A Budapesti Fesztiválzenekar megvalósítja az álmod

2023/01/27  ·   Pályázat   ·  koncert.hu

Amennyiben az a vágyad, hogy a a BFZ mutassa be – Fischer Iván vezényletével – a darabodat egy nagyszabású szabadtéri koncerten.

Fotó: BFZ/FB

Zeneszerzői pályázatot hirdet a Budapesti Fesztiválzenekar a Fővárosi Önkormányzat támogatásával Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából.

A pályázat nyílt, jeligés és egyfordulós, a pályaműveket a szervezők 2023. április 30-ig várják. Fontos kitétel, hogy a beküldött zeneművek méltó módon idézzék meg a 150 éves Budapestet, a három város egyesítését és a főváros összetett kulturális-történelmi-urbanisztikai identitását. Műfaja nagyzenekarra írott komolyzenei mű, ünnepi nyitány, időtartama minimum 5, maximum 10 perc lehet. A szakmai zsűri 2023. május 30-ig bírálja el a beérkező pályaműveket.

Budapest életében azért fontosak a hidak, mert valahogy át kell jutni a Dunán. Amikor összekapcsolták Óbudát, Budát és Pestet egy nagy várossá, a hidak jelentősége felerősödött. A legjobb híd a zene, mert nem csak a városokat, az embereket is összeköti. Nincs nyelvi határ, és a legkülönbözőbb gondolkodású emberek is szerethetik ugyanazt a zenét. Már 1923-ban, Budapest 50. születésnapján felismerték, hogy a zene mennyire fontos. Felkérték Dohnányi Ernőt, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt egy jubileumi mű komponálására. Ezt a hagyományt szeretnénk mi is folytatni most, száz évvel később, Budapest 150. születésnapján, ezért pályázatot írtunk ki zeneszerzőknek egy új, ünnepi mű megírására, amit a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén mutat majd be egy jubileumi hangversenyen” – mondta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója a zeneszerzői pályázat hátteréről.

A pályázat további részleteiről ide kattintva olvashattok.

BFZ, Budapesti Fesztiválzenekar, zeneszerző, pályázat

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek