BËLGA: Sanyi október 11-én érkezik

2013/10/14  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Arról már beszámoltunk, hogy jön, jön, jön. Most hozzátesszük, hogy az idén 15 éves BËLGA újabb lemeze nemcsak a dalszövegekkel tűnik majd ki a kínálatból, hanem már fizikai valóságában is más lesz, mint az eddigiek. Ezt ígéri Bauxit.

BËLGA: Sanyi október 11-én érkezik

Sanyi – azaz a lemez – régóta készült és egészen pontosan október 11-én érkezik meg a magyar fővárosba és a zenekar facebook oldalán követhetjük, hogy most épp hol és merre jár és mik történnek vele.

Klasszik nagylemez lesz stílusgyakorlatokkal és inkább hétköznapi, mint absztrakt témákkal, de egy nagyméretű papírtokban kerül forgalomba egyedi formátumban. Ha pedig a címe nem lenne elég figyelemfelkeltő, akkor az óriási papír cédétok majd odairányítja a kíváncsi szemeket. Ráadásul a lemez mellett egy posztert is kap mindenki ajándékba.

Sanyi megszületése egy tudatos és átgondolt koncepció eredménye, ugyanis Bauxit, Még5 és Tokyo következetesen doppingolta magát az alkotás egyes fázisaiban. A dalszövegek kizárólag mértékkel fogyasztott, kiváló minőségű külvárosi házisör kíséretében készültek, amiből akármennyit meg lehetett inni.

Az új album első nótájából már klip is készült „Nem leszünk gyarmat” címmel, azonban több közéletű ihletésű szám nem készült. A srácok szerint Sanyi  szórakoztató és kikapcsol, mint egy wellness hétvége. Egy régi jó ismerőst viszont újra köszönthetünk Sanyin, még pedig Zsoltit, a békát.

A dalszövegeket élőben először október 22-én lehet majd hallani a Gödörben ahol Zsolti, a Béka is hivatalosan feltámad.



 

 

Szólj hozzá!


Sör, bor, buli

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.
Új koncertek