A szakemberhiány alapjaiban rengeti meg a rendezvényszektort, sorra maradnak el az események

2021/11/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A hirtelen jött rendezvénytömegre nincsen megfelelő létszámú szakembergárda. A Magyar Turisztikai Program Alapítvány ezekre a problémákra keresi a megoldást a következő Rendezvény MeetUp-on.

A szakemberhiány alapjaiban rengeti meg a rendezvényszektort, sorra maradnak el az események

Az élő rendezvények voltak a legelsők, amelyeket lenullázott a járvány. Egyik napról a másikra állították le a szektort, ezzel együtt egy csapásra szűnt meg több ezer, ezek lebonyolításán dolgozó szakember munkája is. A hónapokig elhúzódó bizonytalanság és a segítség elmaradása miatt pedig sokan arra kényszerültek, hogy a szakmájukat másra cserélve új megélhetési lehetőségek után nézzenek.

Egy-egy rendezvény megvalósításán rengeteg ember dolgozik a szervezőktől kezdve a technikai stábig. A technikai szakemberek nélkül nem lenne, aki megépítse a színpadot, megteremtse a rendezvényhez szükséges technikai feltételeket, de ők felelnek a hangért és a fényért is. Nélkülük egyszerűen nem lennének rendezvények. Legyen szó pár tucat embert vagy tízezreket megmozgató eseményről, ők azok, akik nélkülözhetetlenek a rendezvényszektorban.

Jelenleg viszont éppen a technikai szakemberekből van a legnagyobb hiány. 

A rendezvényiparra korábban is jellemző volt a munkaerőhiány: a jó hírű szakembereket és szolgáltatókat már jóval előre le kellett szerződtetni, hogy – a koronavírus-járványt megelőző éveket jellemző – programdömping során a szervezők biztosíthassák rendezvényeik megfelelő színvonalú megvalósulását. Ezen a tendencián pedig csak tovább rontott a covid, hiszen a rendezvényszektor nem kapott átfogó, általános állami segítséget, a szektor szervezői és szolgáltatói ellehetetlenültek, munkavállalóiknak és szerződéses partnereinek megélhetése pedig hosszú hónapokra teljesen bizonytalanná vált.

Ennek a helyzetnek köszönhetően sok szakember kényszerült arra, hogy más megélhetőségi lehetőség után nézzen. E folyamatnak a jelenre gyakorolt hatása pedig elsősorban a rendezvények újraindulásával és a programnaptárak sűrűsödésével érzékelhető, mind a szervezői, mind a szolgáltatói oldalon. 

A 2021-es év tapasztalataira egyelőre nehéz támaszkodni, hiszen az események egy része idén is elmaradt, amik megvalósultak, azoknál a szervezők és a szolgáltató partnerek mindent megtettek annak érdekében, hogy a megszokott színvonalú munkát végezzenek. A fesztiválok, koncertek szervezése nagy számban igényel időszakos munkavállalókat, amely a tapasztalataink szerint kevésbé jelentett nehézséget a munkáltatóknak, hiszen a diákok, fiatalok számára ez egy vonzó terület. Sokkal inkább féltünk attól, hogy azok az alávállalkozóink, akik kifejezetten a rendezvényes területre szakosodtak, ebben a közel másfél évben munka nélkül maradtak, így sokan elhagyták a pályát. Őket visszacsábítani, vagy pótolni rendkívül nehéz feladat, ez idén is állandó fejtörést okozott a partnereinknek” – számol be tapasztalatairól Lobenwein Norbert, fesztiválszervező.

A pandémia egyaránt éreztette hatását az rendezvényszervezéssel, technikai szolgáltatással foglalkozó cégeknél és egyéni vállalkozóknál. A MaReSz tavasszal készült felméréséből egyértelműen látszik, hogy a cégek majd 60 százalékánál voltak elbocsájtások. 2020-ban az események 80 százalékát kényszerültek lemondani, és bár idén nyártól újra zöld utat kaptak a rendezvények, ez közel sem jelentette azt, hogy a 2019-et megközelítő fordulatszámon indulhattak újra az üzleti, kulturális vagy éppen sportesemények. 

Azt látjuk, hogy nap mint nap maradnak el rendezvények azért, mert a szolgáltató vagy rendezvényszervező cégek nem tudják vállalni. Ez havi százas nagyságrendet jelent, ennyi rendezvény marad el. A munkaerőhiány alapjaiban változtatja meg a cégek működését, a humán erőforrás vált a szűk keresztmetszetté, amin kizárólag intenzív képzéssel és a bérek átalakításával lehet változtatni” – véli Botond Szabolcs, a Visual Europe Group vezérigazgatója, aki cégével átlagosan évi 700 eseményen szolgáltatja a technikát.

De hogyan tehető vonzóvá egy olyan hivatás és szektor, aminek sérülékenységére épp most mutatott rá a világjárvány?

Hogyan biztosítható a rendezvényszakma jövője, csábíthatók vissza a pályaelhagyók, és miért érdemes megfelelő képzésekkel új szakembereket verbuválni?  

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány (nem azonos a Magyar Turisztikai Ügynökséggel!!!) már megalakulásaként célként tűzte ki, hogy segítse a rendezvényszektor szereplőinek képzését és új szakemberek oktatását, felmérje, milyen szaktudásra van szükség a szektorban. Az Alapítvány e cél érdekében a jövőben kutatást is indít, hogy feltérképezze milyen szakemberekből van a legnagyobb hiány és milyen képzési lehetőségekkel oldható meg a jelenleg a szektorra jellemző munkaerőhiány problémája. 

E körben pedig kiemelt figyelmet fordít a technikai szakemberekre, hiszen a ma aktív szakemberek jelentős része magától tanulta ki a szakmát, járta végig a szamárlétrát. A pandémia következtében történt pályaelhagyásuk pedig alapjaiban rengeti meg a rendezvényszektort. Hiányuk pótlásán a jelenleg zajló felnőttoktatási képzési rendszer átalakítása is nehezít, ráadásul az érintettek elmondása szerint eddig sem volt elegendő mennyiségű és színvonalú képzés Magyarországon. A megfelelő oktatási és minőségbiztosítási rendszer kidolgozásával azonban biztosítható lenne az utánpótlás a technikai szakemberek körében is. Ennek felkarolása az alapítvány egyik fő missziója.

Az alapítvány mindenekelőtt azonban közös párbeszédre invitál e témában: havi beszélgetéssorozatán, a Rendezvény MeetUp-on ezúttal a rendezvényszakmában fellépő munkaerőhiány lesz a téma, ahol a már említett Botond Szabolcs, továbbá Halász Domokos (vezérigazgató, XTRM), Váczi Kristóf (képzésvezető és hangmérnök, A38 Akadémia) és Hóbor Attila (ügyvezető, Sport Events) segítségével járják körbe a lehetséges utakat. 

 

 

Csak hang legyen és fény – rengeteg éjszakázás, feszültség, túlóra

Magyar Turisztikai Program Alapítvány, szakemberhiány, covid, hangosítók, technikusok, fényesek, háttéremberek, zeneipar, rendezvényszektor

 

 

Szólj hozzá!


Elmúltak a mocskos idők...? Az Európa Kiadóval ünnepli 23. születésnapját az A38 Hajó

Elmúltak a mocskos idők...? Az Európa Kiadóval...

Az Európa Kiadó neve már évek óta összeforrt a Hajó születésnapjának megünneplésével, így a magyar alternatív zenei szcéna kultikus...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Phil Collins, Iron Maiden, Billy Idol, Oasis – masszív angolszász dominancia az idei Rock and Roll Hall of Fame beiktatáson

Az idei beiktatási lista erősen az angolszász tengely felé billen: a 2026-ban bekerülő előadók között ott van Phil Collins, Billy Idol, az Iron Maiden, a Joy Division / New Order, az Oasis, Sade, valamint az amerikai vonalat képviselő Luther Vandross és a Wu-Tang Clan is. A Rock and Roll Hall of Fame a névsort keddre virradó éjjel...

NYIT A KOBUCI – és rögtön felpörög a szezon

Az óbudai Kobuci Kert április 15-én nulladik nappal nyitja meg a 2026-os szezont, majd többnapos nyitóhétvégével indul be a program. Az első hetekben már egymást érik a koncertek: a Zuboly nyitóbuli, a Péterfy Bori & Love Band teltházas estje, a Random Trip születésnap, valamint az Anima Sound System és az Analog Balaton koncertjei...
Új koncertek