Mit kezdjünk a tribute-zenekarokkal...?

2023/03/20  ·   Koncertbeszámoló   ·  Mohácsi Mohabácsi Zoltán

Március 18-án Mark Clarke volt a Barba Negra külföldi vendége. Az este két részből állt: az első felében a Cream-et muzsikáló Celebrations Day, a másodikban a Uriah Heep tribute-zenekar, a Heep Freedom muzsikál.

Mit kezdjünk a tribute-zenekarokkal...?

Háromnegyed nyolckor vettük meg a sörünket. A színpad előtt alig lézengett valaki, s az épületen kívül is csak néhányan álldogáltak cigivel, sörrel. A létszám mindvégig igen foghíjas maradt. Úgy fest, Mark Clarke neve nem elég erős hívószó kis hazánkban.

A Cream-idézés fő húzóneve, mármint túl Mark Clarke-on, Takáts Tamás volt. Úgy vélem, őt nem kell bemutatni vélem, valamelyik együtteséből mindenki ismeri őt: Karthago, Senator, East, Takáts Tamás (Dirty) Blues Band, iLand – mindegyik az az ő hangján szólal(t) meg. S immeg a Cream-et idéző Celebrations Days is. Amiről nem tudtam eldönteni, eseti alakulat-e vagy állandó képződmény. Több minden az előbbire utal. Nem véletlen, hogy a fotósom (feleségem) meg is kérdezte:

– Ők most hakniznak?

A hakni szónak negatív jelentése van. S amikor a kérdés elhangzott, egyáltalán nem a zene minőségéről szólt. Azzal az égvilágon semmi baj nem volt. Úgy szólt a Sunshine of Your Love és a Crossroads, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Az esetlegesség Takáts Tamás konferálásaiból fakadt. Nem is tudom, hogy mondjam... Nem spontánnak, hanem olyan kis esetinek tűnt. Bár az első mondatok fanyarsága tréfás volt:

Vigyázzatok egymásra, hátulról a tömeg nehogy a korlátra nyomja az első sorokban állókat! – mondta a csarnokot talán negyedrészben megtöltő közönségnek.

Aztán már az első szám felkonferálása is olyan kis furi volt.

– Vajon ezt hogy kell kimondani? Swlabr... (Mondjuk, izé... tényleg, hogy a viharba kell kimondani?)

Amit zeneként hallottunk – teljesen rendben volt. Ámbátor az is tény, hogy a buli akkor kezdett igazán élni, amikor Mr. Clarke a színpadra lépett. A hetvenhárom éves basszeros energiája magával ragadta a zenekart is, igazi élet lett a színpadon. S legnagyobb meglepetésemre az ének is sokkal átütőbben szólt.

Egy órás volt a Cream-szekció előadása. Nem volt rossz, egyáltalán nem unatkoztunk, de a muzikális orgazmus közelébe sem kerültünk.

Rövid szünet, szivarka, a fotósnak sör, nekem már csak ásványvíz, annak konstatálása, hogy nagyon sokan most sem vagyunk, és jött a:

Bár a Uriah Heep a mai napig élő, koncertező és ami a legfőbb, alkotó zenekar (idén is jelent meg lemezük, teljesen korrekt munka a címe: Chaos & Colour), a Heep Freedom az anyazenekar első évtizedére koncentrál. Vagyis a közel harminc lemezből tízre. Ugyanakkor az is tény, hogy valóban, a Uriah Heep leginvenciózusabb művei csakugyan ekkoriban születtek, a későbbi alkotások nem rosszak ugyan, de messze nem annyira emlékezetesek. Már az első dal megszólalásakor mellbevágó volt, hogy a Heep Freedom tejesen megfelel a saját célkitűzésének. Ami döbbenetes volt: az énekes, Körmendi Roland hangja. Annyira a helyén volt, annyira hozta az eredeti Heep érintett évtizedben színpadra lépú énekesének a hangját, hogy az csuda.

INTERMEZZO

Sokáig nem tudtam mit kezdeni a cover- vagy tribute-zenekarokkal. Értem én, hogy lehet annyira tisztelni valakinek az alkotásait, a munkásságát, hogy permanensen arra akarom felhívni a figyelmet. Csak fura. Azt még értettem, hogy valakik egy másik előadó stílusában alkotnak, ilyet többet ismerünk. Aztán a követők jobbára ki is növik az epigon szerepet, és önálló, teljes értékű előadóvá, alkotóvá válnak. Ha példát kellene mondanom, elsőre a Marillon jut az eszembe. Akik kezdetben kiköpött Genesis voltak. Az énekesüknek, Fishnek még a hangja is teljesen Peter Gabrieles volt. Aztán itt van az Eloy. Ők a Pink Floyd vonalán indultak el. De azt már fel nem tudtam fogni, miért jó unos-untalan egy talán már nem is létező zenekar fix darabjait játszani. Egészen pontosan ma sem értem. Még a permanensen létező együttesek cover-bandáit csak-csak, mint például az Iron Maidnem.

Aztán eljutottunk az első Keep Floyding koncertünkre. S valamit kezdtünk kapisgálni. Valami olyasmit, ami tegnap este is lejött a színpadról: a tisztelet és az alázat. S persze feltehető a kérdés: ha magam nem vagyok alkotó típus, akkor mások zenéjét játszhatom? S ugyan miért ne játsszam ebben az esetben mások JÓ zenéit?

Közbevetés vége.

Három-négy szám úgy ment le, hogy csak a Heep Freedom tagjai voltak a színpadon. A fotósom (életem párja) oda is üvöltötte a fülembe:

– Mark Clarke nem jön már vissza? Kár lenne, ha nem!

Csak emlegetnie kellett. Visszajött, és ugyanaz történt mint a Celebration Days koncertje alatt: felizzott a hangulat. S olyan basszus-szólót nyomott le az általa írt Why-ban, hogy ha tudna ilyet tenni, fülem-farkam ketté állt volna. De nem csupán a sziporkázó, lenyűgöző technikai tudást nyomta ott fent, a színpadon, ó dehogy: barátom, ZENE szólt onnan, az a lélekig ható, sejteket táncoltató muzsika. Persze, hogy az este addigi legharsányabb tapsa ekkor, a zeneszám közben, a szóló végén csattant fel.

Eddig sem állt vesztésre a zenekar, de innentől nyert ügye volt a koncertnek. Különös tekintettel arra, hogy a nagy, ismert klasszikusok még hátra voltak: July Morning, Look At Yourself, Wizard, Lady In Black...

A July Morning végén az én kommentáló fotósom odahajolt és leszögezte:

– Hát ez kurva jó volt!

Ami megfogalmazás azért óriási dolog, mert egyáltalán nem szokott csúnyán beszélni. Tetszésiből pláne nem. De mindent összevetve tömören kifejezte a játszott dal minőségét. Meg annak a minőségét, ahogyan eljátszották. Meg úgy általában, az egész koncertét.

HEEP FREEDOM

Körmendi Roland - ének
Tüdődi Gábor – gitár, ének,
Várkonyi Imi - basszusgitár,
Márkosi Joci – orgona, szintetizátor, ének
Szergej Kaminszki - dobok

P. S.: Závodi János, minden előzetes híresztelés ellenére nem lépett fel a koncerten. Ezt nagyon sajnáltam.

Fotók: Mohácsiné Palásti Márta (MartAssist)

Mark Clarke 50 év után újra Uriah Heep- és Cream-dalokat játszik – magyar zenészekkel

 

Mark Clarke, Uriah Heep, Cream, Heep Freedom, Celebraton Days – Cream Project, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek