Csütörtökön kezdődnek a metrókoncertek a Fővám téren

2023/05/10  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Már mondogatjuk egy ideje – magunkban –, hogy ha zene szólna a tömegközlekedés platformjain és peronjain, sokkal szebb lenne a világ és sokkal kevesebb pattanásig feszült idegekkel közlekedő júzer lenne...

Csütörtökön kezdődnek a metrókoncertek a Fővám téren

A közlekedési kultúra napján, május 11-én bemutatkozik a 150 éves Budapest első DALOS PONTJA. A Fővám téri metróállomáson található szpot az első helyszín, ahol minden héten szerdán 16 és 19 óra között rendszeres metrókoncertekkel dobják fel majd az utazóközönség hangulatát. A pontos helyszín: M4-es metró, Fővám tér metróállomás, középső szint, emlékeink szerint ott, ahol a zongora van. A koncertek ingyenesek, de a metró területére, ugye,  csak érvényes jeggyel vagy bérlettel tudsz belépni...

Fellépők május 11-én, csütörökön:

16:00–17:00  Kelenføld
17:00–19:00  OSSO

A Kelenføld egy budapesti, alternatív pop-rock zenekar. 2017 szeptemberében léptek ki a nyilvánosság elé, amikor megjelent az első, három számos EP-jük Pszichológus címmel. A következő hónap a rendkívül jól időzített, Október című single-ről szólt, majd 2018 májusban jelent meg az első, Repülőgépek című nagylemezük, ami kísérletező egyszerűségében az utóbbi évek tapasztalatait járja körbe. 2020 elején megjelent Az első ember a Marson című single, majd 2022 novemberben a legújabb, Digitális kor című EP-jük.

 


OSSO a legtöbb budapesti és vidéki pubban megfordult már gitárjával az elmúlt 10 évben. Dolgozik hangmérnökként, zenei producerként, és amikor ideje engedi, utcazenél is. Jelenleg az első magyar nyelvű nagylemezén és angol nyelvű kislemezén dolgozik. Előbbi előfutára volt a 2022-ben megjelent "Mennék" című dal, amit számos magyar rádió és zenecsatorna rotációban játszik a megjelenés óta. Fellépésein az érkező lemez dalait és napjaink népszerű slágereinek feldolgozásait játssza.

A BKK további zenekarok jelentkezését várja, hamarosan megnyitja a Dalos pont jelentkezési felületét.

 

metrókoncertek, BKK

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek