Az Őrölt Nők Ketrece

Újra A Föld árnyékos oldalán

2023/07/02  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

Újabb stúdióalbum, az eredetileg 1986-ban kiadott A Föld árnyékos oldalán jelent meg pénteken CD-n az Omega együttes életműsorozatában. A lemez újramaszterelt változata az együttes felvételeinek újrakiadását gondozó GrundRecords kiadásában jön ki, és a széria tizenhetedik darabja.

Fotó: GrundRecords

"A Föld árnyékos oldalán című anyag - a tagok korabeli visszaemlékezései szerint - hidakat próbált keresni a korszerű, szintetizátorok uralta hangzás és az együttes régi, rockos megszólalása között" – olvasható a kiadvány ismertetőjében.

Az album címét nyilvánvalóan a Pink Floyd korszakos lemeze, az 1973-ban megjelent The Dark Side of the Moon ihlette. Sülyi Péter dalszövegei pénzről, fájdalomról, valamint az elgépiesedő világ és az emberi lélek összefüggéseiről szólnak. (A pénz című dal valószínűleg közvetlen utalás a Pink Floyd Money című számára.)

Az Omega tizenkettedik stúdióalbuma népszerű volt a közönség körében, annak is köszönhetően, hogy a Fekete pillangó a Magyar Rádió és Televízió műsorának (a számhoz videoklip is készült, csak mi nem leltük) állandó szereplője lett.

Az Omega CD füzetében egy különleges fotósorozat néhány darabja is helyet kapott. Ezek A Föld árnyékos oldalán borítójának alternatív változatai, amelyeket az album dizájnjáért felelős Hegedüs György bocsátott a kiadó rendelkezésére. Ő a grafikus Pálfi Györggyel kísérletezett, mielőtt kialakult a végleges koncepció.

Bónuszként felkerült a CD-re a Budapest Sportcsarnokban 1985. december 26-án megrendezett magyar Live Aid - Élő segély Afrikáért című jótékonysági koncert teljes Omega-blokkja. Az MTVA archívumában fellelt félórás felvétel igazi ritkaság, hiszen eddig hivatalosan soha nem jelent meg hanghordozón.

Az Omega összes felvételének újrakiadása tavaly augusztusban indult. A régi dalok korszerűsített megszólalása valamennyi kiadványon Rozgonyi Péter hangmérnöknek köszönhető. Az életműsorozat szerkesztője, a füzetkékben olvasható ismertető szövegek szerzője Majnik László, aki korábban az Illés együttes, az Omega, a Hungária és a Tolcsvay testvérek történetéről írt könyvet lemezeik, dalaik tükrében.

Az Omega felállása 1971-től ez volt: Kóbor János (ének), Benkő László (billentyűs hangszerek), Mihály Tamás (basszusgitár), Molnár György (gitár) és Debreczeni Ferenc (dob).

 

Omega, CD, A Föld árnyékos oldalán

 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek