A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

2025/03/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az előadással a Kultúrbrigád is búcsúzik a közönségtől.

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz éve mutatták be, azóta töretlen sikerrel és az eltelt évtizedben megállás nélkül –összesen több mint 170.000 néző előtt – játszották a világhírű Tony-díjas Broadway-musical, Az Őrült Nők Ketrece magyar adaptációját.

A sikerszéria rendre teltházas előadásait korábban az Átrium színpada fogadta be, majd 2024-ben a darab a RaM Art-ba költözött, s eddig közel 500 előadást élt meg. Az Őrült Nők Ketrece hamarosan egy vidéki aréna-turnéra is indul,

 

Ezzel az előadással a Kultúrbrigád is búcsúzik, melynek olyan előadásokat köszönhet a hazai színházszerető közönség, mint az Igenis, miniszterelnök úr!, a Holt költők társasága, az Isteni végjáték, A félelem megeszi a lelket vagy – mások mellett – a 12 dühös ember.

Budapesten még tavasszal a RaM Art-ban is több alkalommal műsorra tűzik a darabot, azonban ezekre már nem lehet jegyet vásárolni. A Kultúrbrigád ezért úgy döntött, hogy a nagy sikerre való tekintettel egy nagyszabású – kivetítőkön is követhető – előadással búcsúztatják

Az Őrült Nők Ketrecét, amit október 4-én, a Budapest Arénában láthat utoljára a közönség.

Az előadás este 8 órakor kezdődik majd, előtte két órával pedig a közönségnek alkalma lesz – korlátozott számban, külön jegy ellenében – egy Meet&Greet keretében – találkozni a szereplőkkel és betekinteni a kulisszák mögé.

JEGYEK A BUDAPESTI ELŐADÁSRA ITT

 

Az Őrült Nők Ketrece, Budapest Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek