Goodbye London, don, don... – Illés cédé jelenik meg a 60. évfordulóra

2025/10/20  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

Idén hatvan éve annak, hogy a legendás Illés együttes klasszikus felállása kialakult. A kerek évfordulóra, amelyet már csak Szörényi Levente és Bródy János élhetett meg, CD-n is megjelenik a zenekar Goodbye London című lemeze.

 Szörényi Levente és Illés Lajos, 1970. (Fortepan, adományozó: Nagy Zoltán)

A Szép lányok, ne sírjatok! Mészáros Márta 1970-ben bemutatott, kultikus magyar zenés filmdrámája, amely a hatvannyolcas generáció szabadabb életérzését és a beatkorszak budapesti hangulatát (Ifi Park, albérletek, koncertek) örökíti meg. A történet egy üzemi fiatal, Savanyú (Zala Márk) és jegyese, Juli (Jarka Schallerová) szerelmi dilemmáját mutatja be: Juli egy zenésszel utazik vidékre, miközben Savanyú barátaival (köztük Bujtor István) utána ered. A dinamikus, dokumentarista jellegű filmet Kende János fényképezte, a zenét pedig a korszak meghatározó beatzenekarai szolgáltatták. Eredetileg az Illés együttes szerepelt volna az alkotásban, azonban ők a forgatás idején a politikai rendszer által elrendelt egyéves budapesti fellépési tilalom alatt álltak. Helyettük olyan zenekarok kaptak helyet a filmben, mint a Metro, a KEX és a Syrius, melyeknek mozgóképes dokumentációját ezáltal mentette meg a film.

A Goodbye London az Illés tizenkét számos, 55 évvel ezelőtt tervezett lemezének reprodukálása – az eredeti elgondolások alapján. A kiadást a zenekar akkori letiltása akadályozta meg. A vinyl változat 2018-ban már megjelent, a mostani CD kiadás október 31-től érhető el, korlátozott, 500 példányban – közölte a Moiras Records. Arra a zenei anyagra épül, amely az eredeti elképzelések szerint a Szép lányok, ne sírjatok! című film zenéjeként jelent volna meg.

"Mielőtt 1970 márciusában Londonba utaztunk egy koncertre, Mészáros Mártával terveztünk egy filmet a közreműködésünkkel, a dalaink is szóltak volna benne. Adtunk egy interjút a BBC magyar nyelvű zenei műsorának, majd hazatértünk után itthon egy évre letiltottak minket" – mesélte Szörényi Levente, az Illés frontembere, zeneszerzője még 2018-ban, az LP kiadása idején.

Az ominózus interjúban Bródy János, az együttes gitárosa, szövegírója arról beszélt, milyen nevetséges, ha valakinek a hosszú haja miatt esetleg baja eshet; valószínűleg ez lehetett a letiltás oka. Az interjú következményeként a már forgatás alatt lévő forgatókönyvet átírták, az Illés-számokat száműzték belőle, a zenekar egy éven át csak vidéken léphetett fel, dalaikat jó ideig nem játszották a rádióban.

Ahogy Bródy János korábban felidézte, voltak dalok, amelyek kifejezetten a Szép lányok, ne sírjatok! forgatókönyvéhez készültek, például a Kéglidal, a Júliára várunk vagy A Kati jött. Néhány akkoriban írt dal, köztük a szitárzenét is tartalmazó Approximáció, a Légy egy napra a kedvesem, A legjobb dobos a világon a letiltás után egyfajta rezonanciaként az 1971-es fehér borítós Illés-lemez, a Human Rights B oldalára került rá, mások kislemezen láttak napvilágot különböző változatokban. A lemezen olyan felvétel (az Évek óta) is szerepel, amely először csak 1996-ban, több mint húsz évvel az Illés feloszlása után jelent meg.


Az anyagot a Moiras Records vezetője, Kovács László Szörényi Leventével és Bródy Jánossal egyeztetve állította össze. A számok technikai korszerűsítése Virányi Attila nevéhez fűződik, a borító az eredeti koncepciót tükrözi, és az Illés együttessel szoros együttműködésben dolgozó grafikus, Szyksznian Wanda készítette.

 

 

 

Illés, Szörényi Levente, Bródy János, Goodbye London

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek