Azt gondoltam, hogy Presser a billentyűkhöz ért, a szavakhoz pedig nem...

2021/01/03  ·   Könyvajánló   ·  Mohácsi Mohabácsi Zoltán

A helyzet az, hogy itt megírhatnám Moha bácsi könyvét az LGT-ről. Mert tényleg annyi, de annyi mindenben ott voltak, mindenféle személyes ismeretség nélkül az életemben, hogy csuda. De megkísérlem teljesen visszafogni magamat, és irgalmatlan erőfeszítéssel Presser zenéje, együttesei helyett Presser könyvéről fogok írni.

Azt gondoltam, hogy Presser a billentyűkhöz ért, a szavakhoz pedig nem...

Nem tudom megmagyarázni miért, de valamiért azt gondoltam, hogy Presser a billentyűkhöz ért, a szavakhoz pedig nem.

A való felismerése nem most, ennél a könyvnél ért utol, hanem amikor 1985-ben megjelent az És ilyen a Boksz? című könyv. Emlékszem, amikor megtudtam a hírt, hogy megjelent, azonnal útnak indultam, könyvesboltról könyvesboltra jártam, sehol nem találtam. Aztán végre a Múzeum körúton, a Zeneműbolt üzletében rábukkantam. Szinte remegő kézzel vittem haza. És amikor elolvastam megdöbbentem. 

A könyv ugyanis interjúkötet, s azért döbbentem meg, mert a négy zenész közül Presser volt a legösszeszedettebb, a leghumorosabb, az, aki a nyelvet a legfrappánsabban kezelte. Valahogy addig ez nem tűnt fel. A következő nagy döbi Presser második szólólemezének, a Csak daloknak a megjelenése volt. Mert akkor döbbentem rá igazából, hogy Presser dalszövegeket is ír. Visszamenőlegesen is megdöbbentem, mert megtörtént ez már az Omegában, de az LGT-ben is. (Csak egyet mondok: Neked írom a dalt.

A döbbenetem azért jött, mert – meg ne kérdezd, miért – valahogy abban a hitben éltem, hogy Pici bácsi csak el van ott magában a billentyűk mögött, csodálatos sorrendben és ütemben nyomkorássza őket, úgy, ahogyan csak nagyon kevesen, befelé fordul, köldöknéz, követi a belső dallamokat – és valahogy ennyi. Aztán kiderült, hogy fenét, ő az agy, ő az, aki kerek mondatokban, összeszedetten beszél, szóalkot, dramatizál, megfogalmaz. Akkor jöttem rá, hogy például az Azalbummm borítójának a poénjai is tőle származnak. Meg úgy általában az LGT-s poénok mind. 

Vagyis innentől egy Presser által írt könyv igen komolyan felkeltette az érdeklődésemet. 

Könyv ez az új könyv minden szempontból. Kinézetre is, súlyra is, tipográfiára meg mindenre nézve is. Ahogy a birtokomba került, minden más olvasnivalót kisöpört a látótérből.

Nemrégen írtam: nem érdekelnek a sztrápletykák. De valami hihetetlenül nem. Nem foglalkoztat, hogy ki kivel hányszor, mit vett, hová ment, semmi ilyesmi. Éppen ezért fogalmam sincsen, hogy ki kinek a kije. Egy művészről nagyjából akkor érdekelnek infók, ha összefüggnek a produktumával. A Presser könyve is csak ebből a szempontból foglalkoztatott/tat. S mert tudtam, hogy Presser jól kommunikál. 

Na, lássuk, Presser jól kommunikál-e? 

Egyfelől nagyon jól, a könyv letehetetlen, hihetetlenül olvastatja magát. Presser úgy sztorizik, mintha egy asztalnál ülnék vele, néha újra töltenénk a poharakat, néha harapnánk valami rágcsát, aztán könnyesre röhögnénk magunkat meg együtt hüledeznénk meg együtt bólogatnánk. S jönnének a sztorik szép sorban egymás után, mert azért igen sok évnyi merítési lehetőség áll a főszereplő rendelkezésére, és előadóművészként nem élt remete életet. Meg különben sem. S tudjuk: jól mesél. 

Másfelől néha megálltam, és lestem a könyv felett... Mert rendben van, hogy egy csomó mindent nem mond el Pici bácsi, mert annyira nyilvánvaló, hogy sokadszorra minek a szót szaporítani, de azért kérdésként felmerült bennem, hogy biztosan mindenki számára olyan egyértelmű ami egyértelmű?

