Amit a magyar zenészek nem szerettek, az a Postmodern Jukeboxnak nagyon bejött

2021/09/30  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A pandémia alatti online zenélésről a magyar zenészeknek nem volt túl jó a véleménye a most kibocsátott Zenei Jelentésben – a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox is videókkal szórakoztatta a közönséget az elmúlt hónapokban a színpadok helyett: nekik van olyan kisfilmjük, amelyet közel százmilliószor játszottak le a YouTube-on.

Fotó: Postmodern Jukebox

Azt azért tegyük hozzá, hogy ők éppen ezen a módon robbantak be az élvonalba, tehát nagyon nem tettek mást, mint eddig – csak persze koncertek nélkül.

A pop-jazz jelenség 2011 óta élő fellépések sorozatával szórakoztatta a közönséget a világ minden táján, Magyarországon is többször adtak már koncertet. A népszerű zongorista, Scott Bradlee által alapított, kimagaslóan tehetséges nemzetközi énekesekből és zenészekből álló PMJ csapat a pandémia ideje alatt szüneteltette élő fellépéseit, a munkát azonban nem hagyták abba.  

Színpadi show-k helyett, a tőlük megszokott módon videókkal szórakoztatták a közönséget. Klipjeik miatt március óta 1,5 millió követővel bővült a közösségi oldaluk, és már olyan videójuk is van, amit közel százmilliószor játszottak le a YouTube-on. Az újragondolt világslágereket és ismert jazz és swing dalokat összesen már 1,5 billió alkalommal játszották le a YouTube-on, csatornájuk feliratkozószáma pedig megközelíti az 5,4 milliót. Az utolsó klipjük szeptember 16-án jelent meg – ezt a kisfilmet néhány nap leforgása alatt máris 1,2 millió alkalommal játszották le (libabőrös! – aszerk.). Hasonlóan népszerűek a TikTok felületén is, ahová egyedi klipeket készítenek a legtehetségesebb előadóikkal.



A Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox közben azon dolgozik, hogy újra élő koncerteken szórakoztathassák a közönséget. Hamarosan újra világkörüli turnéra indulnak, programjukba pedig a magyar közönség örömére Budapest is bekerült. A PMJ különlegesen tehetséges énekesei „időgépbe teszik a popzenét” és együtt ünneplik meg a 20-as évek legnagyobb slágereit. Mint mindig a PMJ élő műsorai alkalmával, a The Grand Reopening turné is több tehetséges énekesből és zenészből álló együttest vonultat fel, akik Bradlee generációkon átívelő dalait éjszakáról éjszakára életre keltik. Az alapegyüttes tagjaihoz gyakran meglepetés vendégek csatlakoznak, hogy minden koncert egyedi, kiszámíthatatlan legyen és ugyanakkor ezáltal napjaink vagy bármely más időszak egyik legizgalmasabb élő zenei élményévé váljon.

A pop-jazz jelenség élő fellépések sorozatával keresztülszeli az Egyesült Arab Emírségeket, Kanadát, az Egyesült Királyságot és Európát. Turnéjuk során 2022. június 23-án este látogatnak el a magyar fővárosba, hogy a Papp László Budapest Sportarénában lépjenek fel.

 

Nem jött be a zenészeknek az online koncertezés

 

Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox, Papp László Budapest Sportaréna, The Grand Reopening, nagy Gatsby, 20-as évek

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek