Falusi Mariann ̶m̶á̶j̶u̶s̶r̶a̶ 2021. januárjára rakja össze magát

2020/04/10  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu, MTI

Falusi Mariann DARABJAIM címmel adott volna koncertet a Budapest Kongresszusi Központban 2020. május 7-én.

Falusi Mariann májusra összerakja magát

Az Artisjus-díjas dzsesszénekes, rádiós- és televíziós műsorvezető, színésznő a május 7-i  koncertet így ajánlotta:

„Az a miénk, amit megeszünk – szokták mondani földhözragadt lények. Nem mondom, hogy nincs igazság benne, de sokkal többek vagyunk, mint amit megeszünk. Egy énekesnő például az is, amit elénekel, mert az is az övé vagy az is ő, igazi élmények, megfelelések, velem is ez történt/történhetett volna/de jó, hogy nem így történt. Cipeljük a dalok súlyát, ahogy cipeljük azt is, amit megettünk életünk során. Darabok a szívemből, az agyamból, a lelkemből – és ne feszegessük, még honnan. Hogy a darabokból végül mi áll össze, az egész, az egész fele vagy még kisebb részek, azt egyelőre titok. Előttem is.”

Biztos összeáll – minden puzzle-t kiraknak egyszer... Bár erre most nem kerül sor – az ismert okokból.

A koncert új dátuma: 2021. január 7.

Az eredeti dátumra megvásárolt belépőjegyek ÉRVÉNYESEK az új időpontra.Ezzel kapcsolatban semmiféle tennivalójuk nincs, de javasoljuk, hogy most írják rá a meglévő jegyükre és naptárukba is az új időpontot.

Mariann várja a találkozást 2021 januárjában – vele együtt reméljük a biztonságosabb és egészségesebb időket. Vigyázzatok magatokra, maradjatok otthon!

Falusi Mariann, Darabjaim, Kongresszusi Központ, programtörlés

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek