Magyarul is olvasható már Johnny Ramone önéletrajzi könyve

2018/12/10  ·   Könyvajánló   ·  koncert.hu, MTI

Commando – Johnny Ramone önéletrajza címmel megjelent magyarul a legendás New York-i Ramones együttes alapító gitárosának memoárja.

Magyarul is olvasható már Johnny Ramone önéletrajzi könyve

A 2004-ben elhunyt zenekarvezető által írt könyvet Dudich Ákos rockújságíró fordította magyarra. A kötet számos képet tartalmaz, az előszót pedig az együttes első dobosa és producere, a magyar származású, 2014-ben elhunyt Tommy RamoneErdélyi Tamás – írta, aki néhány éve emléktáblát kapott a budapesti belvárosban.( Az eredeti, amerikai kiadás 2012-ben jelent meg.)

A John Cummings néven 1948-ban született Johnny Ramone a New York-i Queens negyedben nőtt fel. A kemény utcakölyökből később kemény zenész lett, aki 22 évig vezette vaskézzel a Ramonest, amely 1996-os feloszlásáig 2263 koncertet adott és 2002-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. A négy alapító tag közül már egyik sincs életben.

A Konkrét Könyvek Kiadó által gondozott kötetben Johnny Ramone kendőzetlenül beszél erőszakos cselekedeteiről is, például arról az esetről, amikor felpofozta Malcolm McLaren menedzsert, amiért az beszélgetésbe elegyedett a barátnőjével vagy arról, amikor az énekes Joeynak húzott be egyet, mert elkésett egy találkozóról...

A 176 oldalas könyv végén a gitáros értékeli valamennyi Ramones-albumot, megismerteti az olvasót személyes top 10-es listáival, mindehhez korábban még sem közölt – részben a magángyűjteményéből származó – képek az illusztrációk.

Ramones, Johnny Ramone, életrajz, könyv

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek