Agglomerációs folkpop az A38 Orrában

2023/10/13  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A "Péter és Pál" két tagja, Szacsvay Gergely és Tóth Attila a Meztelen Diplomatákból lehetnek ismerősek. Bár Gergő már nem vesz részt a zenekar életében, a közös zenélés a duóban megmaradt.

Fotó: David Le Grand

A Péter és Pál zenéje a folk hagyományokra épít és natúr hangzással szólal meg. Bemutatkozó albumuk, a Virágfejek 2020 májusában jelent meg, az első covid-hullám közepén, így az akkori lemezbemutató sajnos elmaradt.

„Aztán mindkettőnknél gyerekek születtek, építkeztünk. Így a Péter és Pál projekt kicsit megpihent. De nem akartuk elengedni a történetet. Most sikerült újra úgy összefésülni magunkat.."

Az albumot egyikük erkélyén vették fel minél több háttérzajjal, hogy a dalokon átsüssön az az atmoszféra, amiben azok elnyerték végső formájukat. Tövisházi Ambrus producernek úgy kellett a sokszor csak egyszálgitáros számokat finoman felöltöztetnie, hogy közben azok megőrzik egyszerűségüket.

A teljes lemez három új dal kíséretben november 3-án lesz először élőben hallható az A38 Orr Stúdiójában. A nőiség három meghatározó szakaszáról szóló, Körhinta című dalukhoz készített klipben az éj leple alatt meszeltek ki egy szobát...

 

 

 

 

A38, Szacsvay Gergely, Tóth Attila, Péter és Pál

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek