DEX Palya Beával, Rácz Gergővel, Müller Péter Sziámival és Hajós Andrással

2022/05/13  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Négy tematikus nappal és minden eddiginél több workshoppal jön a Dalszerző Expo. Az előadók között Rácz Gergő, Müller Péter Sziámi, Hien és a Dalfutár alkotói. 2022. május 23. és 26. között a DEX a Muzikum klubban vár mindenkit, aki tudni szeretné, hogyan lehet igazán jó dalokat írni.

DEX Palya Beával, Rácz Gergővel, Müller Péter Sziámival és Hajós Andrással

Ötödik alkalommal rendezi meg az Artisjus a Dalszerző Expót. A rendezvénysorozatot 2018-ban indította el a szerzői egyesület azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként kimondottan a dalok szerzőinek kínáljon fejlődési és kapcsolatépítési lehetőséget. Az idén már négynaposra bővült DEX-en hétfőn a zeneszerzésé, kedden a szövegírásé, szerdán a produceri munkáé lesz a főszerep, míg a csütörtöki nap a dalszerzői kollaborációkról és a zeneipari kapcsolatok építéséről fog szólni.

A kis létszámú programok résztvevői személyesen is bemutatkozhatnak a hazai és külföldi szerzőknek: lehetőségük lesz az eddig fiókban rejtegetett dalaikról közvetlenül az élvonalbeli dalszerzők szakmai véleményét kérni.

A korábbi DEX-ek alapján azt látjuk, hogy a közönségkedvenc programtípus a szűk körben tartott workshop, ahol profi dalszerzőktől lehet gyakorlati tudást szerezni. Ezért döntöttünk 2022-re négy tematikus DEX-nap mellett. Reméljük, minél többen érkeznek majd a környező országokból is – ahogy a koronavírus előtti időszakban történt” – osztotta meg várakozásait az Artisjus Üzleti transzformációs igazgatója, a DEX alapítója, Tóth Péter Benjamin.

Hogyan lesz a dalunk felismerhető bármelyik 3 másodpercéből? - teszi fel a kérdést a Dal 2020 győztes dalának (Mostantól) szerző-előadója, Rácz Gergő, aki akusztikus gitárral kezében szedi ízekre saját szerzeményeit, hogy azon keresztül avasson be minket szerzői eszköztárába.

A Sziget fesztivál egykori társalapítója és jól ismert dalszerző, Müller Péter Sziámi a dalszövegírás alaphelyzeteit veszi górcső alá: milyen az, amikor szövegre készül a zene, és milyen, amikor fordítva? És vajon mi kell ahhoz, hogy a szöveg, a dallam, a hangszerelés, az előadó karaktere és a befogadó közeg maximális hatékonysággal találkozzon?

A Megasztárból 15 évesen országosan ismertté vált Hien egyenesen az USA-ból érkezik előadni a művészi profilváltásról és a rebranding mikéntjéről. Az énekes, dalszerző, sound designer a Megasztár után később Brooklynban a Berklee Egyetemen tanult és magát független művészként újraértelmezve komoly nemzetközi karriert futott be.

A tévéből a Youtube-ra költöző, a dalszerzés és stúdiómunka fázisait bemutató műsor, a Dalfutár két producere, Hajós András és Jeli András személyesen vezetnek be a színfalak mögé és árulják el, hogy műsorkészítőként mekkora hatásuk van a készülő dalokra.

Külföldről többek között Pascal Oorts érkezik. A belga producer-dalszerző interaktív workshopján 10 pontban mutatja be, hogy a dalunk mitől emelkedhet ki az átlagos szerzemények közül és válhat jó eséllyel slágerré.

További előadók: Palya Bea, Hegyi György (Emil.RuleZ!), Szepesi Mátyás (Konyha zenekar), Johnny K. Palmer (HU, AT), Szécsi Böbe, Kozma Kata, Saya Noé, Ian O’Sullivan, Bánkuti Dani, Tempfli Erik, Antal Levente (BluntOne), Zsüd, Körmendi Roland (SMiTHMUSiX), Cristian Tarcea, Monoir (RO, Thrace Music), Andreea Selaru és Alexandru Sanda (RO, Global Records), Sajó Dávid (Sajó after), az imPro podcast, az Artisjus, az MHRS és a Zeneműkiadók Szövetségének szakemberei.

Folyamatosan bővülő program, előadók és jegyinformáció itt.

 

Dalszerző Expo, Artisjus

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek