A zenei piac megmentése az egész világon vezető téma. Nem pusztán azért, mert szeretjük a zenét és nélküle mit érünk mi, hanem mert az ágazat – a kapcsolódó területeivel – óriási üzlet, és tegyük hozzá: rengeteg ember él(t) belőle. Jól, rosszul, nem a mi kompetenciánk erről véleményt mondani. Magyarországon sincs ez másképpen, az elmúlt időszakban számos verzió született arról, hogy a GDP-ben mindez milyen arányban jelenik meg – a számok különbözők, de abban megegyezhetünk, hogy bazi sok pénz. Ehhez a tételhez képest az eddigi támogatások apró pénzre váltott megoldásnak tűnhetnek: egyéb aspektusait – rosszul megfogalmazott mondatok, félrértések, vádaskodások – is hozzászerkesztve, a hosszas vajúdás után több olyan döntés is született, amelyek vitát, értetlenséget és elégedetlenséget szültek.
Kezdődött az egész az Artisjus-segély körüli kommentcunamival, ami alaposan felborította a zenészek értékrendjét és lelki állapotát. Szomorúan néztük mi is, hogy bár a lényeget tekintve ugyanazt mondták, mégis egymás haját cibálták a maninstreamhez tartozó zenészek, stílus including. Itt szögezzük le: az Artisjus azon perselyét törték föl és osztották szét a tartalmát, amibe maguk a zenészek dobáltak pénzt, plusz például a vendéglátósok, akik naponta 1000 forintot fizetnek jogdíjként. A szervezet – nagyon helyesen – közzétette a listát, és elszabadult a pokol. Amiből akár tanulni is lehetne: ha el akarod hitetni a jó marketinged miatt, hogy csilli-villi világban élsz és egymás után nyomod a tévében a show-kat, akkor bazira ne csodálkozz, ha rád zuhan hatszáz véres szájú troll, amikor segélyért folyamodsz. Itt derült ki, és innentől fogva ez központi probléma lett, hogy a te rajongód, kedves zenész barátunk, azt hiszi, hogy amikor ő szórakozik, akkor te is azt teszed, csak ő fizet érte, neked meg fizetnek, tehát ő van rosszabb helyzetben...
A zenésznek MUNKÁJA az, amit a néző/rajongó/koncertlátogató/fesztiválozó szórakozásként rögzít. Nagyon rossz az irány, amikor az utóbbi számon kéri az előbbin, hogy miért nem tartalékolt, mennyiért megy el dolgozni, miért nem megy el kapálni, és egyébként is: forgassa ki már a zsebeit.... Azon túl, hogy egy tánc- és illemtanár is köpne erre egyet, kontrapoduktív és áligazságokat hordoz. (Ám abban a pillanatban védhetetlen lesz ez az álláspont, amikor mondjuk egy koncerthelyszín kezd turkálni a látogatója zsebében.)
Az első időszak maga a pokol volt, június 25-ig gyakorlatilag reménytelenül tekingetett szét a padlóra szórt tervek és álmok romjai közül a szakma. A 100 karatnénban töltött nap lelkileg és emberileg minden kapcsolódó munkaterületet a mélybe taszított. Igen, tudjuk, ezzel nem csak a zenei piac volt így, de itt hívnánk fel a figyelmet a portálunk nevére... És igen, mindenkinek jár a támogatás és a segítség. Úgy a péknek, a virágosnak, az idegenvezetőnek, mint a zenésznek, technikusnak, crew-nak, menedzsernek, szervezőknek, pirotechnikusoknak, sofőröknek, technikai cégeknek, kluboknak, fesztiváloknak – és sorolhatnánk: a 100 nap zárásánál 0, azaz nulla forint bevételük volt, és azóta is szinte csak őrlángon dolgoznak, ami, valljuk be, a megélhetéshez igencsak kevés, bár vannak ettől eltérő vélemények.
Az elmúlt napokban a szakma és a zeneszerető közönség is megtanult egy számot: 5.3 milliárd. Kimondva – és elképzelve – jelentős summa, de vajon mire elég, mire jó? Ha kilépünk a szapulásiból és az elégedetlenkedésiből, s megpróbáljuk viszonylag hideg fejjel végiggondolni, hogy került ez az összeg a szakma elé, vajon mire jutunk?
Újabb kérdésekhez...
Kit kérdeztek meg, hogy a zenei piac szereplői és ágazatai milyen nehézségekkel küzdenek?
Milyen javaslatokat nyújtottak be témakörönként?
Ki jelölte ki a döntéshozókat és mi alapján?
Kik dolgozták ki az úgynevezett mentőrogram javaslatait?
Van arról infó, hogy a zenei piac en bloc kit tekint hitelesenek a róla szóló döntések meghozatalában?
Demeter Szilárd és az illetékes minisztériumok kivel egyeztettek?
Hogy kerül a képbe a Magyar Turisztikai Hivatal? (Mondjuk, akár az Agrárszövetség is dönthetne, ha bevonnak olyan szakembereket, akiket a piac elfogad, elismer, és tőlük kérik a kidolgozott, igazságos megoldást...)
Vajon a raktárkoncertes projektet igazságosnak tartják ezt a szakmában?
Tisztelettel fogadtuk a Tizenhármak munkáját, de egy zenekar nyáron nem 10, hanem vagy 50 koncertet ad, és most nagyjából 5 koncert pénzét “kapja vissza”. Plusz ne csak 13, hanem az összes rendezvényben gondolkodjunk, hiszen Magyarország pár éve szinte fesztiválország lett, nincs hét, hogy valamelyik településén ne lenne valami: a tökfesztiváltól kezdve a motoros találkozókon keresztül a zenei fesztiválokig, nem beszélve azokról a rendezvényekről, pl. falunapok, amikre nem húzható rá jó érzéssel a fesztivál szó, de azért vannak, szép számmal. Ezt a zenekarok tudják, a szervezők tudják – a közönség kevésbé, de a milliárdos összeg mellett tapadjon meg a fejekben ez a szám is is.
A klubok megmentése – kissé rejtélyes sztori. 80 kis klub és 20 nagy klub kap támogatást – ezt mi is leírtuk. Egy nagy klub 30 milliót kap. Ez összesen 1.320.000.000 Ft.
Ki határozta meg és mi alapján, hogy mekkora összegre van szüksége a kluboknak?
Mi alapján kicsi a kis klub, és mi alapján nagy a nagy?
A látogatószámok meghatározásához ki szolgáltatott adatot?
A támogatás egységáras. Az már az újabb misztik kategória, hogy miként kerül egy kalap alá az A38 és a Budapest Park, vagy a Barba Negra meg a Fezen klub.
Honnan tudják, milyen rezsivel működnek?
Van konkrét információ, hogy éves szinten mennyi koncertnek adnak otthont az egyes helyszínek?
Ki számolta ki és hogyan, milyen veszteséggel (nem) mentek eddig, és amíg a korlátozások tartanak a szórakoztató iparban, addig még mennyi veszteség termelődik?
Természetesen minden segítség elkél, és ami érkezik, az is több a semminél, de el kellene döntenünk, hogy hosszú távon akarjuk megoldani a problémát, vagy pusztán a forró napokat kívánjuk kellemesebbé tenni.
Egyes szereplőket szeretnénk megmenteni, vagy az egész iparágat?
Mi lesz a stábbal és a háttérdolgozókkal?
Mi lesz a technikai szolgáltatókkal?
Mi lesz a szervező cégekkel?
Felhívta valaki a döntéshozók figyelmét, hogy a zenei piac rengeteg ágazathoz kapcsolódik? Kánikula van, vegyük példának sört: ha a sörgyárak termelése brutálisan csökken, miből különítik el a szponzorációs keretüket?
Tudja valaki, mennyi munkahely szűnt/szűnik meg az egész piacon? A munkahelyteremtés vagy -megőrzés nem lehet segítségalapú, mert max. pár hétre ad könnyebbséget.
Meg lehetne menteni az egész piacot, ebben úgy is biztosak vagyunk, hogy nem rendelkezünk mindenre kiterjedő tudással és releváns gazdasági információval, de azzal tisztában vagyunk, hogy a jó döntéshozót arról lehet megismerni, hogy ha nem tud valamit, azt pontosan tudja, kit kell felhívnia... Meggyőződésünk, hogy a magyar zenei szakma is tud olyan embereket javasolni, akikben bíznak a többiek és megfelelőnek tartják arra, hogy képviseljék őket.
Nem az elmúlt időszak döntéseit cinkeljük, csak azon tűnődünk, nem lett volna egyszerűbb és tisztább, ha már a legelején partnerként tekintenek a szakmára? Ezzel talán azokat a még sokáig gyógyuló sebeket is megúszhattuk volna, amit a nagy kavarodásban – olykor baráti tűzben – egymáson ejtettek, ejtettünk...
Hú, még annyi kérdésünk lenne, hogy például miért veszélyesebb egy koncert, mint egy focimeccs, vagy hogy 500 fő és 1000 fő között szabadtéren óvintézkedésileg mi a különbség. Az ültetős produkció miért esik más elbírálás alá, mint az álló? Egy strand miért rejt kevesebb veszélyt, mint egy koncerthelyszín?
...
Egyszer olvastam egy cikket, „Ők irányítják a hazai könnyűzenei piacot” volt a címe. Ez egyébként egy 2015-ös Népszabi-írás. Nem kellene esetleg ezt a listát frissíteni, és bátran kihasználni a felsoroltakat a döntéshozatal előkészítésében?
Egyelőre nincs több kérdésünk.
raktárkoncertek, zeneipar, állami támogatás, Tizenhármak, Lobenwein Róbert, Esti Kornél
Szólj hozzá!