Összetört szívű asszonygyilkosok

2013/10/07  ·   Koncertbeszámoló   ·  Szarka Károly

Senki nem azzal van, akivel szeretne lenni. Csütörtök este a Kuplungban. Rossz idő, galád idő. A hely mégis megtelik, fiatal lányok táncolnak, hiába nagyon szemüveges az énekes és nagyon bajszosok a gitárosok, a zenekar valamit nagyon jól csinál. Valószínűleg éppen ezt.

Összetört szívű asszonygyilkosok

Mert a hangosítás borzasztó, alig érteni a szöveget, pedig a Csaknekedkislány meglehetősen szövegcentrikus zenekar. A Falábú nő című sláger és a számról készült videó nemrég bejárta a világhálót, illetve annak egy részét, így több ezer internetező sajnálhatta vagy éppen nevethette ki a „kedves, vicces”, ugyanakkor csak „félkemény” hősszerelmest, aki annyira szemüveges, hogy még egy falábú nő számára sem lehet vonzó („rossz idő volt, galád idő | elutasított a falábú nő”), amit kissé ingerülten vesz tudomásul („hát én megfeneklettem a gyalázatban | baszd meg, mondom, neked falábad van!”).

A szívbemarkoló nóta rögtön a koncert második számaként hangzik el, túl sok ráhangolódást nem engedélyezve az egybegyűlteknek, és szakítva a hagyománnyal, hogy a slágert mindig a végére kell hagyni. Ugyanakkor régen rossz, ha a közönség csak egyetlen dal miatt jár koncertre, de a Csaknekedkislány közönsége érezhetően nem szalonközönség. És van még ott bőven, ahonnan ez jött, a zenekar olyan sorokat húz elő a tarsolyából, mint a Tihany című dal refrénje: „senki, senki nem azzal van, akivel szeretne lenni”. Általános és globális méretű szerelmi bánatot ennél egyszerűbben és őszintébben nem is lehetne megfogalmazni.

Persze ahogy a frontember, Csepella Olivér két szám között megjegyzi, a zenekar tagjainak semmi köze a dalokban szereplő összetört szívű fiúkhoz. Ennek ellentmond a tragikus hangszínű énekes korábbi, szintén koncerten elhangzott kijelentése, miszerint minden egyes dal igaztörténeten alapul, még az Asszonygyilkosság is. A Dr. balatoni kalandja dalcímből meg amúgy is sejthetjük, hogy a gitáros, Konsiczky Dávid saját házibulis élményének feldolgozásáról van szó. Ezek után meg humorérzéktől függően döntse el a nagyérdemű, hogy mi az igazság.

Ha a srácok nem is feltétlenül gyilkoltak nőket, a MOME-s lány megrázó balladáját hallgatva elképzelhető, hogy legalább az udvarlási módszerek („MOME-s lány, MOME-s lány, mióta megláttalak tetszel, elviszlek az Odeon-Lloydba egyszer”) és a megrázó szerelmi csalódások („MOME-s lány, MOME-s lány, tökrészeg vagy baszki, a srác akivel csókolóztál, az ki?”) dalban való megjelenéséhez az alapot mégiscsak az élet szolgáltatta. A szövegekből árad az (ön)irónia, és láthatóan sem menedzser, sem stylist nem szólt bele a színpadi megjelenésbe.

Így aztán kapunk egy egyedi hangú és összetéveszthetetlen stílusú zenekart, amely stúdiólemez nélkül is helyet talál magának a budapesti alternatív-underground színtéren, a Kuplungban összegyűlt és lelkesen táncoló közönség legalábbis ezt bizonyítja. És hiába szólnak a dalok a csajozás területéről begyűjtött kudarcokról, az állandó sikertelenségről, a közönség sorai mégis tele vannak éneklő-táncoló lányokkal. Ha pedig még a zenekar nevét is komolyan vesszük, elhihetjük, hogy mindez csak nekik szól.


Képtár

  • Összetört szívű asszonygyilkosok kép 20068
  • Összetört szívű asszonygyilkosok kép 20069
  • Összetört szívű asszonygyilkosok kép 20070
  • Összetört szívű asszonygyilkosok kép 20072
  • Összetört szívű asszonygyilkosok kép 20073
  • Összetört szívű asszonygyilkosok kép 20074
 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek