Az Őrölt Nők Ketrece

A hét bemondása

2017/06/30  ·   Lemezbemutató   ·  Juhász Vali

Már 2 hete kiderült, hogy miközben a Queennel turnézik az USA-ban, Adam Lambert elkezdett dolgozni új anyagán. A Two Fux című dal ma jött ki, friss, meleg.

A hét bemondása

 

TWO FUX: Imádom ezt a szójátékot (értse mindenki úgy, ahogy akarja :) ), és annyira illik Freddie-hez, ahogy a dal is, és igen Adam Lambert most már saját jogon a Queen énekese, és ez nem felségsértegetés, hanem bizony ha valaki meghalt, akkor azt ugyan pótolni nem lehet, de helyettesíteni igen. És erre a legalkalmasabb személy jelen pillanatban Adam Lambert, aki mindent megtesz minden este, hogy méltóképpen hajtson fejet a "God" előtt (az ő szavai).

A számot már hallhatták azok, akik figyelemmel kísérik a Queen élő megjelenéseit, esetleg az amerikai turné valamelyik koncertjén ott voltak/vannak (nekünk november 4.-én lesz lehetőségünk látni őket a Papp László Budapest Sportarénában). Hiszen Jimmy Kimmel show-műsorában június végén már előadták, és azóta minden bulin elhangzik a Freddie Mercury-nak dedikált Two Fux.

Ha valakinek fenntartásai vannaka Queen jelenlegi énekesével szemben, akkor november 4.-én legkésőbb biztosan megváltozik a véleménye, miután élőben látta az idei, a News of the World című lemez megjelenésének 40. évfordulójának tiszteletére készült óriási showt.

Ha meg nem, akkor annyit modok:
WHAT-E-VER.

 


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek