CSINIBABA – kétszer és másodszor

2023/11/03  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

1959-ben énekelte először Vámosi János Bágya András és G Dénes György dalát – azóta mások is felvették a repertoárjukba, de rakétaként ívelt fel a népszerűsége, amikor 1997-ben bemutatták Tímár Péter azonos című filmjét, amelyben természetesen a dal is szerepelt. Azóta népszerűsége töretlen.

CSINIBABA – kétszer is

Olyannyira, hogy idén nyáron Csinibaba táncdalfesztivállal ünnepelte a társulat 40. születésnapját a Katona József Színház – a Budapest Parkban megrendezett koncertelőadáson ezrek énekelték a színészekkel és a zenészekkel az örökzöldeket.

Ezen az estén mi is ott voltunk, és ezzel fejeztük be a beszámolónkat:

"Szerintünk érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy ebből a koncertből kinőjön egy hagyomány: tán megérné visszahozni jövőre meg azután is, már, ha a stábnak és a Parknak is annyira bejött a dolog, mint a közönségnek."

Ami a "stábot" illeti, Ónodi Eszter így emlékszik vissza:

“Amikor a társulat a nyitány után remegő lábakkal, kiszáradt torokkal, az izgalomtól halálra váltan felment a színpadra, és még egy hangot nem énekeltünk, egy szót sem szóltunk, csak álltunk, de máris kilencezer ember fülsiketítő örömujjongását hallottuk, egymásra néztünk Pálmai Annával és csak azt tudtuk mondani: ÚÚÚristeeen!!! - na akkor kezdtem sejteni, hogy elég jó esténk lesz. Reméljük, hogy a csodálatos közönségnek köszönhetően jövőre újra átélhetjük ezt a semmihez nem hasonlítható élményt!”

Most jön a  dobpergés: a Katona ma bejelentette, hogy 2024. május 23-án visszatér a produkció a Budapest Parkba – a korábbi résztvevők mellett még több katonás színésszel, új énekesekkel, illetve extra dalokkal.

Csakúgy, mint most nyáron, jövőre is az immáron legendás Csinibaba-film betétdalai, illetve a 60-as évek kultikus táncdalai alkotják az este gerincét, meglepő formákban, sajátos feldolgozásokban. A zenét a Meggyes Ádám vezette, fúvósokkal, vonósokkal, vokalistákkal és ütősökkel kiegészített kísérőzenekar (Nart Orchestra) szolgáltatja, amelynek magja: Dési Tamás "Guba" - dob, Szekér Ádám - gitár, Matus Péter - basszusgitár (mindhárman Irie Maffia) és Premecz Mátyás - billentyűk (Kéknyúl). Hozzájuk pedig újabb és újabb katonás színészek és parkos előadók csatlakoznak majd.

A szervezők azt kérik, hogy akinek van kedve,  korabeli –  60-as, 70-es évek – stílusú ruhában érkezzen, hogy még autentikusabbá tegyék a hangulatot.

A jegyértékesítés november 6-án 10 órakor indul a Budapest Park felületein, azonban a Katona József Színház Pártolói körének tagjai és hírlevél feliratkozói, illetve a Park releváns jegyvásárlói már november 3-án 11 órától biztosíthatják a helyüket.

November 10-én egy szűkebb körű tematikus buli lesz az Orfeumban: ott és akkor a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar tart Csinibaba Partyt. Valódi retro életérzés a zenében, hangulatban és megjelenésben egyaránt. A résztvevők felidézhetik a beat- és tranzisztor kor, a Hungária és Dolly Roll korszak hangulatát most, a mikrocsip korszak végén, a mesterséges intelligencia korának küszöbén... A koncert után classic disco a 70-es, 80-as, 90-es évek slágereivel.

 

Csinibaba, Budapest Park, Orfeum, Marót Viki

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek