Menopauza

Az EFOTT fesztivál egyik himnuszát alkotják meg a nemzetközi dalszerző táborban

2023/05/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Tizenegy országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek az Artisjus Songwriting Campre, hogy három napon át közösen alkossanak a hazai dalszerzőkkel, idén először lesz svájci résztvevője a programnak.

Az EFOTT fesztivál egyik himnuszát alkotják meg a nemzetközi dalszerző táborban

A magyar zenei export fellendítése, valamint a hazai és a külföldi szerzők közötti együttműködés ösztönzése céljából az Artisjus 2018-ban és 2019-ben Budapestre hozta az ABBA-tag Björn Ulvaeus kezdeményezéséből született svéd dalszerző tábort. A tábor résztvevőinek idén Kaly Roland, Juhos Zsófi és az EFOTT fesztivál mellett a mesterséges intelligencia is feladatot ad.

Idén először lesz svájci résztvevője a programnak, rajta kívül Ausztriából, Csehországból, az Egyesült Államokból, Hollandiából, Horvátországból, Lengyelországból, Lettországból, Norvégiából, Szlovákiából és Ukrajnából érkeztek dalszerzők Budapestre. Május 24-től három napon át akár a nap 24 órájában nyolc produceri stúdióban merülhetnek el a kreatív munkában. A 21 résztvevő naponta változó felállású háromfős csapatokban dolgozik azon, hogy a nap végére egy-egy dalkezdemény vagy akár kész dal szülessen.

Az első napon a résztvevőknek olyan egyedi zenét kell írniuk, amilyet jó eséllyel a mesterséges intelligencia nem lenne képes: törekedniük kell a szokatlan, újszerű hangzásokra például a természetből felvett effektekkel.  A második napon a nemrég Majkával közös dallal jelentkező, a Sztárban sztár leszek-ből ismert Kaly Rolandnak, valamint Az ének iskolája győztesének, Juhos Zsófinak írnak új dalt a csapatok. A tábor utolsó napján pedig az EFOTT fesztivál egyik himnuszát alkotják meg közösen a magyar és külföldi szerzők.

A tábor szervezői és állandó résztvevői Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere, az Artisjus Egyesület elnökségi tagja, és Johnny K. Palmer dalszerző-énekes.

Az idei tábor nyolc magyar résztvevője között szerepel az X-faktorból ismert Patocska Olivér, énekes, dalszerző, az OliverFromEarth zenekar frontembere, aki számos hazai előadóval dolgozott már együtt szerzőként (Wolf Kati, Rácz Gergő, Freddie, Vastag Csaba, Opitz Barbi, Dér Heni). A Berklee College of Music egyetemen diplomázott, a Flanger Kids és Triola Gang formációk dalszerzője és gitáros, Gyarmati Fanny, aki többek között Ohnodyval és Noira-val is dolgozott szerzőként. Csatlakozik még Csapó Krisztián (KRIZ) jazz-harsona művész, zeneszerző; Fegyverneky Levente, a trip-hop műfaj hazai fellendítésén dolgozó énekes, dalszerző; a 2021-es Kikeltetőből ismert Dóczi Péter (TOWPE) producer, dalszerző; Törőcsik Hanna (Kozmofobe) producer, dalszerző; Hildebrand Dorothea és Hugai Dominika énekes-dalszerzők.

A tábor külföldi résztvevője többek között a 2023-as Eurovíziós dalfesztivál osztrák versenyzője, Teodora Špirić (TEYA) énekes, dalszerző. Lettországból érkezett Kaspars Ansons dalszerző, producer, aki több évben is a Eurovíziós dalfesztiválon induló lett versenyző dalának szerzője. Vinko Ćemeraš énekes, dalszerző, a 2019-es The Voice nyertese Horvátországban. Tamara Niznanska énekes, dalszerző, a The Youniverse frontembere, aki 2020-ben Az év művésze és Az év énekese díjat kapta Szlovákiában. Svájcból pedig Dana Burkhard (DANA) énekes, dalszerző érkezett, akinek első albumát nemrég a Swiss Music Award-ra jelölték.

Songwriting Camp, dalszerző, mesterséges intelligencia, EFOTT

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek