Van a költő, van a zenész és van maga Szabó Balázs. Egy végtelenül tehetséges és ugyanilyen szerény multikulti fiatalember, aki már jó ideje munkálkodik különböző művészeti projektekben, de úgy tűnik, most jött el az az idő, amikor elfoglalhatja megérdemelt helyét a rajongott „sztárok” világában. Nemrég megjelent Élet elvitelre című lemezéről már írtam néhány keresetlen szót, és az akkor még oly távolinak tűnő pesti lemezbemutató koncert után már csak egy dolgot tudnék hozzáfűzni: NAGY-SZÍN-PAD! Minden értelemben…
A pénteki koncert nem csak azért lesz maradandó sokunk számára, mert rögzítette a tévé, hanem azért is, mert Balázst talán még sosem láthattuk ennyire felszabadultan, mondhatni a föld felett repkedve, önfeledten zenélni és énekelni.
A bemelegítő szerepet a Jóvilágvan kapta, akik egyenesen Párkányból ugrottak át egy röpke órányi bulizásra. Az underground-rock-elektronikus zenei háromszögben gondolkodó csapat még 2007-ben alakult, összesen két albummal rendelkeznek, és számtalan – köztük magyar – fellépésen vannak túl. Az előzenekaroknak soha nincs könnyű helyzete, mivel a közönség 99%-a úgy érkezik meg a helyszínre, hogy fogalma sincs, kik vannak a színpadon, így csak abban reménykedhetnek, hogy a korán érkezők befogadóképes állapotban lesznek.
Jelentem, az SzBB rajongókra nem lehet panasz! Aki időben érkezett, az legalább olyan jól szórakozott a Jóvilágvan produkciója alatt, mint a főműsoron. Ha jól számoltam, összesen heten voltak a színpadon, ami kicsit megosztotta ugyan a figyelmemet, cserébe egyáltalán nem unatkoztam. Őszintén bevallom, én is csak most találkoztam velük először, és egyelőre még az ismerkedési fázisnál tartok, de első hallásra szerethetőnek tűnik a produkció.
És akkor jöjjön akinek jönnie kell! Sokat gondolkodtam, mikor is lépett be az életembe a Szabó Balázs-féle bandázós fíling, de valamiért kitörlődött a dátum. Olyan szép finoman csordogált be a kedvenceim közé, hogy észre se vettem, és máris rajongóvá váltam. Az pedig különösen örömteli látvány, hogy egyre csak gyarapodik a banda, és a kicsit komolyabb mondanivaló vagy a versfeldolgozás sem rémíti meg az embereket. A pénteki „szeánsz” témája a legújabb album bemutatása volt, de egyértelmű, hogy a régi nagy kedvenceknek is jutott hely a repertoárban.
Az alapozáshoz ezúttal a Bandához csatlakozott az Accord Quartet valamint két népzenében jártas jóbarát is, így tulajdonképpen meg is telt a színpad. Ezúttal nem csak a fülünknek, de a szemünknek is kedveztek, hisz a színpad hátterében lógó ablakokon minden egyes dal alatt más motívum jelent meg, amitől olyan hatása volt a dolognak, mintha egy tanyasi házban gyűlt volna össze a család egy jeles ünnep alkalmával. A koncertterem oldalán pedig a már megszokott MVM fényműhelynek köszönhetően az Élet elvitelre album borítója tárult elénk, a hátán várost cipelő fura kis bogárral, és a többiekkel.
Azt jó előre tudtuk, hogy végre élőben is láthatjuk a nagylemez első sikerdalában, a Hétköznapi című remekműben duett partnerként szereplő Julie Rens kisasszonyt, aki engem egy picit a megboldogult Amy Winehouse-ra emlékeztetett, csak fiatalabb és egészségesebb kiadásban. (Persze, hogy a dalt már mindenki ordítva énekelte.) Ami viszont tényleg meglepi volt, az Grecsó Krisztián megjelenése a színpadon, aki az új albumon két dal szövegéért is okolható. A szintén zenész, akarom mondani szintén barát a buli legnagyobb nyertese, ugyanis Balázs azon nyomban rendelt egy pálinkát a távolból, és nemes egyszerűséggel a közönségre bízta, hogy az épségben felérjen a színpadra. Óriási szerencséjük volt, hogy jó kezekbe került a drága nedű, így egyetlen csepp sem hiányzott belőle, mikor átvették a stafétát az utolsó versenyzőtől. Miután testvériesen elfelezték a lélekmelegítőt, elő is adták közösen a Dézsma című szerzeményt, ami Balázs bevallása szerint egy hasonlóan erős ital nagyobb mennyiségben történt elfogyasztása során keletkezett.
Tulajdonképpen innentől kezdve már oly mindegy volt melyik dal következett a listán, a hajón elszabadultak az indulatok, ami ezúttal nem azt jelentette, hogy egymáson tapostak az emberek, inkább azt mondanám (és most kicsit Kozsós leszek), hogy érezhetően áradt a szeretet. Erre a kis időre mindenki elfelejtette honnan jött, mi nyomja a szívét vagy mi vár rá másnap, egyszerűen csak táncoltunk, énekeltünk, és megrengettük a hajót.
Úgy tűnt, ez a lazaság megfertőzte a frontemberünket is, hisz a frontember egy idő után már nem csak simán énekelt, konkrétan olyan gesztikulálásba kezdett, amit egy menő rapper is megirigyelt volna. A dalok közti szünetben pedig folyamatosan hálálkodott a duplahajós lehetőségért, amit a közönségnek köszönhetett. Időnként úgy éreztem, komolyan küszködik a szavakkal, annyira fel volt pörögve, és annyira szerette volna éreztetni, hogy mennyit jelent ez a számára, hogy még a hangja is remegősre váltott. Ha tehette volna, minden egyes embert végigölelgetett volna a közönség soraiban, de nekünk bőven elég volt látni az arcán/arcukon azt a letörölhetetlen mosolyt, amit mi okoztunk neki/nekik. Volt némi változtatás a dallistán, így grátiszként megkaptuk az Alíz óta című dalt, illetve ráadásként sajnos csak egyetlen számra futotta, de ha összegeznem kéne az album után a koncertre is csillagos ötöst adnék. Egyetlen szóval összefoglalva, léleksimogató…
Mivel Balázsék is versenyben vannak a NAGY-SZÍN-PAD döntőbe jutásáért vívott harcban, mindenkit bíztatok egy gombnyomásnyi szavazásra! Garantáltan izgalmas, mozgalmas és érdekes produkcióval számolhatunk.
Szólj hozzá!