A Tripolje eredetileg alkalmatlan volt az A38 céljaira – 20 évnyi koncert dicséri az elvégzett munkát

2023/05/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Húszéves lett Budapest “Hajója”. Mielőtt rátérünk a jubileum zenei programjaira, a "később születettek" számára mesélünk a történetéről.

Fotó: Czabán György

Az A38 Hajó eredeti neve Tripolje volt. Az A38 (Artemovszk 38) nevet onnan nyerte, hogy az Artemovszk – az ukrán Artemivszk (napjainkban a sokat szenvedett Bahmut) város után – folyami szállítóhajó-osztály harmincnyolcadik egységeként készült el. A Magyar Hajózásért Egyesület hajóregisztere szerint átépítése során, 2003-ban keresztelték át Artemovszk 38-ra, röviden A38-ra.

A húsz évvel ezelőtti indulást rengeteg munka előzte meg. Az Ukrajnából felúsztatott hajótest átalakításához 750 tonna acélra volt szükség, a rakparton az áram, a víz és a gáz bevezetéséhez is bányászok kellettek, de a hely akusztikáját is ki kellett építeni az erre egyébként eredetileg teljesen alkalmatlan testben. A hangszigetelt, a kor színvonalán a legmodernebb hangtechnikával felszerelt koncertterem akusztikai kialakítását a BME Akusztikai Laboratóriumának közreműködésével ugyanaz a világszínvonalú csapat végezte, mely a Művészetek Palotájánál is dolgozott.

2003. április 30-án Maceo Parker amerikai szaxofonos több mint három órás koncertje volt az első, ami megszólalt a Hajó gyomrában. A következő hónapban olyan legendák segítettek bemelegíteni az A38 színpadát, mint a Walter Trout & the Radicals vagy a Jazzanova. Sőt, olyan “rutinos nyitók” is érkeztek, mint az osztrák Ripoff Raskolnikov, aki 1990-ben a Tilos az Á pincéjét is megnyitotta. A hatalmas világsztárokon túl a legnagyobb, - vagy azóta legnagyobbra nőtt - hazai előadók is gyorsan belakták az állóhajó tereit és labirintusos folyosóit. Kiss Tibi, Žagar, Anima Sound System, Kispál és a Borz, Parno Graszt, Lajkó Félix és a Colorstar is rögtön, a nyitás évében vízre szállt.

A nyitással korántsem értek véget a  feladatok, az úszó koncerthelyszín azóta is hatványozott terhet ró az üzemeltetőkre egy átlagos, “téglából” épült klubhoz képest. A fenntartáson túl az elmúlt húsz évben több válságot is át kellett vészelnie a Hajónak, elég csak a legutóbbi, COVID-19 miatti lezárásokra gondolnunk. Az A38 ekkor sem állt le, tartalmak gyártásával a karantén alatt is munkát tudott adni több száz hazai zenekarnak és a zenei szcéna produkciós területén dolgozó szakembereknek is.

Az A38 Hajó napi üzemeltetésének határait minden tekintetben feszegető problémákra sosem lehetett mindennapos ügyekként tekinteni. Így sosem volt magától értetődő, hogy egy vízen álló klub ennyi ideig és ilyen minőségben lesz képes üzemelni, hiszen egy szárazföldi, bebetonozott koncerthelyszínhez képest még összetettebb problémákkal kell szembenéznie és ezekre még annál is sokkal kreatívabb megoldásokat kell találnia. A dunai jégzajlás, vagy a 2013-as árvíz mind olyan kihívás, amivel egyedül az A38-nak kellett szembenéznie az évek során. De csak a Hajót kell több száz kilométert vontatni árral szemben a Dunán, majd mind az 1200 tonnájával kiemelni a vízből egy teljes átvizsgálásért. Ezek a kihívások is kellettek az elmúlt három év eddig teljesen járatlan problémáinak megoldásaihoz is, legyen szó akár a COVID-, akár a rezsiválságról – hiszen koronavírust követő lélegzetvételnyi megkönnyebbülést villámcsapásként sújtó rezsiválság szintén hatalmas terheket rótt a klub életére. Például fűteni kell víz- és szennyvíz csöveket, a terek egy részét nem lehet úgy szigetelni, mint egy hagyományos épületet, de a rengeteg idelátogató külföldi zenekar utazási költsége is hatványozódott.

A hely adottságaiból eredendő problémák mellett – vagy azokkal együtt – sikerült elérni, hogy a  köznévből mára mártulajdonnév lett, Budapesten ma mindenki érti, hogy ha azt mondod, mész a Hajóra...

Mit adott a magyar könnyűzenei és klubszcénának az A38?

Mára a Hajó egy évben 350 napot üzemel, ezzel közel 800 különböző programnak ad teret, összesen 500.000 évi látogatónak. 20 év alatt több száz magyar feltörekvő zenekar karrierindításához járult hozzá. Olyanok adták itt első koncertjeiket, akikről ma már el sem hinnénk, hogy nem mindig szórták el az összes jegyet 15 perc alatt. Ivan & The Parazol, Elefánt, Carson Coma – mind-mind olyan nevek, akik nem csak teltház előtt játszottak az A38-on pályafutásuk elején. A hazai produkciók mellett a kontinens legjobb klubjait összefogó Liveurope programmal karöltve rengeteg európai produkció is bemutatkozhatott a hazai közönség előtt többek között Sziget nagyszínpadosok is, mint például St. Vincent, M83, Einstürzende Neubauten, Sevdaliza, Acid, Arab vagy a My Baby. Persze nem csak kis zenekarok mozgatták meg a Hajót a húsz év alatt, akkora nevek is felléptek itt, mint Bonobo, Diplo, King Krule, Tycho vagy épp Altin Gün.

A hajótestre száz év garanciát kaptak az alapítók, így még négyszer ennyi ideig biztosan tervezhetnek az A38 programjaival. Hogy mi lesz akkor a legnépszerűbb műfaj, kik lesznek headlinerek és divat lesz-e még a circle pit, bármilyen magas labda is: a jövő zenéje.

 

A jubileumot megünneplő koncertfolyamról itt írtunk.

 

Három éve várja a hazai közönség a The Missiont – a türelem koncertet terem!

 

A38, 20 év

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek