Ne lájkold a Maszkurát!

2013/06/05  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Noha csak ősszel jelenik meg Maszkura és csapatának soron következő lemeze, az album előfutáraként már most meghallgatható a zenészélet és a Facebook kapcsolatát elemző, „Diszlájk” című vadonatúj daluk.

Ne lájkold a Maszkurát!

"Amikor a legkisebb, világvégi klubban is mindenki fényképezőgépes, videókamerás telefonnal van felfegyverkezve, szélessávú internet kapcsolattal, amiről még a koncert alatt közzé lehet tenni az adott személy (ezek mi vagyunk) megjelölésével, akkor bizony rá kell jönnünk, hogy a régi jó „muzsikus szabadság” igencsak végveszélyben van" – árulta el Kertész Csaba gitáros, honnan jött az ihlet."Tartanunk kell tőle, hogy a turnébuszból kilépve otthon sodrófák várnak ránk. Nagyon sok ilyen történetet hallottunk kollégáktól, barátainktól és már a zenekaron belül is többször előfordult hasonló.  Éppen egy ilyen alkalom után a buszban beszélgettünk a zenészek rettenetes sorsáról és egyszer csak elhangzott, hogy: „légyszi, légyszi, ne lájkolgassál...” Erre mindannyian a hasunkat fogva röhögni kezdtünk és ez a dal lett belőle.

A Diszlájk-ot leginkább az előző anyag Zsír a track című nótájához hasonlíthatjuk, ami szintén nem akarja megfejteni a világot, de mindenkinek mosolyt csal az arcára és mulatni is remekül lehet rá. Az ősszel érkező korong azonban ennél jóval komolyabbnak ígérkezik, a rajta szereplő dalok közül ez lesz a legbolondabb. Ahogy hallható is, a csapat hangzása is változott kicsit, elmondásuk szerint sokkal egységesebb lett. Úgyhogy habár már a védjegyükké vált, ezúttal nem egy szokásos multistílusú anyagra kell számítanunk a srácoktól, az új Tücsökraj lemezen ugyanis sokkal inkább hip-hop, soul és rock hatás lesz majd érezhető.  


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek