Megalázó vereséget szenvedett a Junkies

2013/11/13  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Elkészült a negyedik videóklip a Junkies legutóbbi, Mi van veled? Semmi? című nagylemezéhez, amit idén „Az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma” kategóriában Fonogram-díjjal jutalmaztak. A zenekar választása ezúttal a Frizura című dalra esett.

Megalázó vereséget szenvedett a Junkies

A Junkies focis videóklipet forgatott legutóbbi albuma egyik dalához. A Frizura klipjében a zenekar megalázó vereséget szenved egy ismert emberekből álló csapattól. 

"Ez a számunk egy kis fricska a magyar labdarúgóknak. Senkit sem akartunk megbántani, de az az igazság, hogy némelyikük többet foglalkozik a külsejével és a frizurájával, mint a labdával. A dalszöveg adta magát, így két napig forgattunk az újpesti Duna SK focipályáján Kögével, aki az ezt megelőző három klipünkért is felelős. A Junkies tagjai egy sokadrangú csapatot játszottak, az ellenfeleinket pedig barátaink, Fehér Balázs, a The Carbonfools énekese, Dányi Krisztián színész, a TV2 Jóban Rosszban című sorozatának szereplője, Takács Vilmos, a Hollywood Rose gitárosa, illetve Hanula Zsolt Péter író alakították. Bár a Junkies zenekarból senki sem az a kimondott focitehetség, kellemes élmény volt a nagy füves pályán, a napsütésben, mezben játszani. Még úgy is, hogy a basszusgitárosunk, Riki Church csúnyán megsérült, és még most is fáj a lába. A forgatáson egyébként rengeteget röhögtünk, főleg azoknál a jeleneteknél, amikor a második félidő előtti szünetben az edzői utasítások helyett a Junkies tagjai divattippeket és szépészeti tanácsokat kaptak az öltözőben. A meccs végeredménye ezek után megalázó, 8:1-es vereség lett, ironikus módon pontosan annyi, mint a Hollandia-Magyarország vb-selejtezőé volt októberben" – mondta Szekeres András, a Junkies frontembere.

A Frizura című dalt, a Mi van veled? Semmi? című lemezen szereplő szerzeményeket és a Junkies régi nagy slágereit Budapesten legközelebb december 13-án a Barba Negra Klubban lehet meghallgatni. A fővárosban utána félévig nem lép fel hangos koncerttel a zenekar.

"Jövőre lesz a Junkies 20. születésnapja, amit júniusban egy hatalmas bulival fogunk megünnepelni. Emellett készül az új lemezünk, ezért a következő félévben stúdiózunk, és a nagykoncertre készülünk. Aki tehát Budapesten akar minket élőben egy zúzós bulin hallani, az a szünet előtt utoljára december 13-án teheti ezt meg" – tette hozzá Szekeres András.

A zenekar december végéig járja a vidéki nagyvárosok klubjait, így a rajongók Pécsett, Sopronban, Szombathelyen, Egerben és Szolnokon is tombolhatnak kedvenc számaikra. A turné egyik kiemelt állomása Debrecen, ahol november 16-án, szombaton a Roncsbárban több év után ad újra önálló koncertet a Junkies.


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek