A bemelegítés ezúttal a Z.U.P. azaz a Záhony Unplugged Project vállalta magára. A viszonylag fiatal csapat 2007-ben alakult és idén jelent meg első önálló nagylemezük, Füstjelek szélcsendben címmel, rajta a nyár slágere az Orom utca 8., mely a Petőfi Rádióban is sokszor hallható. A csapat 4 tagból áll, Farkas Krisztina (ének, stylophone, billentyűs hangszerek), Gaál Kristóf (basszusgitár, vokál), Tardos Balázs (dob), Farkas János (ének, gitárok, ukulele, balalajka). Stílusmegjelölés terén komoly gondban vagyok, hiszen gyakorlatilag a pop-, rock-, jazz-, funk- (néhol egy kis metál és népzenei motívum is befigyel) elemekkel tarkított dallamos ritmusok kavalkádjával van dolgunk. Repertoárjukban a saját szerzemények mellet olyan izgalmas feldolgozások is helyet kaptak, mint pl.: Outkast – Hey Ya!, Queens of the Stone Age - No One Knows, avagy John Butler Trio – Funky Tonight.
Igazán jó érzékkel nyúlnak hozzá az eredeti dalokhoz, és ennek köszönhetően teljesen új értelmet nyernek az átdolgozott kompozíciók. A Z.U.P. tipikusan univerzális produkció. Tulajdonképpen bárhol, bármilyen körülmények közt bevethető, legyen az egy falusi lagzi, kolbászfesztivál, gólyatábor, vagy akár a legnagyobb magyar fesztiválok valamelyike. A lényeg, hogy jókedvre derít fiatalokat, idősebbeket egyaránt, így nem kell külön koncentrálni életkor szerint rajongói célcsoportra. Szíves hallgatásra ajánlott!
Fél kilenc tájékán robbant be a színpadra a Vad Fruttik csapata, akik jelenleg az egyik legnépszerűbb alternatív zenekarnak számítanak zenei körökben. Várpalotáról indultak még 1996-ban, de igazából 2006-ban váltak országosan ismert bandává, köszönhetően az azóta is népszerűségi csúcsokat döntögető, és egyszerűen zseniális Nekem senkim sincsen című szerzeményükkel. A progresszív rockot elektronikus alapokkal kiegészítő és rendkívül erős prózai szövegekkel megáldott szerzemények nagyon hamar beeszik magukat az ember lelkébe. Néhol kissé borús, máskor kissé szarkasztikus dalszövegek mellé egy igazi energiabomba társul Likó Marcell személyében, aki egy pillanatra sem hagyta, hogy a közönség figyelme elkalandozzon, avagy lelkesedésük alábbhagyjon.
Végig olyan érzésem volt, mintha egy magasfeszültségű drótot markolnék, és csak akkor kapcsolták le az áramot, mikor a zenekar levonult a színpadról és kialudtak a fények. Nagyon nehéz megállni egy ilyen koncerten, hogy az ember lánya ne kezdjen el teli torokból üvölteni, és a tömeggel együtt ugrálni (vagy inkább őrjöngeni), már csak azért is, mert egy-egy ilyen tombolás után valami végtelen béke járja át a lelkem.
Ami dicséretes, hogy a kihagyhatatlan slágerek (Nekem senkim sincsen, Lehetek én is, Kemikáliák, Pipacs, Sárga Zsiguli, Limonádé) mellett olyan dallamok is felcsendültek, mint - az én egyik kedvencem – Nem hiszek, Embergép, Üvegszilánkkal, Lehunyom a szemem, Tánc, de ami különösen kedves gesztus volt, hogy a legújabb szerzemény a Nincsenek válaszaim is elhangzott, ami nálam máris nyerő kategória. A színpadi megvilágítás, a setlist, az előadás, a közönség és a hangulat mind-mind csillagos ötös! Soha rosszabb koncertet!
Szólj hozzá!