Menopauza

Még mindig trendi a népzene: fiatalok és táncház, fergeteges hangulat – ilyen volt a Góbé koncert!

2017/03/27  ·   Koncertbeszámoló   ·  Simonyi Éva

Péntek este a Dürerkertben adott koncertet a Góbé zenekar, amely idén már tizedik éve zenél együtt. Utánuk az Oláh Gipsy Beats lépett színpadra, akikkel közösen is zenéltek.

Még mindig trendi a népzene: fiatalok és táncház, fergeteges hangulat – ilyen volt a Góbé koncert!

A Góbé zenekar egy lendületes, szenvedéllyel zenélő társulat, amely a Kárpát-medencei népzenét próbálja visszahozni a köztudatba, megfűszerezve egy kis komolyzenével, néhol blues-os dallamokkal, és fiatalos pezsgéssel. Népszerűségüknek köszönhetően igen gyakran láthatók könnyűzenei fesztiválokon, táncházakban, klubokban. Egy interjúban Kiss B. Ádám, a zenekar egyik tagja így nyilatkozott: „Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. Mivel nem találtunk ilyet, ezért megcsináltuk mi.” Milyen jól tették!

A 6 fős formáció fő profilja a népzene, amit szépen vegyítenek némi klasszikus stílussal, néhol popos hangzással, és mivel a folkos, könnyed zene iránt igen nagy az érdeklődés mostanában, így nem meglepő, hogy az együttes egyre ismertebb.

Bár jócskán kellett várni a koncertre, mire elkezdődött, már szépen összegyűlt a tömeg. A közönség igen összetett volt, minden korosztályból képviseltették magukat a népzenét kedvelők. Úgy vettem észre, hogy az elmúlt években egyre népszerűbb a néptánc, népzene, folkos irányzat, hagyományőrzés. Jó volt látni, hogy ilyen sok fiatal jelent meg, ezzel is megerősödött bennem, hogy van igény erre a stílusirányzatra!

Az együttes remek hangulatot csinált már a koncert elején, az embereknek nem kellett sok bíztatás, hogy táncolni és énekelni kezdjenek. A zenészek összhangban játszottak, élvezetesen, szenvedéllyel, profin. A bánatosabb, összekarolós, együtt-éneklős daloktól egészen a csujogatós hangulatig mindenféle dal szerepelt a repertoárban. A színpad előtt egészen olyan volt, mintha egy táncházban lennék, a huszonévesek párokban táncoltak és mulattak végig, óriási buli volt!

A Góbé zenekarnak eddig két lemeze jelent meg, aki vonzódik az ilyesfajta zenéhez, annak jó szívvel ajánlom őket, valamint koncertjüket, hiszen zseniális ilyen élőzenére táncolni, a jó hangulat pedig garantált!

A zene rendeltetése belső világunk megismerése, felvirágozása és kiteljesedése!”

 

 

 

A koncert végén néhány számot közösen játszottak az est második fellépőjével, az Oláh Gipsy Beats-szel. A színpad dugig volt, alig fértek el rajtuk a zenészek, de a hangulat csak fokozódott.

A koncert után rövid átszerelést követően lépett színpadra az Oláh Gipsy Beats, mostmár a Góbé zenészei nélkül. Az együttes 2008 óta zenél ebben a felállásban, jelenlegi nevüket 2011-ben vették fel. Az egyesülést megelőzően a zenészek négy különböző együttesben zenéltek: a mai OGB a Ternipe, Szilvási Gipsy Folk Band, Ando Drom és a Romano Drom összeolvadásából született meg. Saját elmondásuk szerint ők egy “magyarországi egyedülálló oláh cigány zenei különlegesség”. A tradícionális hangzást elősegítve a gitárra és az énekre helyezik a hangsúlyt (az együttesben 5 férfi és két női énekes is van), a zene alá a ritmust a hagyomány szerinti vizes kannával és kanállal adják meg. No1 című albumukkal a 2016/2017-os évben elnyerték a legjobb népzenei/világzenei lemez kategóriában a Gramofon-díjat.

A koncerten a hangulat, ahogyan előre látható volt, fergetegesre sikerült. Bár a közönség kicsit cserélődött, a nagyteremben így is sokan voltak. Az élőzenére igen sokan táncra is perdültek, ami nem volt nehéz, tekintve, hogy a zenészek lendületes, pörgős dalokkal készültek az estére. Láthatóan ők is, és a közönség is jól érezte magát, felszabadultan táncoltak, egészen különleges koncertélmény volt.

Bár közelgő koncertet egyelőre nem jelentettek be, nyáron valószínűleg őket is többet lehet majd látni.


 

 

Szólj hozzá!


New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien története a Park FM-ben

New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien...

Egy elveszett kabát New Yorkban, egymásnak koccanó Uberek, és közben már a hazai fellépések és az új lemez gondolata jár a fejében. Hien a Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Végre Budapesten is koncertet ad ZAZ

A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, időközben járt a Campus fesztiválon (2023) és a Jazzpikniken (2025) is.

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek
Új koncertek