Belle Époque – az Akváriumban mutatja be hatodik albumát az Ivan & The Parazol

2024/07/26  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Ivánék ősszel jelentetik meg legújabb, Belle Époque című stúdióalbumát, amelyet október 25-én az Akvárium Klubban hallhat a közönség élőben először.

Fotó: Ornella Mári

Az album különlegessége, hogy a produceri munkákat ezúttal a banda gitárosa, Balla Máté végezte, akinek ez a debütálása producerként – a zenekar szerint most találták meg a legeredetibb hangzásukat. Az album hangulata stadionrockot idéz, tele szintikkel, riffekkel és zakatoló ritmus szekcióval. A rajongók a június elején már kaphattak némi ízelítőt is az új anyagból.

A lemezbemutató koncerten az egész új lemez elhangzik majd, de természetesen a régi slágerek sem maradnak ki.

Addig itt találkozhattok velük:

  • ma, azaz július 26-án a kecskeméti Ápoló klubban ápolják le a közönséget Blahazol néven, vagyis a Blahalouisiana társaságában, vendégük a Hűvös.
  • augusztus 16-án a szentendrei Barlangban lesz – immáron teltházas – koncertjük,
  • augusztus 24-én pedig a Strand Fesztiválon bukkannak fel.

 

Ivan & The Parazol, lemezbemutató, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek