11 év után feloszlik a Margaret Island

2025/05/23  ·   Zenei hír   ·  Lenti Barnabás

11 év, 5 album és megszámlálhatatlan koncert után feloszlik a Margaret Island – jelentette be a zenekar a mai napon. Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf közleményét olvashatjátok:

11 év után feloszlik a Margaret Island

"Kedves Margaret Island család

‘Annyi minden történt már, hogy a szívben épp elfér’: 11 év, 5 lemez, megszámlálhatatlan koncert és emlékezetes pillanat a fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig.

Most pedig elérkezett az idő, hogy búcsút mondjunk.

11 évvel ezelőtt azért kezdtünk el együtt zenélni, hogy minél többet adhassunk nektek és magunknak. A zene szeretete, a koncertezés, a bakancslistás élmények és a dalok fontak össze minket veletek egy óriási családdá.

Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk magunkon közösen és egyénileg is. Együtt nőttünk fel, a vágyaink pedig ennyi idő távlatából természetszerűleg megváltoztak. Beszélgetéseink során realizálódott, hogy mások lettek a motivációink, szétfutottak az álmaink és a jövőképünk, ezért együttesen arra a döntésre jutottunk, hogy befejezzük a közös zenélést.

Ez számunkra is egy nehéz és kihívásokkal teli időszak, de hiszünk abban, hogy a változás jó dolog, és egy történet lezárása mindig új kezdeteket rejt magában.

Egymás tisztelete, szeretete és támogatása mellett köszönünk el tőletek, hálásak vagyunk a számtalan szép közös pillanatért, amit a csodás háttércsapatunkkal, zenésztársainkkal és veletek együtt élhettünk meg.

Az utolsó koncertünket október 2-án tartjuk, a Budapest Parkban szeretnénk elköszönni tőletek.

A hátralévő nyarat pedig használjuk ki arra, hogy minél több örömet szerezzünk egymásnak a koncerteken és kerekítsük le méltó módon a Margaret-sztorit. Hiszen ‘Végtelen csak veletek együtt a történet…’

A közleményt kérjük, csak teljes egészében használjátok fel.

Szeretettel,

Viki, Bálint és Kristóf"

***

Természetesen a nyár még hátravan, a búcsúkoncert pedig várhatóan a zenekar legnagyobb dobása lesz.

Mi ott voltunk a zenekar SZIGET koncertjén, 10 éves jubileumi koncertjén és legújabb, különleges turnéjukon is (meg persze sok más koncertjükön). A Margaret Island zenéje és az általuk létrehozott közösség gyógyító, felemelő és felszabadító. Hisszük, hogy ez nem veszik el a múltban, és természetesen követjük a zenekar tagjainak életútját, bárhogy alakuljanak is a történetek.

Köszönünk mindent!

De, nagyon jók voltak ♥

Margaret Island, feloszlik

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek