A kortárs cirkusz elfoglalja Veszprém köztereit

2023/09/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Amikor ezek a sorok megjelennek, mi éppen Veszprémbe robogunk, a BALKAN:MOST Fesztiválra (link a cikk végén). S ha azt gondolta volna bárki, hogy ezzel a rendezvénnyel Veszprém becsukja a nyáron folyamatosan nyitva álló kapuit a nagyközönség előtt, az tévedett: Together! címmel formabontó kortárs cirkuszi előadásoknak ad otthont szeptember 17. és 23. között.

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A program 4 ország 25 cirkuszművészének részvételével, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program részeként, a budapesti Inspirál Cirkuszközpont szervezésében valósul meg Veszprém közterein.

Gallyas Veronika, az Inspirál Cirkuszközpont és a Magyar Zsonglőr Egyesület vezetője szerint a Together! cirkuszművészeti sorozat egyediségét az adja, hogy az előadások az adott térre komponálva, a közönség bevonásával jönnek létre.

A veszprémi sorozat nemzetközi csapatában a magyar művészek mellett részt vesznek a Kijevi Cirkuszakadémia művészei, valamint görög artisták a Monokyklo stúdió szervezésében, a művészeti munkát pedig a francia Albin Warette, a toulouse-i cirkuszegyetem drámatanára, színész és színházi rendező vezeti.

A Together! cirkuszünnep keretében lesz majd rendhagyó cirkuszi városnézés artistákkal, valamint faltánc a várfalon és a Függőkertben. A Jutasi úti lakótelep ad otthont az Eleven Cirkuszi Múzeumnak, szeptember 23-án pedig Veszprém belvárosában tartják a Nagy Finálét.

Mind a négy előadás köztéren valósul meg, nyilvános próbák, majd esti fellépések formájában, amelyeket a járókelőket bevonó aktivitások kísérnek, a közönség így tanúja vagy akár résztvevője lehet a művészi alkotásnak.

újcirkusz, Veszprém, EKF, Together!

 

 

Szólj hozzá!


Nem SEMMI: megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze

Nem SEMMI: megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze

Vagy mégis? SEMMI címmel jelent meg az ötödik Elefánt nagylemez, amelyet nemrégiben az általunk is bemutatott Van Harag című zaklatott...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Mi is szeretünk, Kátya! Jótékonysági koncert Tompos Kátya kezeléséért

Kátya kérésére mostanáig csak a szűk szakma tudhatott az állapotáról, ám eljött az idő, hogy a sorsáért aggódó zenészek és a közönség a Fábián Juli Emlékalapítvány közvetítésével segítsen a nagybeteg énekesnőnek. Az alábbiakban az alapítvány közleményét továbbítjuk nektek:

Egy kis grúz faluból a világhírig – a Kobuciban lép fel a Trio Mandili

A Trio Mandili sikertörténete sokak szerint a kaukázusi-archaikus dallamok megszólító erejéről, de szerintünk inkább a lányok tiszta és nagyon szerethető karakteréről szól. Meg persze a zenéről... Május 11-én este a KOBUCI Kertben kilépnek a digitális térből, és élőben is megmutatják, hogy a többszólamú éneklés miért a...
Új koncertek