Török Ádámnak állít emléket a hétfőn megjelenő különleges koncertlemez

2024/10/20  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

A "Mini: 25 év rock – a Nagykoncert" című CD-n hallható dalokat 31 évvel ezelőtt a zenekar technikusai vették fel, így maradt meg az utókor számára.

Ez egy jóval korábbi kép, de annyira jó, hogy nem lehetett kihagyni ♥ (FORTEPAN, Rubinstein Sándor adománya)

Forrás: BS/FBA hétfőtől elérhető CD a tavaly tavasszal 75 évesen elhunyt Török Ádámnak, a magyar progresszív blues-rock egyik legfontosabb alakjának, énekesnek és fuvolásnak, illetve zenekarának állít emléket.

A lemezen olyan ma már klasszikus számok hallhatóak, mint a Halványkék gondolat, a Kereszteslovag, a Kell a barátság, a Gőzhajó vagy a Vissza a városba.

Az 1993-as BS-koncerten a Mini 1968-as megalakulása negyedszázados évfordulóját ünnepelte. Az együttes akkor már tíz éve – majd utána is, egészen 1999-ig – inaktív volt, de a jubileum alkalmából újra összeálltak a régi tagok egy nagy koncertre.

A felvételen hallható műsor ötvözi a Mini több korszakának zenei világát: egyaránt szerepelnek rajta progresszív megszólalású bluesos, valamint dzsesszrockos dalok. A koncertanyagon hallható Bartók Béla Este a székelyeknél és Első román tánc című művének feldolgozása is.

A koncertet megelőző zártkörű főpróbát egy paksi sörözőben tartották (Török Ádám szorosan kapcsolódott a paksi Gastroblues Fesztiválhoz), az ott készült hangfelvétel az elmúlt három évtizedben több alkalommal és formában is megjelent, legutóbb 2023-ban dupla LP-n, szintén a Moiras Records gondozásában 25 év rock címmel.

A BS koncerten színpadra lépett

 

Török Ádám (ének, fuvola),

Papp Gyula (billentyűs hangszerek),

Balogh "Szivacs" Jenő (dob),

Kunu László és Németh Alajos (basszusgitár),

Németh Károly (billentyűs hangszerek),

Németh "Nemecsek" Tamás (dob),

Tátrai Tibor (gitár),

Závodi János (gitár).

A holnap (2024.10.21.) megjelenő zenei anyag csak cédén, és mindössze 500 példányban lesz elérhető.

Fotó: Moiras Records

A nyitóképen a Mini együttes tagjai a klubjuk előtt (Bem rakpart 4., ): Török Ádám, Dobos Doxa Sándor, Czipó Tibor, Závodi János. Ez a felállás csak rövid ideig létezett.

 

 

 

 

Török Ádám, Mini, Sportcsarnok, Moiras kiadó

 

 

Szólj hozzá!


A történetet tegnap a The Missionnél hagytuk abba – októberben Budapestre jön a The Sisters of Mercy

A történetet tegnap a The Missionnél hagytuk abba –...

Három évvel legutóbbi, teltházas budapesti koncertje után visszatér a The Sisters of Mercy: Andrew Eldritch zenekara 2026. október 28-án a Dürer...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Szomorú magyarnak Carson Coma koncertet

A felszabadulást ünnepelte Budapest Parkos koncertjével a Carson Coma és persze a zsúfolásig telt küzdőtér. De miközben egy korszak lezárását ünnepeljük, valahogy mégis ragaszkodunk a régihez? Lehet, hogy csak én éreztem így, egy biztos: a Carson Coma megadta a módját az ünneplésnek.

A bazi nagy Bëlga lagzi

A Bëlga szeptember 12-i, Budapest Parkos koncertje egy lagzi is lesz egyben. Eskü', mindennel együtt, ami ilyenkor kell. Európa eddigi legnagyobb lakodalmának Janklovics Péter lesz a vőfélye.
Új koncertek