A Szigetnek is dalt írnak a táborozók

2024/05/17  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Kilenc országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek az Artisjus Songwriting Campre, hogy három napon át közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel. A tábor résztvevői az őszi Budapesti Sakkolimpiának, a Sziget Fesztiválnak, valamint nyolc magyar előadónak is írnak dalt.

Fotók: László Dénes

Idén Ausztriából, Csehországból, az Egyesült Királyságból, Hollandiából, Horvátországból, Lengyelországból, Németországból, Szlovákiából és Ukrajnából érkeztek dalszerzők Budapestre. Május 15-től három napon át akár a nap 24 órájában nyolc produceri stúdióban merülhetnek el a kreatív munkában. A 27 résztvevő naponta változó felállású háromfős csapatokban dolgozik azon, hogy a nap végére egy-egy dalkezdemény vagy akár kész dal szülessen.



A tábor első napján a Magyar Sakkszövetség képviseletében Kapás Róberttől kapnak feladatot a résztvevők, hogy a 2024-es Budapesti Sakkolimpiához írjanak dalt.

A második napon nyolc magyar előadó érkezik a csapatokhoz: Király Viktor, Béres Attila (Dr.BRS), Halastyák Fanni (Nemazalány), Pribelszki Norbert, Szigeti Zsófi (Solére), Kútvölgyi Sára, Rausch Blanka (Blansch), valamint a Szelektor tehetségkutató különdíjasaként Lovasi Eszter (Jules War).

A tábor utolsó napján az idei Sziget Fesztivál kommunikációjához használt zenéket alkotják meg közösen a magyar és külföldi szerzők Kádár Tamás fesztiváligazgató és Bóna Márk programszervező briefje alapján.

Az idei tábor tíz magyar résztvevője között szerepel

  • Dajka Raul (RAUL) rapper, énekes, dalszerző, aki Horváth Tamással alkotott duójuk révén vált ismertté, dalaikat több millióan hallgatták a YouTube-on, jelenleg szólóban alkot.
  • Orsovai Renáta énekes-dalszerző, a 2020-as DAL győztese Mostantól című duójával 19 héten keresztül vezette a Petőfi Rádió Top 40-es listáját.
  • A Megasztár második szériájának negyedik helyezettjeként ismertté vált Torres Dani ecuadori-magyar énekes, dalszerző, színész.
  • Tóth Eszter énekes, dalszerző, zenész, a Lanou zenekar és a Napfonat női a cappella együttes vezetője, utóbbi formációval a 2022-es DAL döntőjébe jutottak, 2023-ban megjelent lemezükkel pedig felkerültek a WMCE nemzetközi világzenei toplistájára.
  • Csatlakozik még Bécsy Bence gitáros, dalszerző, producer, Erki Kristóf (almosbeatz) dalszerző, producer, Fábián Béla dobos, dalszerző, producer, Majercsik Lili (ROSE MAY) és Szécsi Saci (CÉCIE) énekes-dalszerzők, valamint Patocska Olivér, énekes, dalszerző, az OliverFromEarth zenekar frontembere.

Az Artisjus megbízásából a tábor szervezői a Zeneszöveg.hu csapata, művészeti tanácsadója és állandó résztvevői Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere, és Johnny K. Palmer dalszerző-énekes.

Biztos idén is készül majd kisfilm a táborról, addig itt a tavalyi:

 

Artisjus, dalszerzők, tábor

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek