Az Eurovízió legígéretesebb darabjai

2022/04/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az idei Eurovíziós Dalverseny is bővelkedik tehetséges előadókban, néhány ország, versenyző és dal – a Warner Musictól.

Eurovízió legígéretesebb darabjai

Egyesült Királyság: Sam Ryder

A brit énekes-dalszerző 2020-ban, a világjárvány alatt a zenélésben talált menedéket, majd idővel feldolgozásokat kezdett el megosztani a neten. Az újragondolt verziók 'virális' gyorsasággal lettek felkapottak, miközben TikTok csatornája pillanatok alatt az egyik legkedveltebb profil lett a platformon. Videóit olyan világsztárok osztották már meg – a teljesség igénye nélkül –, mint Justin Bieber, Sia vagy Alicia Keys.

Sam tavaly egyszer csak, minden előjel nélkül megjelentette „Whirlwind" című felvételét, a fogadtatására pedig senki nem számított: a kiadvány azonnal megahit lett, a hallgatók mellett pedig a szakma is felkapta fejét a friss tehetségre. Innen nem volt megállás, ugyanebben az évben „The Sun's Gonna Rise" címmel mutatta be popos hangzású kislemezét, melynek lüktető, őszinte dalai mostanra több mint 100 milliós streamet generáltak világszerte.

A „Space Man" pedig tökéletes folytatása Sam karrierjének, hiszen továbbviszi azt, amiért milliók imádják őt: a mély, valódi érzelmekkel teli szöveg és a karakteres vokál párosa egészen az űrig repít minket, az énekes pedig asztronautaként tesz szívszaggató vallomást. 

Ausztria – LUM!X

Néhány év leforgása alatt az osztrák LUM!X, azaz Luca Michlmayr az ország egyik leghallgatottabb zenészévé nőtte ki magát. Frissítő és előremutató elektronikus megközelítésének köszönhetően zenéi (mint a „Monster", „The Passenger", vagy a legutóbbi „Thunder") nemcsak 1 milliárd streamet generáltak már összesen, de többszörös arany- és platina minősítést is szereztek a fiatal művésznek Ausztriában, Németországban, Svédországban, Norvégiában és Hollandiában egyaránt. LUM!X sikere azonban messze túlmutat a hallgatottsági számokon: a közösségi médiában is felhasználók millióit ihlette már meg szerzeményeivel.

Most, hogy az elmúlt két évet EDM tudásának csiszolásával és a zenei szcéna fortélyainak elsajátításával töltötte, az osztrák tehetség készen áll arra, hogy elkezdje megvalósítani zenei álmait, amire tökéletes terep egy európai színvonalú nagyszínpad.

 A „Halo"-nak pedig minden esélye megvan arra, hogy szép helyezést kapjon a nemzetközi porondon: sokoldalú, friss, de mégis nosztalgikus. Luca zeneiségére mindig is jellemző volt a konvencióktól való eltérés, az újítás, és ez a „Halo" hangzásán is érződik, hiszen a lemezlovas mesteri módon elegyítette a számban az eurobeat hangzást és Pia Maria erőteljes vokáljait.

Málta – Emma Muscat

Az éteri hangú előadó egy szívhez szóló, felemelő dallal hívja fel az önszeretet, valamint saját magunk és mások elfogadásának fontosságára a figyelmet. Emma Muscat már 5 éves kora óta énekel, az áttörést pedig az olasz „Amici di Maria de Filippi" tehetségkutató műsor jelentette számára. A még csak 22 éves énekesnő karrierje töretlenül ível felfelé: dalai sorra tarolják le a toplistákat, miközben olyan előadók előtt lépett már színpadra, mint Jason Derulo, Bebe Rexha vagy Martin Garrix, zenéi pedig több tízmilliós streamekkel büszkélkedhetnek a zenei platformokon.

Svédország – Cornelia Jakobs

Svédország népszerű énekesnője egy gyönyörű, melankolikus számmal képviseli idén hazáját az Euróvízión. Az őszinte, önazonos szerzeményeiről ismert előadó most is egy szívből jövő számban mutatja be a szakítás utáni kínzó fájdalmat. A „Hold Me Closer" fülbemászó sorai egy katartikus refrénben teljesednek ki, amit hallgatva rendesen a hideg is kiráz minket, persze csak jó értelemben: Cornelia kristálytiszta hangja hibátlanul válik eggyé a dallamos, popos zenei alappal. Cornelia már évek óta aktív szereplője a svéd zenei szcénának, az abszolút sikert azonban „Hold Me Closer" című dala hozta meg számára.

San Marino – Achille Lauro

San Marino idén az extravagáns Achille Lauro újdonságával, a „Stripper"-rel mutatkozik be az Eurovíziós Dalversenyen. A merész dalairól és előadásairól híres énekes nem most került a köztudatba: Spotify-on havonta több mint 2 millióan hallgatják dalait, egyik legnagyobb slágere, a „MILLE" pedig már több 74 millió streamet generált a platformon. Az énekes/dalszerző most a punk, a rock és a pop elemeit vegyítette legújabb felvételében.

A 60. Eurovíziós Dalfesztivált az olaszországi Torinóban rendezik meg, mivel a 2021-es versengést Zitti e buoni című dalával az olasz Måneskin nyerte meg, az a Måneskin, akik a világ meghódítása után/közben 2023. május 16-án, az Arénában adnak koncertet.

A 2022-es dalversenyen sem indul Magyarország.

 

Eurovízió, Warner Music, maneskin, Olaszország

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek