeszámoló   ·  Szarka Károly

Véletlenül figyeltem fel a Konyha zenekarra. Olvastam, hogy lemezbemutatót tartanak az Iskolában, Budapest egyik legújabb szórakozóhelyén, amely a néhány éve megszűnt kulturális befogadótér, a szép emlékű Tűzraktér épületében nyílt, betöltendő a bezárás miatt keletkezett űrt.

Konyhanyelven az Iskolában

A fiatal és feltörekvő Konyha mellett pedig fellépett még a szintén fiatal és feltörekvő Kesh, illetve Pálinkás Tamás, az Isten Háta Mögött frontemberének új formációja, a Tej. Majdnem azt írtam, hogy ugyanolyan fiatal és feltörekvő zenekar, de egy ilyen felvezetést rajtam kívül valószínűleg senki más nem találna frappánsnak.

Nagy izgalommal vártam az egyik legújabb alternatív zenekar, a Konyha lemezbemutató koncertjét. Pedig csak egy héttel a koncert előtt hallgattam bele a dalaikba. Meghallgattam a Nem a régi címűt, és azt mondtam, hogy ez nagyon jó. Aztán meghallgattam a Feltörték a szíved címűt is, amit viszont muszáj volt újra és újra meghallgatnom. Egyszerű popdal, amolyan bulizós-utazós életérzéssel („Jelen idő és kijelentő mód nélkül élni jó”), és már elsőre belemászott a fülembe, aztán le is kellett töltenem és a koncert napjáig úgy kábé huszonötször lejátszanom. „Stoppolni bármit, ami jön | az se baj, ha kamion”, így hangzik a refrén két záró sora, amit a YouTube-on egy kommentelő a magyar könnyűzene legjobb rímpárjának nevezett.

Az Iskolába érkezve először nem is tudtam, merre induljak. Zavarba ejtően sok helyiség, ajtók balra és jobbra és középen, lépcsők felfelé és lefelé. A nagyobb romkocsmákra amúgy is jellemző a belső terek széttagoltsága, itt pedig különösen. Középen egy nagy dohányzó helység, külön étterem és külön bár, egy viszonylag nagy koncertterem, házibuli-szoba, ruhatár az emeleten és nagyobb baráti társaságok számára kibérelhető pince a föld mélyén. A festmények is a romkocsmákra jellemzők, a vécében a szokásos matricák, de csekély mennyiségükön látszik, hogy még új a hely.

A Konyha zenekar három tagja komolyan vette, hogy farsang van. Kifestették az arcukat, és plusz egy gitárossal, na meg egy háromtagú fúvósszekcióval kiegészülve, hangszerekkel és egy üveg itallal felszerelkezve a koncert előtt körbejárták az Iskola összes jelentős „tantermét”. Ezzel tulajdonképpen szavak nélkül szólítottak fel mindenkit, hogy odakint tessék elnyomni a cigiket, bent meg minél gyorsabban felállni az asztaltoktól, és mindenki húzzon a színpad elé, mert kezdődik a produkció.

Ilyen stílusos kezdést kevés klubkoncerten látni, és a folytatás is jól sikerült, két technikai apróságot leszámítva. Egyrészt kevesen voltunk, vagy a terem volt túl nagy egy elsőlemezes banda számára, másrészt ha egy zenekar ötletes performanszokkal dobja fel az előadását, zavaró tud lenni, ha folyton ki kell szólni a keverőpult felé, hogy lécci még egy kis gitárt ide előre. Amúgy profi előadást hallhattunk, a Konyha eljátszotta a Konyhanyelv című debütáló album összes számát a szűkre szabott időt maximálisan kihasználva. A lemez egyébként a Megadó Kiadó gondozásában készült, tehát egy igazi szaktekintély, Lovasi András bábáskodott felette, ahogy a koncert után az énekes-szövegíró Szepesi Mátyástól megtudtam, meglehetősen szigorúan belenyúlva az anyagba.

Talán ezért is, na meg nyilván a tehetségnek köszönhetően a Konyhanyelv egy igazán remekül sikerült lemez, debütáló albumnak pedig valóban profi. Olyan gyöngyszemekkel, mint a már említett két videoklipes dal, a Nem a régi, illetve a stopposok és hajnalban hazatérők himnusza, a Feltörték a szíved, amit a frontember Szepesi némi öniróniával nyálas slágerként konferált fel. Az Asszem visszafekszem és a lassabb, akusztikusabb Mindenkinek jobb lesz így szintén elég slágeresek ahhoz, hogy játssza őket a rádió, a Kiskifli pedig igazi csajozós, ottalvós házibuli-induló a maga pörgésével, lendületével és gyakran ismételgetett kérdésével („ugye hoz-tál fogkefék, ugye hoztál fogkefét?”). Ha már Lovasi szóba jött, utóbbi dal egyértelműen a Kiscsillag féle Van-e szándék? vonalán halad tovább, ettől persze még önmagában is jó.

Hiába a sok sláger, a Konyha hangzásában, ahogy ezt magukról is állítják, tényleg van valami lerobbant, valami koszos, valami 60-as, 70-es évekbeli. A zenét általában a három tag, Badics Márk dobos, Herr Attila basszusgitáros és Szepesi írják, a szellemes, frappáns szövegeket kizárólag utóbbi, aki egyébként a Magashegyi Underground gitárosa, a Zöld Pardon programszervezője és fél tucat előadó menedzsere is egyben. A koncert után némi hiányérzetem azért volt: a srácok borzasztóan rövid ideig játszottak. Bár hátra volt még két zenekar, a Kesh és a Tej.

A funkys, popos, néha egészen rockos zenét játszó Kesh akkor vált ismertté, amikor az MR2 Akusztik című műsorában, ahol a fellépőknek kötelező jelleggel kell kortárs feldolgozást felvenni a repertoárba, Fluor Tomi über-mega-giga slágerét, a Mizu című számot játszották el. A zenekar akkor bizonyította, hogy jó zenészek miként tudnak valami jót összehozni egy alapvetően szar számból. Ezen a koncerten a két kicsi legó alkalmi szerelméről szóló nóta viszont nem került elő.

Ennek ellenére úgy látszik, a Kesh igencsak szereti a feldolgozásokat, ha a Mizu nem is, egy másik diszkós sláger, Lykke Li száma, az I follow rivers hangszeres változata műsorra került az Iskolában, és eljátszották az Isten Háta Mögött Közkút című dalát is, amit viszont egészen más kategória. Mégsem ez a fő profiljuk, mármint hogy feldolgozzák a lehető legkülönbözőbb stílusban íródott számokat, mert a Kesh egy sor saját dallal is rendelkezik, na meg a kiváló, bár jelentősen kicserélődött zenészgárda mellett két fiatal és remek hangú énekessel, Herrer Sárával, aki nem mellesleg színésznő is, és Kocsis Bencével, aki a Kesh mellett a Metrosectionben is énekel és gitározik.

Két jó koncert után kíváncsi voltam a Tejre is, az Isten Háta Mögött zenekar frontembere, Pálinkás Tamás különös projektjére. Abban még nincs semmi meglepő, ha egy hangos, zúzós, üvöltözős metálzenekar kissé lazábbra fogja, lelassul, csendesebb lesz, az énekes pedig néhanapján akusztikus gitárt ragadva érzékenyebb oldalát mutatja a közönségnek, ahogy ezt mondani szokás. Pálinkás viszont túllépett mindezen, és ezekre az akusztikus dalokra építve létrehozott egy elektronikus formációt.

Itt nem csak arról van szó, hogy na kérem, izgalmas és eredeti dalszövegekkel párosuló elektronikus popzenét is lehet ám csinálni, hanem valami egészen másról. Mi történik például akkor, ha egy rocksztár lecseréli a gitárt egy mellkast villantó kigombolt ingre, új videójában feszülős sárga nadrágot és ízléstelen rózsaszín cipőt viselve? Úgy kell annak, aki nem látja, hogy mindez poén, már csak azért is, mert az ilyen videókban jobbnál jobb csajokkal illik pózolni, Palika viszont lovakkal és tehenekkel teszi mindezt, az egyik tehenet meg is fejve a klip csúcspontjaként…

Ennek ellenére a Tej koncertje mégiscsak az első perctől az utolsóig egy kőkemény elektronikus elborulás volt. A farsangot ők is komolyan vették: a szintetizátor mögött Batman, a mikrofonnál maga a római pápa… Ha az Isten Háta Mögött és a rockzene maga a lázadás, akkor a Tej és ez a péntek esti diszkó tulajdonképpen a lázadás elleni lázadás. Mintha azt akarná mondani, hogy a művészetbe sokkal több minden belefér, mint amit általában gondolni szoktunk róla. Palikának jól áll a pápa jelmeze, meg ez az egész hülyéskedés, és bár a rock meg az elektronikus zene híveinek kölcsönösen illik lenézni a másik stílusát, ezek a stíluskáoszban született dalok mégiscsak jók.

Közben szépen lassan megtelt az Iskola koncertterme. Sőt érdekes módon a három koncert után telt meg csak igazán, hogy hajnali kettőre már mozdulni is alig lehessen. Ez persze nem a zenekarok kritikája, inkább a hely szelleme az, aminek ezek szerint ekkora a vonzóereje.


Képtár

  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10645
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10646
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10647
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10664
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10665
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10667
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10668
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10669
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10670
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10671
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10672
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10673
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10674
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10675
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10676
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10677
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10678
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10679
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10680
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10681
  • Konyhanyelven az Iskolában kép 10682
 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek