20 év szünet után új albummal jelentkezik Will Smith – Budapesten is bemutatja!

2025/04/04  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu,

Will Smith nemrég bejelentette közelgő Based on a True Story nyári turnéját, ami most egy budapesti állomással is bővül. A Grammy-díjas énekes, színész és sokoldalú szórakoztató művész augusztus 14-én koncertezik a Budapest Parkban.

 20 év szünet után új albummal jelentkezik Will Smith – Budapesten is bemutatja!

A koncertkörút apropója a múlt pénteken, 20 év kihagyás után megjelent, azonos című új albuma. A műsorban a Based on True Story dalai mellett előkerülnek az olyan klasszikus slágerek is, mint a Gettin’ Jiggy Wit It, a Miami vagy a Summertime.

A nemrég megjelent 14 dalos albumon komplett kollabhegyet hordott össze, közreműködik rajta többek között DJ Jazzy Jeff, Teyana Taylor és Jac Ross. Természetesen az eddig megjelent kislemezek, mint a First Love, Beautiful Scars, TANTRUM, Work of Art és a You Can Make It is helyet kaptak az anyagon. Ezzel a dalával – amelyben Fridayy és a Sunday Service Choir működtek közre – első helyet ért el a Billboard Gospel Airplay Chartján.

Ez Will első #1 slágere a Gettin’ Jiggy With It óta, ráadásul egyszerre vezette a rap és gospel listákat is. A 2024-es BET Awards gálán mutatta be, ahol egy hatalmas tűzgyűrű közepén, valós lángokkal körülvéve adta elő a dalt. Nemrégiben a 2025-ös Grammy-díjátadón is részt vett, ahol mentora, Quincy Jones előtt tisztelgett.

A Based on a True Story nyári turnéja során Smith Marokkóba, illetve Európába és az Egyesült Királyság nagyvárosaiba is ellátogat, illetve több nemzetközi fesztiválon is fellép. Augusztus 14-én első önálló turnéja Budapestre is ellátogat a Budapest Park szervezésében. Valószínűleg Smith számára örökre emlékezetes marad a fővárosunk, hiszen 2019-ben hetedhétországra szóló születésnapi bulit csapott a Bazilika előtt és táncolt is egyet a Lánchídon...

Will Smith sokoldalú művész – színészként, zenészként és üzletemberként is lenyűgöző karriert futott be. Olyan rangos díjakat zsebelt be, mint az Oscar-díj, négy Grammy-díj, egy SAG-díj, egy BAFTA-díj és egy NAACP-díj. Számos területen alkotott maradandót. Smith először a DJ Jazzy Jeff & The Fresh Prince duóval vált híressé, ahol olyan ikonikus dalokkal nyert Grammy-díjat, mint a Parents Just Don’t Understand és a Summertime.

Ezután szólókarrierbe kezdett, és olyan listavezető slágerekkel jelentkezett, mint a Men in Black és a Gettin' Jiggy Wit It, és bebetonozta magát a zeneiparba olyan platinalemezekkel, mint a Big Willie Style és a Willennium.

Zenei sikerein túl Smith üzletemberként és bestseller íróként is bizonyított. Nemrégiben tért vissza a zenéhez a már emlegetett „You Can Make It” című kislemezével. Emellett új kislemezét, a Work of Artot is bemutatta a madridi „La Velada del Año IV” bokszgálán, ahol Russ és Jaden Smith is csatlakozott hozzá.


A teljes körű jegyértékesítés április 9-én 10:00-kor indul.

Will Smith, Budapest PArk

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek