Dés László betegsége miatt májusban elmarad az arénás nagykoncert – de lesz másik!

2023/04/29  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Dés László nem túl gyakran ad koncertet az Arénában... Ez volt a koncertet beharangozó cikkünk címe (csatoltuk az írás végén), és éppen ezért átérezzük a zenész csalódottságát, az viszont örömmel közöljük, hogy az eddig feltüntetett vendégekhez a szeptemberi koncerten csatlakozik majd Tóth Vera, Geszti Péter és Wunderlich József.

Dés László betegsége miatt májusban elmarad az arénás nagykoncert – de lesz másik!

"Szomorúan és mégis bizakodva írom e sorokat Önöknek, akik tudom, már nagyon várták a májusi Aréna koncertet, mert szeretik a zenémet, a dalaimat.

Szomorúan, mert elmarad a májusi fellépés, és ez senkinek sem jó hír, de ugyanakkor bizakodva és hittel, hiszen már meg van az új időpont, 2023 szeptember 6-án lesz megtartva a koncert, ugyanazzal a szereplő gárdával, de még nagyobb energiákkal és lelkesedéssel. Nem szeretnék csalódást okozni pont azoknak, akik vették a pénzt és fáradságot, hogy láthassák hallhassák új nagy produkciómat az Arénában.

Egy előre nem látható makacs gyulladás támadta meg a torkomat, aminek, mint kiderült, két hónapra van szüksége a gyógyuláshoz. Ugyanolyan türelemre van szükségem, mint Önöknek, nem jó ez a tehetetlen várakozás a gyógyulásra, de túl leszek rajta, és új energiákkal látok neki a zenélésnek, remélem mindenki örömére! Így a befektetésük nem volt hiábavaló, hamarosan találkozunk a nagy koncerten!

Szeretettel és tisztelettel: Dés László"

A szeptember 6-i koncert a 25. Jubileumi Zsidó Kulturális Fesztivállal együttműködésben valósul meg. A megváltott jegyek érvényesek a szeptember 6-i új időpontra.

 

Dés László nem túl gyakran ad koncertet az Arénában...

 

 

Dés László, Aréna, betegség

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek