Nos, itt aztán gondba is kerültek, mert hát a nyugati punkok úgy voltak lázadók, hogy nagy részük közben kommunista volt – na de itt nálunk az általuk áhított rendszer uralkodott akkor már vagy 35 éve (1983-ban alakult az Auróra). De hát akkor meg miről énekeljenek, hisz milyen hülye lenne már egy államot dicsőítő punkzenekar, nem? (Bár most, hogy 2019-et írunk, semmi nem elképzelhetetlen… vannak rémálmaim, na. De ezekhez az Aurórának semmi köze.)
És hát amilyen az ember, mindig azzal elégedetlen, ami éppen van (naná, azzal nem lehet elégedetlen, ami nincs) – itt volt pár punk pali, akinek ez a nyugati punkszemmel egyenesen a hetedik mennyországnak tekintett kommunizmus sem tetszett. Közéjük tartozott az Auróra legénysége (és egy időben Botos (Tűz) Kriszta, ősi punkcimborám és egykori Fiksz rádiós kollégám személyében – még ma is jó csaj!) leánysága is, úgyhogy énekeltek olyasmiket, hogy csőrepedés van, ömlik a szar, nem tudod, hogy ki mit akar, zűrzavar van, anarchia, drága az élet, drága a pia (hahaha, akkor hat ötven volt egy korsó sör, most 650 Ft, meg 4 forint 20 egy fél vegyes, most 1000 Ft 4 cent…).
De aztán jött egy merész ifjú törpetitán, aki 30 éve kiállt a nép elé, és Nagy Imre újratemetésén kiűzte a (már egyébként is a határ felé tartó, de hát kit érdekel ez ma már) szovjeteket (jó, ma azt hazudják, hogy az akkori belügyminiszter hathatós támogatásával, de szerencsére ma is ő a kormányfő, szóval az országban azóta is minden szép és jó, rend uralkodik, és nincs már korrupció sem – aki nem hiszi, járjon utána; vagy aki más mond, hazudik, nem kívánt törlendő, pártállástól függően).
Szóval az oroszok mentek, de sok emlék itt maradt (jó, 1991 júniusáig ők is, atomrakétákat nem lehet csak úgy hűbelebalázs módjára kapkodva szétszerelni meg elszállítani, de ezek apróságok). Ennek szentelt egy dalt az Auróra is, amely egyben első hivatalosan megjelent nagylemezük címadó dala is lett, ez volt a Viszlát, Iván! („aki elmegy, az legyen vidám”).
A lemezt hallgatva egyesek eléggé fanyalogtak akkoriban (én is – ma már kimondottan jó lemeznek tartom).
Egyrészt, hogy miért nem a koncertekről jól ismert régi számok (Fojtogatók, Barikádharcos, Kis kurva – amely sajnos a címében passzoló következő lemezre, az Előre, kurvák, gengszterek! albumra sem került rá, ahogyan a kifejezetten arra írt, szerintem a lemezre került daloknál semmivel sem rosszabb Éva és Júlia sem –, Unlak, Közvetítő, Egy kis anarchia és társaik) hallhatók a lemezen (csak az Egy kis anarchia II. és a nyolcvanas években minden tisztességes és magára valamit is adó hazai és külföldi punkzenekar által feldolgozott olasz partizándal, a Bella ciao! került az albumra – ezt azért ajánlanám a Szovjet Vörös Hadsereg Alekszandrov Kórusának feldolgozásában is, olasz nyelven, úgy is kemény), hanem nagyrészt új számok (amelyek mára azért már a zenekar jobb számai közé számítanak).
Másrészt, hogy ez nem punkzene, ez Beatrice (ami soha nem volt punk, ne higgyetek az álhíreknek, tisztességes hard rock, a korszakhoz mérten kifejezetten jó szövegekkel, de a punkhoz semmi köze), legalábbis hangzásra, a punk az az Auróra hatszámos, 1988-ban Nyugat-Németországban (akkor még volt ilyen, NSZK néven, hivatalosan ugye ma az egész Németország NSZK, azaz dojcsesz bundásrepublik, de ki foglalkozik ma már ilyenekkel, ha nincs NDK) felvett nagyalakú kislemeze (EP, a fentebb idézett csőrepedéses szám is azon hallható; a nagy gond az, hogy hangzásra 31 év elteltével még mindig az a magyar punketalon, egyébként nagyon jó lemez).
Harmadrészt, hogy a nagylemez olyan hullámos volt, mint a Balaton viharban, röhej, de a kazettaváltozat megbízhatóbb minőségű volt – ennyire figyelt az akkor még egyetlen hanglemezgyár egy punklemez legyártására, amely egyébként a több mint 20 ezres eladott példányszámával a korszak legnagyobb példányszámban eladott közép- és kelet-európai punklemeze lett, pedig léteztek akkoriban is olyan együttesek is, mint az NDK-s Die Firma, amely a Fekete Lyukban is koncertezett, és remek zenét játszott. Az már csak egy sajnálatos mellékszál, hogy a mesterszalagot az Auróra sem vette meg, és amikor vagy 10 évvel később CD-n is kiadták a Viszlát, Iván! albumot, újra fel kellett venni, és hát… mondjuk úgy, hogy nem lett jobb. Van, amikor az első próbálkozás sikerül a legjobbra. Zenében ez elég sokszor érhető tetten hazai zenekarok felvételein, a Viki és a Flört-től – voltak egészen kiváló számaik a rock lágyabb vonalából, nagyszerű többszólamú vokálokkal – a Prognózis-on át egészen az Auróráig.
Ja igen, hogy a Wikipédia mennyire megbízható, ott ezt írják a fent említett hatszámos kislemezről: „Ezt a kislemezt 1991-ben a Fekete Lyuk Hangja adta ki kazettán »1988« néven, magyar dalcímekkel.” – nos, egyrészt a kazettának nem neve, hanem címe van, másrészt holtbiztos, hogy én 1988-ban vásároltam a Fekete Lyukban a zenekartól, 1988 címmel és magyar dalcímekkel, nem a Fekete Lyuk Hangja kiadásában, a mai napig megvan, lásd a mellékelt fotókat. Az árára már nem emlékszem, talán 150–200 Ft körül volt (a belépő pedig a Fekete Lyukba akkor 30 Ft – nem véletlenül hirdették úgy, hogy a város legolcsóbb klubja).
Nos, mivel a Viszlát, Iván! lemez idén 30 éve jelent meg, Vigiék úgy gondolták, megturnéztatják az anyagot, főleg hogy pár éve az Előre, kurvák, gengszterek! 25 éves turnéja is elég jól sikerült. Meg hogy a zenekar jelenlegi dobosa, egyben Vigi fia szintén lassan 30. évébe lép, ami csak még egy plusz apropó egy turnéra.
Az ötlet kifejezetten jónak mondható, ugyanis a műsor első részében, ha nem is a lemezen lévő sorrendben (de lehet, hogy igen, őszintén szólva nincs a fejemben egyetlen lemez számsorrendje sem, annyira pláne nincs, hogy koncerten is ezeket pipálgassam), de lejátszották a lemez összes dalát, majd a koncertre szánt két órából fennmaradó időben még néhány számot más lemezekről, bár itt én biztosan másként válogattam volna, mivel számomra a Robin Hood, a Kifacsart citrom és a Nincs térerő és társaik, bármennyire mai világunkról szólnak is, igazán nem mondanak semmit (fiatalabb ismerőseim viszont imádják őket), én inkább a fentebb is felsorolt régi számokat raktam volna a helyükre, párat okvetlenül az Előre, kurvák, gengszterekről, olyanokat mindenképpen, mint a már csak a szövege miatt is nagyon aktuális Rendőr áll a járdán (ebben hallhatóak a Jól él minden tömeggyilkos / Tisztára mosva minden, ami piszkos sorok), amely emellett zeneileg is nagyon rendben van, vagy a Köpök rá, amely viszont szerencsére épp nem aktuális, mert a nyár elmúlásáról szól, majd csak 3 hónap múlva lesz az, de igazából erről az albumról szinte minden opusz megállja a helyét, olyanok is, mint a koncerten ritkán hallható Ismerem a maffiát és a Jönnek a gépek. Meg néhány dalt még a Nincs karácsony albumról (a címadót mindenképpen, a Nem hagyom magam meg volt is). Szóval persze, mindenki másként állítaná össze számlistát, de elégedetlenségre azért alapvetően nem volt ok. Ráadásul ahhoz képest, hogy csütörtökre rakták a koncertet, elég sokan is voltunk.
A koncerten természetesen voltak vendégek is, bár az egyes régebbi lemezeiken hallható trombita ezúttal elmaradt, de helyette néhány számban fuvola (Péter János) és hegedű (Virág Lili) (néha a kettő együtt, az ír folkzene és a punk elegyét játszó Firkin zenészei, akik a királyi tévé M2 csatornáján ezúttal remek időzítéssel, 3 nappal a koncert előtt leadott Auróra Akusztik-műsorban is feltűntek) színesítette a hangzást, tény, hogy elég érdekes volt punkzenét hegedűkísérettel dúsítva hallani, bár a fuvola sem az a kimondott alaphangszer a punkzenekaroknál. Ezenkívül egy számban (Iskolába jársz) a Fish! énekese is (a dal szerepel a Fish! Felemás című albumának feldolgozásszámai között is) fellépett egy (még minden bizonnyal iskolába járó) tinédzser gitáros srác és egy szintén kora tizenévesnek tűnő basszusgitáros lány kíséretében. A szám érdekessége volt még, hogy a fent említett formáció kezdte, aztán egy kis közös zenélés után az Auróra fejezte be (mint Vigi később elmondta, aznap délelőtt még próbálták a számot, szóval innen is nagy gratuláció nekik).
Az egyetlen, ami komolyabb kívánnivalót hagyott maga után, az a hangzás volt, mind hangminőségben, mind hangerőben, sajnos, a Barba Negra Track időnként olyan hangminőséget produkál, mint egy kartondobozba zárt szép emlékű Szokol rádió, és ehhez sokszor még megmagyarázhatatlanul és zavaróan gyenge hangerő is társul – nem tudom, mi lehet az oka, lehet, hogy a hangerőre vonatkozó hatósági előírások, de hogy nem tesz jót a koncerteknek, az holtbiztos, +20 decibel ekkora szabadtéri helyszínen még mindenképpen elkelne.
Ezenkívül kellemetlen meglepetésként ért (bizonyára nemcsak engem), hogy a tavalyi 500-ról immár 600 Ft-ra drágult a sör, hogy a többi piával mi a helyzet, azt nem tudom, mivel a Barbában leginkább sörözni szoktam (néha alkoholmentest). De ez az ár még mindig alulról nyaldossa a belvárosi romkocsmák árszintjét.
Auróra, Viszlát Iván, Barba Negra Track
Szólj hozzá!