Botrány árnyékolja be a Rammstein turnéját

2023/06/07  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Till Lindemann törölte magát az Instáról, a szervezők a koncertek után hivatalos afterpartykat offolták és a „nulladik soros” extra szolgáltatást is kivezetik, a Lindemann verseit kezelő kiadó azonnal megszakította a kapcsolatot a frontemberrel és lekerültek a német boltok polcairól a zenekar parfümjei is – minderről a Telex és a Lángoló számolt be külföldi sajtóértesülésekre hivatkozva.

Fotó: Rammstein/FB

A Rammstein június 7-én, azaz ma kezdi négyestés koncertfolyamát a müncheni Olimpiai Stadionban – mindegyik fullos. Budapesten is telt ház várja őket, a július 11-i koncert pillanatok alatt betelt, így ráadásbulit is hirdettek másnapra, vagyis előreláthatóan semmi sem állíthatja meg a zenekar menetelését, de azért finoman szólva kínos ez az egész sztori a számukra.

Ahogy kihámozzuk a történéseket, az egész problematika alapja Till Lindemann állítólagos szexfüggősége ("annyira súlyos a helyzet, hogy még koncert közben is hajlamos kiugrani szexelni"). Most több Rammstein-rajongó is azt állítja, hogy a zenekar koncertjein rendszeresen szállítanak fiatal rajongólányokat az énekesnek. A lavinát az indította el, hogy egyikük szerint egy ilyen alkalommal a tudtán kívül be is drogozták a zenekar afterpartyján Vilniusban. A Lángoló azt írja egyébként, hogy ezek a koncert előtti és utáni bulik valójában nem hivatalos Rammstein-események, az együttes többi tagja részt sem vesz rajtuk, kizárólag Lindemann.

Arról viszont nekik is tudniuk kell, hogy a "nulladik soros” ("Row 0") sztori eddig is létezett, ennek az  a lényege, hogy kizárólag nőket engednek be a színpadhoz legközelebbi sorba, ők részt vehetnek a koncert előtti partin, illetve, ha akarják, a fellépés után ők is zenekarral tarthatnak a hotelbe. 

Most az van, hogy a vilniusi rendőrségen kívül egy komplett oknyomozó újságírócsoport is rajta van az igazság felderítésén, és nem áll jól Lindemann szénája, ráadásul a  német politika is felhúzta a szemöldökét. A lapokban sűrűn emlegetett orosz "kerítőnőt" eltávolították a zenekar közeléből, s a zenekar pályafutása során először egy válságkommunikációra szakosodott berlini PR-ügynökséghez fordult, holott eddig sajtósuk sem volt.

A Rammstein minden idők egyik legsikeresebb német zenekara. A súlyos vádak – hatalommal való visszaélés, szexuális zaklatás, drogok, pia – talán a mostani turnét nem befolyásolják, azonban a zenekar jövőjére komoly hatással lehetnek.

A Lángoló részletesen ír az egyes esetekről, a Telex cikke itt olvasható.

 

 

 

 

 

Rammstein, Till Lindemann, botrány

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek