Elszálltunk egy hajóval a szélben

2023/03/17  ·   Könyvajánló   ·  koncert.hu

A Dokufilm Kft. és a Magyar Napló Kiadó Kisfaludy András: Elszálltunk egy hajóval a szélben – Kisfalka visszaemlékezései (1965-1971) című kötete második, bővített kiadásának apropóján koncerttel egybekötött könyvbemutatót tart.

Baksa-Sosós János (1968) Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

A szerzővel Csatári Bence író, történész beszélget, közreműködik Korcsmáros András színművész. A műsor második részében a legendás, egykori KEX együttes fennmaradt dalaiból készült új feldolgozásaival a VITUKISCHWARZMUSIK együttes (volt Frank Zappa-, valamint Syrius-emlékzenekar) ad koncertet.

A bővített kiadás alapja a zenekar egykori dobosa, a dokumentumfilm-rendező Kisfaludy András a legendás Kex együttes 1969-71 közötti működését – felívelését, zenei arculatának formálódását, majd az énekes-frontember Baksa-Soós János (1948-2021) disszidálását követő lehanyatlását – végigkísérő írása. Baksa élete Magyarországon tarthatatlanná vált, ugyanis folyamatos fenyegetettségben élt. „Ha nem megy el, félő volt, hogy megölik őt” – nyilatkozta egy interjúban a szerző. A Balázs Béla-díjas dokumentumfilm-rendező nagyon sokat tett azért, hogy a magyar rocktörténet ikonikus zenekara emléke fennmaradjon az utókornak, 1998-ban például kétrészes dokumentumfilmet készített az 1969-71 között ténykedő együttesről.

A kötetben megelevenedik a szerző ifjúkora, találkozása későbbi zenésztársaival, bepillanthatunk családi életébe és festészeti tanulmányaiba, valamint a 60-as, 70-es évek szorongató politikai légkörben zajló zenei életébe, ahol a koncerteket a rajongók mellett titkosügynökök is figyelemmel kísérték. Kiemelt figyelmet kap az énekes-előadóművész Baksa-Soós János, akinek érzékenysége, szubtilis lénye, lírai alkata áthatotta a dalszövegeket és a zenés performansznak is beillő koncerteket, melyek sosem ismétlődtek meg, hanem minden alkalommal egyedi improvizációkra épültek, és nemritkán odaszúrtak a hatalomnak.

"Egy perc alatt hülyét tudott csinálni az emberekből, s ha igazán komolyan gondolta, akkor ez a performansz akár „gyilkos fegyverré” is válhatott. Így sokan tartottak tőle"mondta Baksa-Soósról a szerző a már említett interjúban.

A könyv különlegessége, hogy a fejezeteket korabeli ügynöki jelentések tagolják – besúgókéi, akik gyakran a barátok, pályatársak közül kerültek ki.

Helyszín: MIXÁT Udvar (1088 Budapest, Krúdy utca 7.)
Időpont: 2023. március 22., szerda 18 óra

KEX, Baksa-Soós János, Kisfaludy András, könyvbemutató

 

 

Szólj hozzá!


Május 17-én nyílik a Városháza pop-up park

Május 17-én nyílik a Városháza pop-up park

Budapesten, a Városháza pop-up parkban tavasztól késő őszig várják tematikus estékkel és programokkal a látogatókat.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Nem SEMMI: megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze

Vagy mégis? SEMMI címmel jelent meg az ötödik Elefánt nagylemez, amelyet nemrégiben az általunk is bemutatott Van Harag című zaklatott hangvételű dallal vezettek fel.

Jön, jön, jön a második Denagyvilág fesztivál Szigetmonostoron

A fesztivál az első és rendkívül sikeres „próbaszezon” után idén már rendes üzemmódban 2024. július 5-7. között várja a közönséget Szigetmonostoron. A Denagyvilágon számos zenei műfaj lel otthonra a jazztől a világzenén át a népzenéig, irodalmi és társművészeti programokkal, gyerekeknek szóló udvarral és folkkocsmával.
Új koncertek