Presser könyvében nincsen hátterezés. Úgy nagyjából semmiféle. Illetve mit is beszélek: van, de csupán az adott történetek megértéséhez. És itt jön a lényeg. A könyv nem Presser életrajza (igaz, soha és sehol nem is ígért ilyesmit), még csak nem is az ő kor-története, hanem Presser életének és korának történetszilánkjai. De még azok sem kronológiai sorrendben, csak úgy nagyjából, ahogy jön-alapon. Én legalábbis nem fedeztem fel rendszert a nem bolond beszédben. De nagyon nem. Nagyon-nagyon nem. Mintha Picibácsit óva intették volna attól, hogy a random eszébe jutó történeteket bármiféle logikai, történeti, időbeli láncra felfűzögesse, jó az úgy, ahogy jön, tizen-huszon éveket ugrálunk, minden különösebb csatolás nélkül vissza-visszatérünk egy teljesen oda nem illő kitérő után, ahol már egyszer voltunk, a könyv felénél már az LGT búcsúkoncertnél tartunk, hogy aztán úgy száz oldal múlva ledaráljuk az egész '73-as évet, Bummmostul, Abbey Road-ostul, NDK-s VIT-estül, hogy utána benézzünk a Vígszínházba, A padlás előkészületeire, próbáira, hogy aztán... És ez így megy egészen végig. Semmi, de semmi koncepciója nincsen a történetek sorának. 

Talán még nagyobb baj, hogy néha csak lestem ki a fejemből, hogy ez vagy az a sztori vajon mihez mit tesz hozzá, mi oka lehetett annak, hogy része lett a kötetnek? Az egyik ilyen kedvenc lóláb-történetem Pavel Danek zugevésének hatoldalas, rettentő részletes története. De hogy kicsoda Pavel Danek (azonkívül, hogy Vigyázz a madárra!, imádjuk, ez rendben van), s micsoda jelentősége van Picibácsi krumplileves-főző tudományának, illetve, hogyan pótolja északi szomszédunknál a tejfölt, az kiderül, de hogy az egész történet mire kell ebbe a könyvbe, no, az egyáltalán nem. Hacsak az utolsó mondata miatt nem, ti., hogy a Varsói Szerződés országaiban a találékonyságnak nemzeti karakterré kellett válnia a mindennapi élethez. De ehhez hat oldal felvezetés? 

Ehhez képest viszont egyéb dolgok marhára semmi hangsúlyt nem kaptak. Néha az sem, hogy kik is azok a szereplők, akikről szó van. Különös tekintettel a becenevükön citált szereplőkre, Akiknek néha több becenevük is van. Szégyen vagy sem, de én például nem tudtam, hogy a Blöro Laux beceneve volt, a Jasi meg James-é, izé, Indiáné, izé, Karácsony Jánosé. Azt egy idő után kitaláltam, hogy Elvirka Picibácsi édesanyuja. De ki kellett találnom. Hiába tartozik a könyvhöz a végén egy névmagyarázó: a végén van, addigra az ember gyereke már egy csomó mindenre rálegyintett, úgysem tudja meg soha. 

De egyébként is: azok számára, akiknek nincsenek bizonyos előismereteik, akik nem hallottak még Presser és Laux Omegából való kiválásáról, nem tudtak az LGT tagcseréiről (Frenreisz Károly nem szerepel például sehol!), semmit vagy nagyon keveset tudnak az LGT lemezeiről, a könyv simán nehezen érthető. S igen, aki a lemezekről szeretne bármit megtudni, nagyon rossz helyre fordul, ha ezt a könyvet veszi kézbe. De egyébként még az együttes tagjairól sem tudunk meg semmit. De tényleg semmit. Karácsonynak és Soltinak például semmi múltja nincsen. Somlónak, sajnos már jövője sem, de hogy miért is nincsen, arról néma csönd, egyszerre csak ott fekszik szegény a halálos ágyán. Barta és Laux halála megemlíttetik. A Barta-film egy szóval sem. Adamis Anna pár szóval, keserű szájízzel említtetik meg, pedig azért... Majd jő Dusán. Honnan, hogyan, miért? Sorolhatnám a hasonló hiányokat vagy érthetetlen hangsúlytalanságokat. De minek...

De még az elhallgatásokban sincsen rendszer. 

Úgy egyébként is: a könyv annyi mindenről szól, hogy a végén oda jutok: voltaképpen semmiről. Nem Presser-életrajz (Tudtam-e meg Presserről, a gondolatairól, az érzéseiről többet, mint amennyit eddig tudtam? Nem nagyon.), s nem Presser zenéinek a története, de nem is Presser együtteseinek a története vagy bármi, hanem minden egyben. Vagyis egy szerkesztetlen sztori-egyveleg. 

Mondjuk, amikor hallottam, hogy lesz második része, örvendeztem. Végre egy nem elkapkodott, részletes könyv az egyik legjobb, ha nem A Legjobb Magyar Zeneszerzőről, az együtteseiről, a kollégákkal végzett munkáiról, a színpadi tevékenységéről! Aztán már a Flórián Pirexének a bejárata előtt zuhant lefelé az állam, amikor a nőimre várva (szerelmetesfeleségtársam, lízingelt csemetém) beleolvastam a könyvbe, és azonnal szembesültem azzal, hogy kronológiára egyáltalán ne számítsak. Viszont így akár lehet még akármennyi kötet – úgy ötven év zenélés nyilván ad annyi sztorit, hogy kiteljen újabb néhány száz oldal. Ezt minden gúny nélkül mondom. 

De mégis, amikor és ahol csak tudtam, olvastam a könyvet, és eszembe sem jutott másikat a kezembe venni. Még a fa alatt, ajándékozás után, amikor nőim anyósommal bővített köre a szerintem nagyjából A Világ Legrosszabb Filmje címre esélyesen pályázó Mamma Mia-t nézte, én akkor is Pressert olvastam. Meg előtte is, meg utána is.

Mert – és ez fontos, ne feledd, a fentiek ellenére, és azokkal együtt – Pressert olvasni nagyon jó.

S amikor egyik este, úgy éjfél felé véget értek a könyv betűi, sajnáltam, hogy nincs tovább. Ezt add össze, ha tudod. (Egyébként úgy ért véget, ahogyan elkezdődött: egyszer csak, hirtelen, a közepiben.)

A Presser könyve Presser-könyv, s mint olyan, impozáns. Tréfás. Vaskos. Egyben van. Játékos. Színes. Nehéz. Ilyen. 

P.S. A Presser könyve igen sok oldalán találhatunk egy-egy QR-kódot. Figyelmetlen és túl lelkes olvasóként csak a sokadiknál kapcsoltam, hogy vehemens olvasásomban elsiklottam felettük. Telefon elő, kód beolvas: a YouTube-ra kerültem, zenét nézhettem, hallgathattam. Minden kódnál mást és mást, mindig valami olyat, ami éppen az adott szakaszhoz kapcsolódik. S félreértés ne essék, messze nem csupán arról van szó, hogy Picibácsi a Presser-műveket népszerűsíti ezekkel a kódokkal. Igen, persze, előfordul, hogy a személyéhez kötődő muzsikához navigál a kód, de igen sok esetben arról van szó, hogy meghallgathatjuk azokat a zenéket, amikről éppen olvasunk. Vagyis Presser Gábor interaktív könyvet írt. Fantasztikus ötlet, le a kalappal!

A blogbejegyzés teljes terjedelmében itt olvasható.

 

Amikor a kórházi dolgozók Presser-dalt énekelnek ♥

Presser Gábor, LGT, könyv, életrajz

 

 

Szólj hozzá!


Egy tucat gondolat Csernus dokitól a koronadepi ellen – zenészeknek és nemzenészeknek egyaránt

Egy tucat gondolat Csernus dokitól a koronadepi ellen...

A Papageno.hu idézte Jonas Kaufmann, aki azt mondta, hogy nagyon sok kollégája van bajban, és tud olyan esetekről is, ahol az érintettek az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Lobenwein Norbert: 2021 nyarán már jó eséllyel lesznek tömegrendezvények

Lobenwein Norbert nagyon sok mindennel, de alapjában véve mégis egy dologgal foglalkozik, fesztiválszervezéssel: a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound társalapító-főszervezője, a Sziget Szervezőiroda egyik tulajdonosa, a MOL Nagyon Balaton és a STRAND Fesztivál társalapítója, az Akváriumot üzemeltető cég egyik tulajdonosa, a Road...

Profi teniszezőnek készült, a színpadon kötött ki – ki lehet ő?

Valakik már gyermekként tudják, mivel szeretnének foglalkozni és elszántan küzdenek a céljaikért, míg mások a környezetük hatására kapnak olyan lökést, amelynek köszönhetően eldöntik, hogy milyen területen építenek karriert. Bár a tehetség a legtöbbször utat tör, viszont a sikerekhez vezető út sokszor göröngyös....

Totál kivagy már bulik nélkül?

Ezt akár kérdezhetnénk mi is, ezúttal azonban Schrott Peti érdeklődik az állapototok felől, aki a #szeresdazenet kampány részeként fizetős online koncertekkel igyekszik enyhíteni a korlátozások miatt nehéz helyzetbe jutott zenekarokat.

A Nine Inch Nails párosa két filmmel is indul az Oscarért

Bemutatjuk a Variety sorrendje szerinti 10 legesélyesebb filmzenét. A zeneszerzők között két filmmel is szerepel a Nine Inch Nails-ből is ismert páros, Trent Reznor és Atticus Ross. 2021. nagy kérdése, hogy az eddig nyolcszor jelölt James Newton Howard végre győzelmet tud-e majd aratni. A filmek sztorijából csak a zenei témákat emeltük ki.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek