Zene a 158-as barlangból – Buddha-passió a Müpában

2024/04/21  ·   Koncertbeszámoló   ·  Lenti Barnabás

Április 14-én az Oscar- és Grammy-díjas világhírű kínai zeneszerző, Tan Dun koncertjével ért véget a negyedik Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, amelyen Budapest tizenhat különböző pontján több mint nyolcvan program idézte meg a névadó Bartók Béla szellemiségét.

Fotó: Müpa

Ha az ember meghallja a passió szót, valamiféle keresztény zene jut róla az eszébe. Azonban akik ellátogattak Tan Dun Buddha-passiójára a MÜPA-ba, azok valami egészen különleges élményt kaphattak. Tulajdonképpen egy oratóriumot hallhattunk ám a középpontban nem Jézus, hanem Buddha élete állt. Ennek megfelelően a kínai zeneszerző zenei megoldásai is más hangulatot adtak a műnek.

A Grammy- és Oscar-díjas zeneszerő a komponálást megelőzően hosszabb időt töltött a Mokao-barlangok (Ezer buddha-barlangok) elnevezésű, nyugat-kínai világörökségi helyszínen. A több száz templom és a meditációs céllal kialakított barlangrendszer a buddhista művészet ezer évet felölelő emlékeit őrzi.

A mű hangulatát erősen áthatotta a meditáció: csengők sokasága, számomra ismeretlen húros hangszerek, torok- és difónikus ének. Ezek a jegyek tették az oratórium hangzását kissé keletivé, misztikussá. Sőt, a víz hangját nem imitálták semmivel, hanem a zenészek valóban vizet csorgattak különböző tálakba a hanghatás eléréséhez. A kompozíció kínai és szanszkrit nyelvű szövegkönyvének közvetlen inspirációforrásává a fent említett barlangrendszer 158-as számú barlangjában található, több mint 15 méter hosszú fekvő Buddha-szobor környezetében látható falfestmények váltak, valamint azok az ősi írások és zenei lejegyzések, melyeket Tan Dun a helyszínen, a Dunhuang Barlangkönyvtárban tanulmányozott.

Az oratórium bemutatta Buddha életét, de minden tételre jutott egy-egy buddhista tanítás is: karma, üresség vagy éppen nirvana. Keleti tanok iránt érdeklődőként és mantrazene-kedvelőként a mű fénypontja számomra a Lótusz-szútra volt, melynek tanítása szinte szóról szóra elhangzott és amelyet a mantra többszöri kántálása követett.

Ha valaki nem csak a zenére figyelt, hanem értő szemmel olvasta a mű fordítását, az a zenei élményen kívül egy-egy bölcsességet is hazavihetett, még akkor is, ha addig semmi köze nem volt a buddhizmushoz.

Tan Dun, Müpa, Buddha

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek