Ed Sheeran egyenlőségjelet tesz

2021/09/11  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Október 29-én jön a zenész következő érkező korongja, ami egész egyszerűen „=" (Equals) egyenlőség jelet kapta. A szimbólum-használat egyébként nem meglepő az énekes diszkográfiájában, 3. stúdióalbuma a "÷" (Divide) címet viselte.

Ez lesz Ed Sheeran új lemezének címe

A négyszeres Grammy-díjas énekes-dalszerző elárulta a korongról, hogy az „=" egy igazán személyesre sikerült felvétel, jelentőségteli pillanatokat dolgoz fel.

„Az életem nagyon megváltozott az elmúlt években, hiszen megnősültem, apa lettem, értek veszteségek, amely témák mind megjelennek az albumon. Úgyis fogalmazhatnék, hogy ez lesz a felnőttkorom rekordja, és alig várom, hogy megosszam veletek ezt a következő fejezetet" – mesélte.

A slágerlistákat pillanatok alatt letaroló „Bad Habits" után Ed Sheeran egy vadonatúj track-kel rajzolja tovább nemsokára megjelenő stúdióalbumát, a „Shivers"-t ami magyarul borzongást jelent, már megmutattuk a FB-on. Eredetileg ez lett volna Ed első zenéje a lemezről, amit megoszt a nagyközönséggel, ám elmondása szerint:

„Míg a „Bad Habits" jól beindította a nyarat, a most debütáló szám mindig is kicsit őszi hangulatot keltett bennem, így a szeptembert tűztük ki. Remélem tetszeni fog, mert én nagyon szeretem."

A videóklipet ismét a többszörös Grammy-díjas rendező, Dave Meyers készített. A tőle megszokott, néhol kellemesen bizarr metaforikus jelenetek feldolgozzák, milyen élmény is az a bizonyos „mindent elsöprő szerelem". AnnaSophia Robb, színésznő a klip egyik főszereplője Ed mellett, aki egyébként a híres magyar rendező, Csupó Gábor filmjéből („Híd Terabithia földjére") lehet ismerős.

Ed Sheeran, Equals, új lemez

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek