Náluk van a Stukker

2013/10/14  ·   Koncertbeszámoló   ·  Szarka Károly

Stukker akusztik a Hátsó Kapuban. Három rutinos zenész összeállt és alapítottak egy countryzenekart, nyilván hobbiból. Elsőre nem hangzik túl izgalmasan, illetve egy kicsit mégis, mert a tagok zenei előéletét ismerve nehezen tudnám elképzelni, hogy színtelen produkcióval állnak elő.

Náluk van a Stukker

A countryval kapcsolatban a legtöbbek fejében az a kép élhet, hogy ül a cowboy a ranch közepén, egy faház tornácán, cowboykalapot és cowboycsizmát visel, gitározik, és közben orrhangon arról énekel, hogy elhagyta az asszony, lemegy a kocsmába sörözni a haverokkal, meg hogy a lován vágtatva nézi a suhanó fákat.

Vagy valami ilyesmi. Ennio Morricone filmzenéi, Johnny Cash dalai, esetleg Magyarországon a 100 Folk Celsius. Bár utóbbi azért kevésbé, inkább lovak, pisztolyok, nők, pia. És ez a fajta attitűd nem is áll távol a Stukker zenekartól, rögtön az első sztori egy lányról szól, aki nemcsak szerette a dal szerzőjét, és akit a szerző nemcsak magáévá tett, hanem akit agyon is lőtt.

Az énekes az a Vécsi Tibor, akit leginkább a Korai Öröm frontembereként ismerhetünk, bár ott éneklés helyett kiabál (énekelni inkább egy másik zenekarban, a Dublőrzben szokott). Gitáron Szalay Péter (szintén Korai Öröm, illetve ColorStar, Fókatelep) és Dudás Zsombor (Pluto, Specko Jedno, Vasárnapi Gyerekek és még vagy tíz zenekar) játszik.

Ők alkotják tehát a Stukker trióját, amely egy teljesen új formáció. Hozzájuk csatlakozik a Hátsó Kapuban rendezett koncerten Kerényi Ákos dobos. Stílusuk saját oldaluk szerint alternatív country, illetve folk and roll, a fent ismertetett country-sztereotípián azért jelentősen túlmutatva, jóval több irányzat stílusjegyeit keverve bele saját zenéjébe.

Játszik saját dalokat, és akusztikusabb hangzásúra, gitárcentrikusabbra dolgozza át a Dublőrz elektronikusabb, többhangszeres számait. Egy kicsit folkos, néhol blues-os, reggae-s a zene, valamennyire alternatív is, és nemcsak a vadnyugati életérzés van meg benne, hanem az úton töltött élet öröme is („ha futnak a fák, én azt szeretem”), mint például a Zombi című dalban.

Na meg a kocsmakultusz, amely leginkább a Még egy kört című opusz nem túl bonyolult refrénjében nyilvánul meg („még egy kört!”). De van itt hiánypótlónak szánt dicshimnusz Puskás Öcsinek - és még néhány érdekesség, összességében kellemes muzsika, fárasztó munkanap utáni kikapcsolódásnak egyáltalán nem utolsó.

Fellépnek...

... kéthetente csütörtökön a KATAPULTBAN ( Dohány u. 1.), a következő alkalom október 17.,
... október 16-án (szerda), a Gödör klubban, a Puszi együttes vendégeként,
... és ugyanitt 20-án a nemrégiben elhunyt Őz Zsolt emlékére rendezett koncertmaratonon.


Képtár

  • Náluk van a Stukker kép 20287
  • Náluk van a Stukker kép 20288
  • Náluk van a Stukker kép 20289
 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek