Sosem látott tömeg a Parkban: Manu Chao bepörgette Budapestet

2013. szeptember 09.  ·   Koncertbeszámoló   ·  mmi

Ha már esetleg leírtuk volna ezen a nyáron a következőket, akkor csak ismételni tudjuk magunkat: ez volt az év koncertje. Ha több is akadt, nekünk jó. Pláne úgy, hogy mindig azt gondoljuk, ezt már nem lehet felülmúlni. Egy próbát mindig megér. Élőzene, így szeretlek.

Sosem látott tömeg a Parkban: Manu Chao bepörgette Budapestet

A szervezők tökéletesnek bizonyult döntése alapján a Bohemian Betyars melegítette be az egyre duzzadó tömeget. A srácok szinte szünet nélkül nyomták: 120 százalékon kezdték, és ehhez tartották is magukat az utolsó kilehelt hangjegyig. Az elején kicsit izé… olyan fura volt a hangosítás: az első számnál láthatóan fürgén jár a vonó, de nem jött át a hegedű hangja. Aztán kiderült, hogy nem dugták be. Pályanehezítés. Igaz, később is lehetett volna fogást találni a hangzáson, de minek.

„Ilyen még nem volt…” – hüledezett kollégájának a szervező kinézetű hölgy, és ez még akkor volt, amikor szállingóztak az emberek. Mikor elhagytuk a fotós árkot, már moccanni sem lehetett, még jó, hogy volt pár nagyobb növésű szakember, akik kitaposták az utat, így röpke 20 perc alatt elérhető közelségbe került a Hoppá terasza. Lenézve egyszerűen döbbenetes volt a látvány: a pénteki események után elveszett tömegbe vetett hit egy csapásra visszatért.

Megvan az, amikor amerre nézel, embert látsz, és mindenki egyszerre ugrál, tapsol, rázza a csuklóját – és persze énekel mind?

Mondjuk, az sem mindegy, mit. Manu Chao honlapján a balkán turné első állomásaként hirdették a pesti bulit, amin el lehet rugózni egy kicsit, bár sok értelme nincs. Egyébként is már korrigálták „balkan-east”– re, ez most jobb? A nagy nemzeti frusztrációban egyesek már annak is örülnek, ha nem a Hello, Bukarest-tel szólítanak meg minket. Ehhez képest a balkáni jelző egy baráti hátba verés.

És legyen a hangsúly az elsőn, ami nekünk azért volt jó, mert elég nagyra sikerült a levegővétel, amivel nekivágtak a dolognak, nekik meg soha jobb kezdést. Érzékelhetően oda-vissza sokkolta egymást a színpad és a küzdőtér: Manu Chao és háromszemélyes szabadcsapata rátett pár lapáttal a warm-upra, és kisütötték a hangulatmérőt.

Vicces, hogy mit gondolhatnak rólunk az ide érkező zenészek, mert valahogy mindig meg tudnak lepődni, ha a közönség angolul, spanyolul vagy éppen franciául velük énekel. Most ráadásul bazinagyra sikeredett a kórus, és ha nem lóg a szervezők feje fölött a hisztis lakosság és a skalpra vadászó hatóság kardja, szerintem még mindig ott dalolunk, mert nagyon egymásba szerettünk ottan a Parkban.

A marcona kinézetű basszeros-szirénás Gambeattel, az állandóan vigyorgó Madjiddel és a háttérben meghúzódó, exmanonegrás dobossal, Philippe Teboullal lesz teljes Manu Chao Clandestino-turnécsapata. 4 ember, ennyi.

Cifra a Clandestino mint album sorsa is. Ahogy Alessandro Robecchi írja Manu Chao-könyvében:

Úton-útfélen találkoztam a Clandestino dalaival, az emigránsok érdekeit védő felvonuláson furgonok mélynyomójából szólt. Milánóban, amikor arról beszéltek, hogy bezárják a via Corellin álló központi fogházat, ahová a jogaiktól megfosztott bevándorlókat zárták alapos átvizsgálás után, hogy aztán hazatoloncolják vagy kiutasítsák őket. Párizsban, a sans-papier-ket (dokumentum nélkülieket) támogató harcokban. Calamocarro mezején, Ceuta közelében, ahol afrikaiak százai várják, hogy megkapják a hőn áhított európai élethez szükséges papírokat.

És ugyanezeket a dalokat hallgatták a bemutatókon a divattervezők, a szőrmét viselő állatnyúzók, az egész hiú szépségipar. Aztán később – robbanásszerűen – megjelent a kereskedelmi rádiók hullámhosszán is. A lemez, melyet keveseknek szántak, sokakhoz eljutott.

Szóval ide jött ez a zene és ez a lassan kultikus alak, maga a 21. századi Che Guevara, már ami a rajongók lelkesedését illeti – lengették is a Che-zászlót –, hátára csapja a gitárját és tolja. Persze, ott a vörös csillag valahol a ruháján, a kulturális kavalkádra jellemzően a többiek gatyáján Fatima oltalmazó keze. És kitör az egyestés forradalom, ordítva szapuljuk a politikusokat, csakúgy, mint a Roger Waters-bulin. A punkbandákat leszámítva, honi zenekar ezt így nem nagyon engedi meg magának. És a közönségnek. Pedig milyen jólesik kiüvölteni a nyilvánvalót.

Manu Chao nem puszta zene, bár annak sem akármi. Egyfajta stílus-, gondolat- és hovatartozás katyvasz, jó sok mítosszal, némi marihuánával és rengeteg sztorival. Egyébként nemsokára bemutatjuk a könyvet is. De az már a papírforma, a Parkban viszont mindenki egyestés forradalmár lehetett, kendővel a derekán, sapkával a fején, gitárral a hátán. Szabadság, egyenlőség, testvériség – és annyi enerdzsíja, amennyivel egy város elvilágítana. Így ment ez.

Ezzel szerintem mindent elmondtunk, mert a zenéről nincs mit: semmi extra, semmi reveláció, amit már tudtunk, ismertünk és szerettünk – talán élőben is megvolt már – de bármikor nekivágnánk újra.

Fotók itt.


 

 

Szólj hozzá!


 A P.Mobil aranylakodalmat ül!

A P.Mobil aranylakodalmat ül!

2019. Június 18-22. között negyedik alkalommal rendezik meg az Ukk&Roll rockfesztivált a Sümeg melletti Ukk községben.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Nem szerettem soha a Pici bácsi megszólítást – DTK elvitte egy körre Presser Gábort

Évek óta mindenki Pici bácsinak hívja Presser Gábort, aki egy felhajtástól mentes hetvenedik születésnap után – és egy dupla Aréna-koncert (+főpróba) előtt, ült be D. Tóth Kriszta mellé az autóba az Elviszlek magammal kamerái elé. A találkozásból egy szívbemarkolóan őszinte, kicsit nosztalgikus, kicsit nevetős beszélgetés...

Túlélt egy repülőkatasztrófát, egy autóbalesetet – most beperel mindenkit a blink-182 dobosa

Travis Barker két pert is indított az egészségügyi állapotát érintő ügyekben: az egyiket egy néhány hónapja történt autóbaleset miatt, a másikat pedig orvosi műhiba okán.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek