Jó hír a klubok számára: a Hangfoglaló is segítő kezet nyújt

2020/08/17  ·   Pályázat   ·  koncert.hu

A Hangfoglaló pályázata nem a rendkívüli helyzetre reflektál: feltehetően akkor is kiírták volna, ha nem tarolja le a szakmát a vírushelyzet. A Könnyűzene Támogató Program immáron hetedik évadában minimum 210 millió forint juthat a koncerthelyszínek eseményeinek támogatására. Az érintettek szeptember 28-ig nyújthatják be pályázataikat az NKA felületén keresztül.

Fotó:  Sean Patrick/Pexels

FIGYELEM!

Mivel a járványhelyzet miatt a 2019/2020-as évadát sok klub még nem tudta lezárni, az októberi döntés alkalmával a kollégium nem fogja vizsgálni annak teljesülését. Ez azt is jelentheti, hogy egy ideig ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időszakban – de természetesen eltérő napokon – két klubtámogatói pályázat is megvalósulhat. Mivel azonban a most megjelent pályázatokról hatályos döntés csak novemberre várható, a rendszeres pályázóknak érdemes az ősz folyamán – amennyiben a járványhelyzet ezt lehetővé teszi – a 2019-ben döntött pályázataikat lezárni.

Az elmúlt hat évadban alkalmanként 70-90 klub kapott támogatást arra, hogy havonta legalább egy, élőzenés, belépőjegyes koncertet szervezzen. A Hangfoglaló Program történetében ez azt jelenti, hogy eddig több mint 1 milliárd forint – az összes támogatási keret valamivel több mint ötöde – kerülhetett így a koncerthelyszínekhez és rajtuk keresztül a fellépő zenekarokhoz.

A vidéki helyszínek összesen 145, a fővárosiak 50, míg a határon túli magyarlakta városokban működő pályázók 15 millió forintra pályázhatnak, támogatott koncertenként egységesen maximum 250 ezer forintra, cserébe vállalják, hogy 2020. október 1. és 2021. szeptember 30. között minimum 10 támogatott bulit megvalósítanak. (A vidéki helyszínekkel kapcsolatban továbbra is elvárás, hogy a támogatott koncerteken nem léptethetnek fel zenekarokat saját megyéjükből.)

Arről augusztus elején számoltunk be, hogy a kormány a rendkívüli helyzetre való tekintettel 2,2 milliárd forintos támogatást különített el a klubok számára. Elsőként 80 kisebb vidéki klub kaphat a pénzből maximum 9 millió forintot, akik 10-10 eseményt rendezhetnek, tehát összesen 800 esemény valósulhat meg. 20 nagyobb klub és 11 határontúli hely is jogosult a támogatásra, előbbire 600, utóbbira 100 millió forint jut – mindennek a Petőfi Irodalmi Múzeum lesz a felelőse.

 

Fotó: Markus Spiske (Pexels)

 

NKA, Hangfoglaló, pályázat, klubok, támogatás

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek