Menopauza

Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap)

2014/05/22  ·   Koncertbeszámoló   ·  Labancz Andrea

A tehetségmutató második napján gyakorlatilag már az Akváriumhoz vezető lépcső tetején kirakhatták volna a „megtelt” táblát, annyian gyűltek össze a teraszon és a nagyhalban is. A szerencsésebbek, köztük én is, testközelből élvezhették a produkciókat. Volt itt minden, mi szemnek-fülnek való…

Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap)

A szerdai versengés öt nevezettje sorrendben: Szabó Balázs Bandája, Odett, Ivan & the Parazol, Óriás és Halott pénz. Válogatott társaság, ha szabad így fogalmaznom, hisz egészen más stílusú fellépők csatája volt, és ez a színpadi produkciókon is éreződött.

Talán Szabó Balázsakinek lemezbemutatóján mi is jelen voltunk – lóg ki leginkább a sorból, hisz a népzenével ötvözött finom rock és a sokak számára oly idegen versfeldolgozások hazai koronázatlan királya most is önmagát adta. A maga egyszerű, kedves és szerény lényével a jelen lévő közönséget teljesen elvarázsolta. Igaz, hogy összesen 3 dalnyi időre futotta, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a szavazókat arról, hogy jó helyre voksolnak, ha az ő nevük mellett nyomják meg a gombot. (A jelenlegi állás szerint be is ugrottak Deniz mögé az ezüstérmes helyre.)

Odett egy picit stílusosabb bevonulást szervezett magának, ugyanis egy szép szál ember nyakában ülve, biztonsági őrök kíséretében robogtak végig a Nagy Hall lépcsőjétől a színpadig. A még mindig szemtelenül fiatal énekesnő szereti az exravagáns öltözékeket és a különleges hajviseletet, így nem volt meglepő a rövid farmer–fekete felső, csillogó, szilveszteri szerpentinre emlékeztető függönnyel a karján. Az nem kétség, hogy őstehetség a hölgy, az egyetlen kérdés, mennyire tudja megszerettetni magát ilyen rövid idő alatt azokkal, akik esetleg eddig még nem is hallottak róla.

Ivánékat viszont azt hiszem, már mindenki ismeri, aki egy kicsit fogékony a zenére. Az Amerikát és Angliát is megjárt csapat újra itthon ostromolja a szórakozóhelyeket, és a slágerlistákat is, hisz épp a szintén nemrég megjelent új Mode Bizarre névre keresztelt albumukkal járják az országot. Természetesen óriási sikoltozás követte a színpadi megjelenésüket, és amint belecsaptak a húrokba, ez csak fokozódott. Fiatalok, lendületesek, és tulajdonképpen ha a stílust nézzük, talán ők állnak a legközelebb az Arctic Monkeys munkásságához. (Jelen pillanatban szintén döntősök bronzérmesként.)

Az Óriás zenekar annak idején a méltatlanul elhanyagolt Annabarbi feloszlása után alakult – ami mellesleg épp újraegyesülés alatt –, és valahol az indie-vonalon mozog. Nem tartoznak a rádióban agyonjátszott bandák közé, így rajongótáboruk is jóval kisebb, de szerintem még akkor is megérte jelen lenniük ebben a versenyben, ha a döntőbe jutásukhoz csodák kellenének. Több mint korrekt volt a produkció, bár a hangosítási problémák pont náluk kerültek előtérbe igazán, de ez persze nem az ő számlájukra írandó.

És akkor az est zárásaként egy jó rap Halott Pénz módra. Vagy valami olyasmi. A Punnany Massif sikere óta egyre-másra jelennek meg olyan formációk, akik ugyanazt a hullámot próbálják meglovagolni. Értem én a koncepciót, csak nem látok benne nagy fantáziát. Persze ez magánvélemény, és a jelek szerint ők is komoly esélyesei a döntőnek, de nekem valamiért ez kissé kevés. Vagy sok. Még nem tudtam eldönteni. Pedig néhol még a szöveg is stimmel, a dallam viszont túlságosan egyszerű. Mindenesetre a rajongók szeretik, és addig nincs nagy baj.

Kíváncsian várom ki lesz az az öt szerencsés, akiket a döntőben egymásnak ugrasztanak. Addig is szavazásra bíztatok minden zenekedvelőt, hisz tulajdonképpen magunknak okozunk örömöt, ha azt a formációt kapjuk majd a fesztiválokon főműsorként, akit igazán kedvelünk!


Képtár

  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30225
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30226
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30227
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30228
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30229
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30230
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30231
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30232
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30233
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30234
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30235
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30236
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30237
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30238
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30239
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30241
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30243
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30247
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30249
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30250
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30251
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30252
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30253
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30254
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30255
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30256
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30257
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30258
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30259
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30260
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30261
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30262
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30263
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30264
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30265
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30266
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30267
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30268
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30269
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30270
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30271
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30272
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30273
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30274
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30275
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30276
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30277
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30278
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30279
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30280
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30281
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30282
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30283
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30284
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30285
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30286
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30287
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30288
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30289
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30290
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30291
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30292
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30294
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30295
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30296
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30297
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30298
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30299
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30300
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30301
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30302
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30303
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30304
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30305
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30306
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30307
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30308
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30309
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30310
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30311
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30312
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30313
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30314
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30315
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30316
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30317
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30318
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30319
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30320
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30321
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30322
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30323
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30324
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30325
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30326
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30327
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30328
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30329
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30330
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30331
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30332
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30333
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30334
  • Szabó Balázstól a Halott Pénzig: Nagy-Szín-Pad (2. nap) kép 30335
 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek