Mentsen életeket a rockzene!

2020/10/17  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

"Akinek itt kell most lennie" címmel jelent meg az Alvin és a Mókusok nagylemeze, amelyen a zenekar 11 új dalt hozott nekünk.

Mentsen életeket a rockzene!

Az albumról, az elmúlt időszakról, a vírus okozta nehézségekről a zenekar frontembere, Pásztor István (Alvin) mesélt:

"Három év telt el az utolsó korong óta és már nagyon vártam, hogy új anyaggal túrázzunk! Aztán feje tetejére állt a világ. De kezdjük az elején…

Ha egy új anyagot készítek, az általában az utoljára kiadott albumtól eltelt időszak általam megélt eseményeit dolgozza fel. Egyfajta szubjektív krónika részemről. Megírni a 21. nagylemezed koránt sem egyszerű feladat. Egyrészről nyilván akkor van értelme az egész dolognak, ha még feljebb tudod tenni a lécet, mint azt anno legutóbb tetted. Másrészt képes legyél megújulni valamilyen szinten, kerüld a közhelyeket, de minél több ember számára érthető anyagot produkálj és persze a legfontosabb, hogy megalkuvás nélkül, ezek mellett is tudj önmagad lenni a korongon. Megírod a dalokat, stúdiómunkálatok, gyártás és eljön a megjelenés napja. Ide lőjetek! Majd pillanatok alatt diagnosztizálhatod a világ és az önmagad viszonyát. Legalább is, hellyel-közzel ez történt az elmúlt kiadványoknál – de ez most egy igazi szürreális év.

Itt van ez a valami, amit láthatatlan, a világ egyik fele rettegi, a másik tagadja, de egy biztos, nem jó irányba haladnak a történések. A kormány megszorít, a média riogat, az emberek nyugtalanok.

„Csak kell egy kézzel nem fogható,
Ha kell, nyafogható ilyen,
Ha az ördög pihen!”

A dalokra mindig úgy tekintettem, mint egyfajta tükörre, amit a hallgató elé teszek és ő eldöntheti mit lát, vagy hall. Szerintem az egyik legjobb lemezünk lett, ha nem a legjobb! Nagyon elégedett vagyok, talán ez az a korong, amin a legtöbb dolgot kompromisszum nélkül meg tudtam valósítani.

Úgy gondolom, most van igazán szükség egy ilyen anyagra, hiszen a világunk még mindig olyan lesz, amilyenné tesszük!

Az életnek mennie kell tovább, jelenjenek meg albumok, még ha esetleg később is tudod személyesen bemutatni azt, mentsen életeket a rockzene, mint azt annyiszor tette már korábban!

Nekünk előadóknak igenis kötelességünk lenne most ugyanúgy kiállni a dolgokért, felelősségteljesebben viselkednünk, mint máskor és a legfontosabb: közvetíteni a reményt az emberek felé."

Ehhez nincs mit hozzátenni.

Talán még ennyit:

Az új albumot az elhalasztott őszi turné egyetlen megmaradt budapesti hétvégéjén be is mutatják, november 13-án az Akváriumban, november 14-én pedig a Barba Negrában.

 

Alvin és a Mókusok, új lemez, Akinek itt kell most lennie

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek