Menopauza

Budapest Bár szülinapi koncert az egész csapattal – Advent a Várkert Bazárban

2022/11/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Tóth Vera, a Budapest Bár, a Hot Jazz Band koncertje Kozma Orsival, a Nemzeti Táncegyüttes előadása, valamint irodalmi és gyerekprogramok, iparművészeti vásár várja az érdeklődőket a Várkert Bazár adventi programsorozatában november 27. és december 31. között Budapesten.

Advent a Várkert Bazárban

Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az Advent a Várkert Bazárban című programsorozatot, amely idén is összművészeti kavalkáddal várja az érdeklődőket.

Az ünnepi koncertek sorában december 11-én két alkalommal, délután és este lép színpadra Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra, ezúttal a Danubia Zenekar közreműködésével. A vendégek Miklósa Erika és Rab Gyula operaénekesek lesznek.

December 14-én LGT-slágerekből és saját dalokból ad koncertet Karácsony János James. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes december 4-én a Téli tánc című produkciót, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas művész koreográfiáját adja elő.

November 27-én, advent első vasárnapján ad koncertet Hot Jazz Band és Kozma Orsi, aki első alkalommal lép színpadra szólóban a zenekarral. A koncerten az 1920-as, '30-as és '40-es évek slágerei mellett új dalok is felcsendülnek, Bényi Tamással pedig acapellában is fognak énekelni - hangsúlyozta az énekesnő.

December 5-én Az ünnep azé, aki várja címmel rendezik a Várkert Irodalom Aposztróf című sorozatának utolsó estjét, amelyre az ünnephez közeledve a családokra helyezik a hangsúlyt - mondta Juhász Anna irodalmár. A zenés irodalmi esten Szabó T. Anna költő és férje, Dragomán György író, valamint Lackfi János író, költő és lánya Lackfi Dorottya (aZorka) énekes lesznek a meghívott vendégek.     

December 18-án születésnapi dupla koncertet ad a Budapest Bár. Farkas Róbert zenekarvezető elmondta, hogy ritka alkalom, hogy az egész zenekar közösen lép színpadra, a 15. születésnap alkalmából 12 énekessel zenélnek.

Vasárnapoként ingyenes kézműves foglalkozások, valamint Grecsó Krisztián és a Csík Zenekar három tagjának közös táncos-dalos Belefér egy pici szívbe című koncertje várja a családokat. Emellett bábelőadásokon a Betlehemi történetet és Kippkopp havas kalandjait láthatják a gyerekek, a Várkert Mozi vetítésein Csajkovszkij Diótörője is szerepel a programban a Royal Balett előadásában.

Idén is lesz iparművészeti vásár, amely vasárnaponként reggel 10 órától az esti koncertekig várja az érdeklődőket több mint 50 tervező és dizájner termékeivel. Az iparművészek workshopokat is tartanak a Rearticon Iparművészeti Egyesület közreműködésével.


 
      A jótékonyságra is figyelmet fordít a Várkert Bazár, amely idén csatlakozott a Ökumenikus Szeretetszolgálat szeretet.éhség. elnevezésű adománygyűjtő kezdeményezéshez. A pénzbeli felajánlásokat a Várkert Bazár aulájában és a Budavári Palotanegyed Szent István-termének jegypénztáránál kihelyezett perselyekbe lehet majd elhelyezni - mondta Kőrösi Gábor.  
    Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója emlékeztett arra, hogy immár 27 éve hirdeti meg minden évben a segélyszervezet országos adventi pénzadománygyűjtést, amelyhez az egész országból csatlakoznak közösségek.

Várkert Bazár, advent

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek