Mit kezdjünk a tribute-zenekarokkal...?

2023/03/20  ·   Koncertbeszámoló   ·  Mohácsi Mohabácsi Zoltán

Március 18-án Mark Clarke volt a Barba Negra külföldi vendége. Az este két részből állt: az első felében a Cream-et muzsikáló Celebrations Day, a másodikban a Uriah Heep tribute-zenekar, a Heep Freedom muzsikál.

Mit kezdjünk a tribute-zenekarokkal...?
Mit kezdjünk a tribute-zenekarokkal...?

Háromnegyed nyolckor vettük meg a sörünket. A színpad előtt alig lézengett valaki, s az épületen kívül is csak néhányan álldogáltak cigivel, sörrel. A létszám mindvégig igen foghíjas maradt. Úgy fest, Mark Clarke neve nem elég erős hívószó kis hazánkban.

A Cream-idézés fő húzóneve, mármint túl Mark Clarke-on, Takáts Tamás volt. Úgy vélem, őt nem kell bemutatni vélem, valamelyik együtteséből mindenki ismeri őt: Karthago, Senator, East, Takáts Tamás (Dirty) Blues Band, iLand – mindegyik az az ő hangján szólal(t) meg. S immeg a Cream-et idéző Celebrations Days is. Amiről nem tudtam eldönteni, eseti alakulat-e vagy állandó képződmény. Több minden az előbbire utal. Nem véletlen, hogy a fotósom (feleségem) meg is kérdezte:

– Ők most hakniznak?

A hakni szónak negatív jelentése van. S amikor a kérdés elhangzott, egyáltalán nem a zene minőségéről szólt. Azzal az égvilágon semmi baj nem volt. Úgy szólt a Sunshine of Your Love és a Crossroads, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Az esetlegesség Takáts Tamás konferálásaiból fakadt. Nem is tudom, hogy mondjam... Nem spontánnak, hanem olyan kis esetinek tűnt. Bár az első mondatok fanyarsága tréfás volt:

Vigyázzatok egymásra, hátulról a tömeg nehogy a korlátra nyomja az első sorokban állókat! – mondta a csarnokot talán negyedrészben megtöltő közönségnek.

Aztán már az első szám felkonferálása is olyan kis furi volt.

– Vajon ezt hogy kell kimondani? Swlabr... (Mondjuk, izé... tényleg, hogy a viharba kell kimondani?)

Amit zeneként hallottunk – teljesen rendben volt. Ámbátor az is tény, hogy a buli akkor kezdett igazán élni, amikor Mr. Clarke a színpadra lépett. A hetvenhárom éves basszeros energiája magával ragadta a zenekart is, igazi élet lett a színpadon. S legnagyobb meglepetésemre az ének is sokkal átütőbben szólt.

Egy órás volt a Cream-szekció előadása. Nem volt rossz, egyáltalán nem unatkoztunk, de a muzikális orgazmus közelébe sem kerültünk.

Rövid szünet, szivarka, a fotósnak sör, nekem már csak ásványvíz, annak konstatálása, hogy nagyon sokan most sem vagyunk, és jött a:

Bár a Uriah Heep a mai napig élő, koncertező és ami a legfőbb, alkotó zenekar (idén is jelent meg lemezük, teljesen korrekt munka a címe: Chaos & Colour), a Heep Freedom az anyazenekar első évtizedére koncentrál. Vagyis a közel harminc lemezből tízre. Ugyanakkor az is tény, hogy valóban, a Uriah Heep leginvenciózusabb művei csakugyan ekkoriban születtek, a későbbi alkotások nem rosszak ugyan, de messze nem annyira emlékezetesek. Már az első dal megszólalásakor mellbevágó volt, hogy a Heep Freedom tejesen megfelel a saját célkitűzésének. Ami döbbenetes volt: az énekes, Körmendi Roland hangja. Annyira a helyén volt, annyira hozta az eredeti Heep érintett évtizedben színpadra lépú énekesének a hangját, hogy az csuda.

INTERMEZZO

Sokáig nem tudtam mit kezdeni a cover- vagy tribute-zenekarokkal. Értem én, hogy lehet annyira tisztelni valakinek az alkotásait, a munkásságát, hogy permanensen arra akarom felhívni a figyelmet. Csak fura. Azt még értettem, hogy valakik egy másik előadó stílusában alkotnak, ilyet többet ismerünk. Aztán a követők jobbára ki is növik az epigon szerepet, és önálló, teljes értékű előadóvá, alkotóvá válnak. Ha példát kellene mondanom, elsőre a Marillon jut az eszembe. Akik kezdetben kiköpött Genesis voltak. Az énekesüknek, Fishnek még a hangja is teljesen Peter Gabrieles volt. Aztán itt van az Eloy. Ők a Pink Floyd vonalán indultak el. De azt már fel nem tudtam fogni, miért jó unos-untalan egy talán már nem is létező zenekar fix darabjait játszani. Egészen pontosan ma sem értem. Még a permanensen létező együttesek cover-bandáit csak-csak, mint például az Iron Maidnem.

Aztán eljutottunk az első Keep Floyding koncertünkre. S valamit kezdtünk kapisgálni. Valami olyasmit, ami tegnap este is lejött a színpadról: a tisztelet és az alázat. S persze feltehető a kérdés: ha magam nem vagyok alkotó típus, akkor mások zenéjét játszhatom? S ugyan miért ne játsszam ebben az esetben mások JÓ zenéit?

Közbevetés vége.

Három-négy szám úgy ment le, hogy csak a Heep Freedom tagjai voltak a színpadon. A fotósom (életem párja) oda is üvöltötte a fülembe:

– Mark Clarke nem jön már vissza? Kár lenne, ha nem!

Csak emlegetnie kellett. Visszajött, és ugyanaz történt mint a Celebration Days koncertje alatt: felizzott a hangulat. S olyan basszus-szólót nyomott le az általa írt Why-ban, hogy ha tudna ilyet tenni, fülem-farkam ketté állt volna. De nem csupán a sziporkázó, lenyűgöző technikai tudást nyomta ott fent, a színpadon, ó dehogy: barátom, ZENE szólt onnan, az a lélekig ható, sejteket táncoltató muzsika. Persze, hogy az este addigi legharsányabb tapsa ekkor, a zeneszám közben, a szóló végén csattant fel.

Eddig sem állt vesztésre a zenekar, de innentől nyert ügye volt a koncertnek. Különös tekintettel arra, hogy a nagy, ismert klasszikusok még hátra voltak: July Morning, Look At Yourself, Wizard, Lady In Black...

A July Morning végén az én kommentáló fotósom odahajolt és leszögezte:

– Hát ez kurva jó volt!

Ami megfogalmazás azért óriási dolog, mert egyáltalán nem szokott csúnyán beszélni. Tetszésiből pláne nem. De mindent összevetve tömören kifejezte a játszott dal minőségét. Meg annak a minőségét, ahogyan eljátszották. Meg úgy általában, az egész koncertét.

HEEP FREEDOM

Körmendi Roland - ének
Tüdődi Gábor – gitár, ének,
Várkonyi Imi - basszusgitár,
Márkosi Joci – orgona, szintetizátor, ének
Szergej Kaminszki - dobok

P. S.: Závodi János, minden előzetes híresztelés ellenére nem lépett fel a koncerten. Ezt nagyon sajnáltam.

Fotók: Mohácsiné Palásti Márta (MartAssist)

Mark Clarke 50 év után újra Uriah Heep- és Cream-dalokat játszik – magyar zenészekkel

 

Mark Clarke, Uriah Heep, Cream, Heep Freedom, Celebraton Days – Cream Project, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


Mi köt össze három magyar szerzőt és egy amerikai blues zenészt?

Mi köt össze három magyar szerzőt és egy amerikai...

Június 10-én, kedden este 7 órától a Manyiban már ismert és új szövegek hangzanak el, zenei blokkokkal kísérve. A szerzők arról is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Volt egyszer egy Quimby Class&Roll az MVM Dome-ban

A Class&Roll Koncertfilm nem csupán a koncert látványos pillanatait örökíti meg, hanem a felkészülés izgalmas és általában láthatatlan világába is bevezeti a nézőt. A film 2025. május 30. és június 13. között látható az eSzínház Nyáresti vetítések programjában.

A hétvégén Rosalia a Városligetben

A Városliget hatalmas fáinak árnyékában, ami idén először 4 napon át várja a borozgatni és lazítani vágyókat. A Rosalia Borpiknik pezsgő hangulatát élőzene, izgalmas programok, gasztrokalandok és hajnalig tartó szabadtéri buli koronázza meg – pont úgy, ahogy egy igazi nyárnak kezdődnie illik... :)
Új koncertek