Az AWS tagjait leültették Portugáliában – egy metálkoncerten...

2018/03/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az öttagú metál banda már szűk két hónappal az Eurovíziós Dalfesztivál előtt futott egy tesztkört Portugáliában: Óbidos városába utaztak, ahol a helyi filmes stáb segítségével felvették azt a félperces kisfilmet, amit az eurovíziós szereplésük előtt láthatnak majd a nézők május 10-én.

Fotó: MTVA

Az AWS (Siklósi Örs – ének, Brucker Bence – gitár, Kökényes Dániel – gitár, Schiszler Soma – basszusgitár, Veress Áron – dobok) A Dal 2018 nyerteseként képviselheti Magyarországot a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol május 10-én, a második elődöntőben lépnek színpadra. A modern metált játszó csapat a Viszlát nyár című számmal jutott a versenybe.

Magyarország idei eurovíziós indulói turistáskodtak egyet a varázslatos középkori városrészben, megnézték a várat és eljutottak a híres óbidosi Nemzetközi Csokoládéfesztiválra is.

„Az Óbidos nevű történelmi városban forgattunk, ami azért is szerencsés, mert sok helyről hallottuk, hogy ha az ember ki akarja próbálni a portugál meggylikőrt, a Ginja-t, akkor ez rá a legjobb hely. A város gyönyörű, bármikor visszamennénk. A stáb este elvitt minket Moonspell koncertre is. Ilyen környezetben metál koncerten még nem voltam: ültetett esemény volt egy hangversenyteremben. A közönség persze az első szám után felállt, nem bírták ülve” – árulta el Siklósi Örs, az AWS énekese. 

A portugál utazásról videó is készült, amit ide kattintva lehet megtekinteni.

Aki meg csokikat és rémisztő nyulakat akar nézegetni, annak itt a fesztivál egyik videója:

 


 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek