Menopauza

Most kezdődik a Vége van: új Jurij-kislemez bakeliten is

2014/04/07  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Magyarország első és egyetlen szocrock zenekara, a Jurij új kislemezzel jelentkezik. A két dalt tartalmazó, Vége van című anyag digitális formában és limitált példányszámban vinyl lemezen is megjelenik. A közönség az új dalokat április-májusban több városban is élőben hallhatja a Jurij kislemezbemutató koncertjein.

Most kezdődik a Vége van: új Jurij-kislemez bakeliten is

A Táncolsz és élvezed, az L.A. és a Kék a pólóm című rádiós slágerek előadója, a Jurij zenekar három év után jelentkezik új anyaggal. A Vége van című, két dalt tartalmazó kislemez az év végére várható új album előfutára, és mindkettő a zenekar saját, frissen alapított kiadója, a Launching Gagarin Records & Management gondozásában jelenik meg.

A kislemez címadó dala, a Vége van egy szakítós történet, mégis pozitív a kicsengése, hiszen a fájdalom ellenére benne van a remény egy új kapcsolatra. Ehhez a számhoz klipet is forgatunk Hencz Péter divatfotós, rendező irányításával. A kiadvány másik dala, a Biciklik és buldózerek egy gyorsabb, bulisabb új szerzeményünk, ami a tavaszt, a szép lányoktól és macsó srácoktól hemzsegő Margitszigetet, a kiülős teraszokat és a laza fröccsözések hangulatát idézi fel. A zenei producerünk Győrffy Gyula volt, akivel közösen alakítottuk ki az új kislemez hangzását. Az anyag stílusában és mondanivalójában követi a 2010-es Kitartás! I love youcímű albumunk irányvonalát, de a hangzása kicsit nyersebb, és jobban visszaadja az élő koncertek hangulatát – mondta Sándor Dániel, a Jurij zenekar dobosa.

A Vége van című kislemez digitális formában hamarosan elérhető lesz a legnagyobb online zeneáruházakban, illetve streaming szolgáltatóknál. A Jurij új kislemeze mellett a 2006-ban, szerzői kiadásban megjelent Ilyenek vannak és a 2010-ben, a MamaZone kiadónál megjelent Kitartás! I love you albumok, valamint a szerzői kiadásban megjelent Mindenki más (2007), és Se se is (2011) kislemezek ugyancsak elérhetőek lesznek.

A gyűjtők kedvéért a Vége van című kislemezt korlátozott példányszámban vinyl lemezen is megjelenteti a Jurij. A bakelitet egy akusztikus villámkoncerten mutatja be a zenekar a Lemezboltok Napján (Record Store Day) április 19-én 16 órától a Musicland üzletében. A vinylt később a zenekartól lehet beszerezni, illetve a Jurij Facebook-oldalán különböző játékokkal lehet majd megnyerni.

A Jurij a következő hetekben több kislemezbemutató koncertet ad, ahol a Vége van, illetve a Biciklik és buldózerek című dalokat is előadja.  A zenekar április 12-én a nyíregyházi X- Café, április 19-én este a budapesti Kuplung, május 1-jén pedig a debreceni Kaptár közönségét táncoltatja meg. A Jurij tavaly őszi A38-as koncertjének felvételét pedig április 29-én 23 órától lehet megnézni a televízióban az M2-es csatorna műsorán.


Képtár

  • Most kezdődik a Vége van: új Jurij-kislemez bakeliten is kép 28492
 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek