50 éves története során első magyarországi koncertjét adja a londoni The Damned

2023/02/18  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A The Damned a hetvenes évek második felében a Sex Pistols és a Clash mellett a brit punkszíntér legismertebb képviselőjének számított. Az ikonikus banda március 18-án az A38 hajón lép fel.

Fotó: The Damned/FB

Az együttest 1976-ban alapította Dave Vanian énekes, Brian James gitáros, Captain Sensible basszusgitáros és Rat Scabies dobos. Az már a legenda-rész, hogy Sid Vicioust, a későbbi Sex Pistols tagját és Dave Vaniant akarták meghallgatni az énekesi posztra, de csak Vanian jelent meg... A The Damned 1976. július 6-án adta első koncertjét – a Sex Pistols előzenekaraként – a 100 Clubban. 

Az első LP-jük az 1977-ben megjelent Damned Damned Damned című lemez volt, ezt a következő években számos újabb punk-rock album követte. Ők voltak az első punkzenekar az Egyesült Királyságban, akik kiadtak egy kislemezt, a "New Rose"-t (1976), a már említett stúdióalbumot és turnéztak az Egyesült Államokban.

Az 1979-es Machine Gun Etiquette című anyag szerepel az 1001 lemez, amelyet hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben is.

Hangzásukban a nyolcvanas években a gothic rock, post-punk, pszichedelikus rock, a new wave és az alternatív rock stílusjegyei lettek hangsúlyosak. A londoni csapat sötét szövegeivel, vámpírokat megidéző kosztümeivel az egyik első gothic rock bandaként jelentős hatással volt a goth szubkultúrára. A legnagyobb sikert 1985-ben kijött lemezükkel, a Phantasmagoriával aratták; ezen szerepel két nagy sláger, a Shadow of Love és az Is It a Dream is.

Az évtizedek során a zenekar életében számos tagcsere történt, az aktív korszakokat rövidebb szünetek követték, többször alakultak újjá. Az alapító tagok közül Dave Vanian énekes és Captain Sensible gitáros (képünkön) maradt napjainkra, igaz, tavaly az eredeti felállásban is turnéztak. Legutóbb 2018-ban adtak ki új albumot, az Evil Spirits-et.

A jelenlegi felállás:

David Vanian, Captain Sensible, Monty Oxymoron, Paul Gray, Will Glanville-Taylor.

Nemrég közösségi oldalukon harangozták be a következő anyagot, amelyet idén tavaszra ígérnek, így a klasszikusok mellett várhatóan új dalokat is előadnak március 18-án az A38-on.

P.S.

Bár a Damned még sohasem járt Magyarországon, Lu Edmonds, a csapat egykori gitárosa 2010-ben a Public Image Ltd tagjaként fellépett a Sziget fesztiválon.


   

Damned, A38

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek